Több mint 10 százalékkal emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya Győr-Moson-Sopron vármegyében. Mely nyugat-magyarországi városokban nőtt a legjobban az ár tavaly óta, és miért lettek keresettek a kifejezetten nagy és drága házak a vármegyében? Tényleg euróban mérik az ottani ingatlanokat?
Áprilisban 11 200 ingatlan adávétel történt a Duna House becslése szerint, ami az év eddigi legjobb hónapja, olvasható az ingatlanközvetítő-hálózat közleményében. Benedikt Károly, a cég elemzési vezetője szerint a felfutás a kedvezőbb kamatkörnyezetnek és az állami támogatásoknak köszönhető, emiatt például Győr-Moson-Sopron vármegyében az 2023-as évhez képest 11 százalékponttal, 36 százalékra emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya.
„A Győr-Moson-Sopron vármegyei lokációt preferáló, első lakásukra szerződő otthonteremtők 416 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, átlagosan 37,9 millió forintos ráfordítással juthattak megközelítőleg 90 négyzetméteres alapterülettel rendelkező ingatlanokhoz idén” – mondta a szakértő.
Az osztrák határtól pár percre, Fertődön kínálják ezt a szemrevaló lakást, amiért csupán 40,9 milliót kér a tulajdonosa.
Átlagosan azonban ennél többet, 42 millió forintot meghaladóan költöttek ingatlanokra lakásvásárlók a vármegyében. Ez azt jelenti, hogy 2023 azonos időszakához képest Győr-Mosonban – a használt és az új ingatlanokat is beleértve – 17 százalékkal, 537 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár. A magasabb négyzetméterár az átlagos alapterület mérséklődését hozta, a tavalyi 90 négyzetméter helyett, 78 négyzetméterre csökkent a választott ingatlanok által biztosított élettér. Érdekesség, hogy a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint jelenleg az átlagos hirdetési ár ugyanitt 596 ezer forint négyzetméterenként.
Győr belvárosában, de egy csendesebb részen hirdetik ezt a 84 négyzetméteres, háromszobás, felújított magasföldszinti lakást.
A vármegyében a vásárlók több mint harmada a vármegyeszékhelyen, Győrben vett ingatlant.
20 százalékuk mosonmagyaróvári ingatlanra szerződött.
Sopronban is sokan vásároltak, itt az átlagos négyzetméterár 7 százalékkal nőtt, és meghaladja a 607 ezer forintot.
Győrben a nagyobb alapterületű (110-140 m2) és nagyobb értékű ingatlanok, a 90-120 millió forintos értékhatár is egyre inkább szóba jött a keresés során mind a győri családi házak, mind pedig az agglomeráció kertes házai tekintetében. Ebben a kategóriában a tavalyi 502 ezer forintos átlagos négyzetméterár 2024 első négy hónapjának tranzakciói szerint 720 ezer forint fölé emelkedett.
Az alacsonyabb értékű ingatlanokra, a 30 millió forint alatti áron megvásárolható panellakásokra folyamatos az érdeklődés.
„Sopronban és környékén is beindult a kereslet, az igazán jó, igényes ingatlanok pedig kifejezetten gyorsan gazdára is találnak. A nappali plusz két hálószobás lakások iránt, 50 millió forintos értékhatárig jelentős az érdeklődés, amelyek esetében nem is igazán a négyzetméter, mint inkább az ár irányítja a vevői döntéseket” – mondta Benedikt Károly.
Sopronban, a Felsőlöverekben található ez a pompás négyszobás ház, amelynek már lejjebb vitték a hirdetési árát.
„Családi házakra a dupláját, 100 millió forint körüli összeget szánnának a vevők, ami megközelítőleg 100-120 négyzetméteres otthonokat jelent. Általánosságban jellemzi az ügyfeleket, hogy minél nagyobb ingatlant szeretnének vásárolni, minél jobb állapotban, de lehetőleg az ár is legyen kedvező. A 100 millió forint feletti ingatlanokra ennek megfelelően alig van kereslet, ahogy a kedvezőbb árú, de felújítandó otthonokat is kevesen viszik. Ennek oka főként a nehezen elérhető és sokszor már euró alapon meghatározott, magas kivitelezési költség” – tette hozzá.
A címlapkép ebből a győri lakáshirdetésből való.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között