Veled is előfordult már, hogy valamibe beleszerettél, aztán használat közben derült ki, hogy mégsem olyan, amilyennek gondoltad? Esetleg csalódott voltál, dühöngtél, megszabadultál az adott tárgytól? Ebben a cikkben tippeket adunk, hogy megkíméljünk az ilyen lakberendezési fiaskóktól.
Az utóbbi években meglehetősen felértékelődtek azok a társasházi lakások, amik rendelkeznek erkéllyel. Hiába csak pár négyzetméternyi plusz helyről van szó, a szabadság, amit nyújtani tud, megéri a plusz költséget.
Az OTP Otthon meghívására a legnagyobb ingatlanberuházók vezetői ültek egy asztalhoz, hogy a jelenről és a jövő évi kilátásokról beszéljenek. Becsei András, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta, minden harmadik lakáshitelt az OTP folyósítja. Tardos Gergely elemzési igazgató szerint ez volt a legrövidebb lakáspiaci recesszió, és jó két év következik.
Ha a piros lakk a körmeiden kívül máshol is landolt, ne ess pánikba! Kövesd a következő szakértői tippeket, hogy a foltokat eltávolíthasd a szőnyegről, kanapéról és egyéb kényes anyagokról.
Mi abban a buli, hogy több idegen közösségként él egy fedél alatt? A 2010-es évek elején néhány építész hallgató hazatérve külföldről itthon is elkezdte megvalósítani és népszerűsíteni az együttélés ezt a formáját.
A Sió-csatorna közelsége alapvetően meghatározta a Balaton fővárosának életét. Olyannyira, hogy a csatorna egyben megyehatár is volt, így a város két eltérő megyében feküdt 1950-ig. Ingatlanokat mutatunk innen és onnan.
A színezett üvegáruk annál jóval szemrevalóbbak, hogy egy zárt szekrényben rejtőzködjenek. Nem lesznek hálátlanok, ha reflektorfénybe állítod a szivárvány színeiben pompázó darabokat, hiszen a lakás bármely részét fel tudják dobni, főleg, ha természetes vagy mesterséges fény éri őket. A következő helyeken mutatnak a legjobban.
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése szerint míg két éve még jelentősen túlárazottak voltak az ingatlanárak Magyarországon, ez tavaly év végére mérséklődött, de az idén ismét nyílhat az olló az átlagárak és a realitás között.
A finom házi koszt illatára hazaérni klassz dolog, de az már kevésbé, amikor órák múlva is bundáskenyér vagy a sült hús illata terjeng a levegőben. Az pedig kifejezetten kellemetlen, ha a kabát is menzaszagot áraszt. A probléma az amerikai konyhás nappalikban fokozottan jelentkezik. Hogyan tudod elkerülni, hogy a kanapé is magába szívhatja az olajban sült krumpli és kirántott hús illatát?
Az ország harmadik legnépesebb agglomerációja Győr környékén található. Ebben szerepet játszik az is, hogy a településhálózat 68 község számít bele. Hogy tényleg van kapcsolat arra az is utal, hogy amíg Győr lakossága némileg csökkent, a környező településeken megugrott a lakosság száma. Az ingatlanpiac magyarázatot ad erre.
Az elmúlt hónapokban az előző évi pangás után némi mozgás érzékelhető a Balaton ingatlanpiacán, miközben az árak változatlanok. De talán már nem sokáig.
Néha egészen érthető, hogy miért lett ennyire elterjedt Amerikában a közösségi mosoda. Az valami európai mentalitás lehet, hogy szeretjük a sajátunknak tudni a dolgokat, és nem csak ideig-óráig. Megszoktuk, hogy a fürdőszobában forog a gép, hogy kerülgetjük a fregolit, és olykor alig férünk el a saját lakásunkban. A társasházi lakásokban, ahol nincs lehetőség mosókonyhára vagy gépészeti helyiség kialakítására, ott külön keresni kell a lehetőségeket, beugrókat, ficakokat, amiket hasznosítani lehet. Erre mutatunk példákat.
Nemcsak az a lényeg, hogy szép legyen a lábtörlő, hanem a padlóburkolat fajtája és a biztonság is számít a vásárlásnál.
Fejér vármegye mindig is különleges státuszban volt más országrészekhez képest, hiszen a főváros közelsége és a jó közlekedés is arra predesztinálta, hogy fontos események és beruházások helyszínévé váljon. Fejér az ország egyik legerősebb gazdasági régiója, ráadásul két népszerű tóhoz is közel esik, ezért különlegesek az itteni ingatlanok is.
Sokan tervezik, hogy Budapest agglomerációjában keresnek ingatlant, melyet felújítva vagy újjáépítve lakhatóvá tesznek. Az északnyugati régió 23 települése közül Budakalász, Pomáz, Solymár és Pócsmegyer ingatlanjai közül a legolcsóbbakat kerestük meg.
A matcha először a kávé- és a teapiacot kezdte lenyomni, most pedig a lakberendezésben is utat tört magának. Népszerűsége az elmúlt hónapokban ugrásszerűen megnőtt, és ez a sokoldalú árnyalat mindenhol felbukkan, a lámpatestektől a falfestékekig. Ez a lenyűgöző, mégis nyugtató árnyalat a 2024. év legkedveltebb színe, amit neked is érdemes becsempészned a lakásodba.
Budapest több mint kétszáz városrésze közül a XVII. kerületben található Akadémiaújtelep gróf Vigyázó Sándor és Podmaniczky Zsuzsanna házassága révén került a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába. A városrész különlegessége, ahogy központjában lévő teret és utcáit kialakították.
Ha vízpartra vágysz, de unod már a Balaton, a Velencei-, vagy a Tisza-tó nyüzsgését, akkor ez a cikk neked szól. Most olyan magyarországi tavakat mutatunk, ahol horgászhatsz, fürdőzhetsz, vagy akár a téli sportoknak hódolhatsz, amikor eljön az ideje. Szó szerint bárhol az országban találhatsz meseszép tavakat. Hogy ezt bizonyítsuk, mutatunk egy Vas vármegyei és egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei tavacskát, és hozzá az ottani ingatlankínálatot.
Van néhány dolog, amire oda kell figyelned, mielőtt gyertyafényes vacsorát rendezel! Nincs is meghittebb pillanat annál, mint egy stresszes nap után tele engedni a kádat forró vízzel, és gyertyaláng mellett relaxálni a habokban. Egyes gyertyák isteni illatot árasztanak, míg más darabok remekül mutatnak a vacsoraasztalon. Viszont egyre több olyan teóriát hallani, hogy nem tesz jót az egészségednek, ha belső térben élvezed a gyertyalángot. Lássuk, mit mondanak erről a szakemberek!
Egy családi ház körül mindig akad tennivaló, ha belül éppen minden rendben, akkor a kertben akadhat tennivaló. Kerítésjavítás, tisztasági festés, eresztakarítás, vagy éppen a homlokzat tisztítása. A homlokzat elkoszolódása természetes folyamat, ezért néhány évente javasolt megtisztítani. Most megtudhatod, hogy milyen egyszerűbb módszerek léteznek a tisztására.
Ha végre sikerült megvásárolnod az új otthonodat, legyél rá büszke! De nézd meg kritikus szemel is: valami hiányzik belőle, vagy éppen túl sok van belőle! Ebben a cikkben tipikus lakberendezési hibákat árulunk el, amitől olcsónak hathat a lakásod.
Ugye milyen jóleső érzés, hogy egyre több időt a friss levegőn tölthetsz? Ha viszont akár csak egy picike erkélyed is van, otthon sem kell feltétlenül a lakásban gubbasztanod. Mutatjuk, mi mindenre használhatod az erkélyt.
Több mint 10 százalékkal emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya Győr-Moson-Sopron vármegyében. Mely nyugat-magyarországi városokban nőtt a legjobban az ár tavaly óta, és miért lettek keresettek a kifejezetten nagy és drága házak a vármegyében? Tényleg euróban mérik az ottani ingatlanokat?
A legyek a legapróbb résen is be tudnak repülni a lakásba, ahogy a szúnyogok ellen is fel kell venni a kesztyűt. Próbáld ki ez alábbi egyszerű házipraktikákat a nyári repülőműszak távoltartására!
Nem tudod, milyen padlót válassz a nappalidba? Akkor a következő bejegyzésünk neked szól. Hiszen nem csupán azt tudhatod meg, hogy milyen lehetőségeid vannak, hanem arra is választ kaphatsz, hogy az egyes padlótípusok, miért lehetnek jó választások a számodra.
Évek óta nem épült olyan kevés új lakás és ház, mint az idén. És nemcsak a vidéken, hanem ezúttal a főváros újépítésű piacán is nagy a visszaesés. Két város kivételével, Kecskeméten és Debrecenben továbbra is van a kereslet, így az ingatlanfejlesztések folytatódnak. Most megmutatjuk az utóbbit, hogy milyen a debreceni újlakáspiac.
Kalandos nyaralásra vágysz alacsonyabb költségvetésből? Akkor irány vonattal valamelyik Balaton-parti település, ott pattanj bringára és úgy folytathatod az utad, amíg meg nem kerülöd a tavat. Edzettségi szinttől függően, akár 5 napra is tervezheted az utat. A következő cikkben kényelmes tempójú bringatúrára hívunk a környék legvonzóbb ingatlanjainak bemutatásával.
Felesleges olyan vadonatúj dolgokra súlyos pénzeket költened, amelyeket jó állapotban és sokkal olcsóbban is megvehetsz. Akkor meg, miért ne vennéd meg másodkézből? Így alakítsd fenntartható módon az otthonodat!
Ha Piliscsaba és Hűvösvölgy között túrázol, a Pilis és a Budai-hegység lenyűgöző tájain át, akkor érinted Nagykovácsit és Budapest II. kerületét is. Hogy milyen látványban lehet részed, és milyen a környékbeli ingatlanpiac, különös figyelemmel a természetközeli otthonokra és modern lakáslehetőségekre, arra ebben a cikkben kaphatsz választ.
Mitől lesz a "négy fal" a béke szigete? Ki vagy mi tölti fel azzal a harmóniával, amitől nemcsak jó érzés hazaérkezni, hanem meg is nyugszol egy lélekölő nap után? Lehetsz egy zsákfaluban, de lehetsz egy nagyvárosi társasház harmadik emeletén lévő kétszobás lakásban is. Mutatjuk, min múlik.
2024 első negyedében sokéves negatív rekordok dőltek meg a használatba vehető új otthonok számát és a közeljövő várható fejlesztéseit mutató építési engedélyeket illetően is.
Már a neve is izgalmas a budafoki lakótelepnek, hiszen a kísérletről többnyire valami szokatlan dolog juthat az ember eszébe. A budafoki kísérleti lakótelep több újdonságot vezetett be, amiknek egy része ma már alapvetés. Ebben a cikkben ezekről az újdonságokról lesz szó néhány környékbeli ingatlanon keresztül bemutatva.
Egyre nehezebb összeegyeztetni a környezetünkkel kapcsolatos igényeket a környezet tiszteletben tartásával, de az alábbi DIY-szerekben az a legjobb, hogy semmilyen vegyszert nem tartalmaznak, és otthon is gyorsan elkészítheted őket.
A legnagyobb magyarországi vármegye, Bács-Kiskun az ország területének 1/12-ed részét fedi le, így elképzelheted, milyen nagy rónák, puszták terülnek el két település között. A vármegye azért is érdekes, mert a több mint félmillió lakosának kétharmada 22 városban él. Ebben a cikkben megnézzük közülük Tiszakécskét, ami a vármegye hetedik legnagyobbja, Kiskunmajsát, Lajosmizsét, amik követik a sorban.
Jelentősen megnőtt az eladó ingatlanok iránti kereslet az otpotthon.hu ingatlankereső- és hirdetési portál adatai szerint, az év első három hónapjában 40 százalékkal több érdeklődés érkezett egy-egy hirdetésre, mint 2023 első negyedévében. Az első negyedév 2024-ben két vidéki iparváros, Kecskemét és Debrecen, valamint Szeged erősödését mutatja az otpotthon.hu-n található közel 160 ezer ingatlanhirdetés és havi több mint 1 millió oldallátogató adatai alapján.
Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között