2024.05.23.Szerző: OTP Otthon #vízpart #ingatlanbefektetés

Milyen a balatoni bérleti piac?

Milyen a balatoni bérleti piac?

Az elmúlt hónapokban az előző évi pangás után némi mozgás érzékelhető a Balaton ingatlanpiacán, miközben az árak változatlanok. De talán már nem sokáig.


Az idei év elejétől a balatoni ingatlanpiacon is élénkült a kereslet a tavalyi évben jellemző szintekhez képest, azonban ennek kapcsán mindenképpen figyelembe kell venni, hogy akkor “szinte nulla volt” a piaci mozgás. A beruházók is vevőkre várnak most, olyannyira, hogy tavaly óta nem is változtattak az árakon, ennek ellenére az újépítésű ingatlanok piacán is kevés az adásvétel.

A vevők az alacsonyabb kamatok reményében kivárnak, illetve abban reménykednek, hogy majd árat csökkent az eladó, miközben az eladók szintén kivárnak, amíg tudnak, és nem mérséklik az árakat. Ennek is köszönhető, hogy a beruházások üteme lelassult, “csak annyit tesznek bele amennyit muszáj, szépen lassan építkeznek, hátha közben történik valami pozitív a piacon és megindul a kereslet” - mondta Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki ingatlanközvetítője.

elado-tarsashazi-lakas-siofok-ezustpart-79498427-t6.webp Az Ezüstparton százmillió forinttól kezdődik az új építésű lakások ára. Ez a 70 négyzetméteres lakás, amihez egy hatalmas, 54 négyzetméteres terasz tartozik, ennél is magasabb árkategóriába esik.

Az elmúlt 20 év tapasztalata alapján azonban vélhetően meg is fog jelenni hamarosan a kereslet a piacon, és sokan majd csak későn kapnak észbe, hogy kihagyták a lehetőséget, amikor még alacsonyabb árakon tudtak volna vásárolni. Még ha ezek az árak most magasnak is tűnnek, hamarosan nem lesznek azok.

Krausz Gábor szerint az ingatlanpiac esetében is azt az alapelvet érdemes alkalmazni, hogy akkor kell vásárolni, amikor mindenki elad. Azt ugyanakkor elismeri, hogy ehhez kell egy kis bátorság, na meg némi tőke.

Miközben a kereslet kismértékben élénkült, az árak egyelőre nem változtak. Az alku mértéke 0 és 10 százalék között alakul, tehát vannak esetek, amikor egyáltalán nem lehet árengedményt elérni. Az értékesítési idők most jellemzően megnyúltak, sok ingatlan esetében években mérhető az eladás. Az olyan ingatlanokat lehet gyorsabban eladni, melyek olcsók: az 50 millió forint alatti áron megszerezhető présházakra, mezőgazdasági ingatlanokra, telkekre érezhető a legnagyobb kereslet, melyekre 30-50 négyzetméter alapterületű nyaralót, gazdasági épületet szeretnének építeni a vevők. Ezen kívül nagyobb igény mutatkozik még a vidéki családi házakra, de csak a 70-80 millió forintos árszintig.

siofok lakás.png Jó érték arányban hirdetik ezt a Siófok belvárosában található lakást egy villában, amihez két apartman tartozik, 350 négyzetméteres telken, két fürdőszobával, 67,9 millió forintért.

A hitelek egyre nagyobb arányban jelennek meg ismét a vásárlásoknál, és sokan egészítik ki a meglévő alaptőkéjüket jelzálogkölcsönnel. Krausz Gábor úgy látja azonban, hogy a jelenlegi kamatszinten a mostaninál nagyobb lendületet a hitelek már nem adnak az ingatlanpiacnak. Ezért vagy újabb támogatásokra, vagy még alacsonyabb kamatokra lenne szükség a további élénküléshez. Az ingatlanárak ugyanis a mostani szintről már nem fognak csökkenni, vagyis az alacsony árak élénkítő hatására nem számíthatunk.

Siófokon például egy újépítésű családi ház ára körülbelül 110 millió forintnál indul.

Ami a bérleti piacot illeti, Siófokon egy lakás havi bérleti díja most 150 ezer forintnál indul, családi házat 250-300 ezer forinttól lehet kivenni. Nagy változásokra itt sem kerül sor, hiszen a térségben nincsenek olyan munkalehetőségek, vagy felsőoktatási központok, melyek tömegesen vonzanák az embereket.

mernye.png A Balatontól 30 kilométerre megváltozik az ingatlanpiac, ezt a 130 négyzetméteres, nagy részben felújított házat 32,4 millió forintért hirdetik Mernye központjában.

Egyébként a piacról a hosszú távú lakáskiadással foglalkozó befektetők is hiányoznak, csak nyári, rövid távú kiadók vannak jelen. Rövid távú kiadás esetében 30-40 ezer forint/éjszaka a kezdő ár, de olyan is előfordul, hogy 150-200 ezer forintot kérnek egy napért.

Címlapképi illusztráció: Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
2025.01.10. #eladóház #vízpart
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legkeletibb része Magyarország legelmaradottabb térségei közé tartozik, ahol egészen olcsón lehet ingatlanokhoz jutni. Cigándot és környékét érdemes felkeresni, hiszen a tájat a Bodrogköz sík vidéke határozza meg, ami a maga gazdag vízi élővilágával és ártéri erdeivel izgalmas programokat ígér.
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
2024.12.23. #eladóház #vízpart
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
Egy hétvégi ház lehetőséget kínál arra, hogy kiszakadj a mindennapok rutinjából, és nyugodt, természetközeli környezetben pihenj. Sokan itt barátokkal és a családdal töltik a szabadidőt, távol a város zajától. Van, akinek pedig az ilyen ingatlan befektetésként szolgál, és kiadja, amikor nem használják. Ki szeretne egy saját menedéket?
Insta élet real life módban- filter nélkül
2024.12.10. #vízpart #újépítésű
Insta élet real life módban- filter nélkül
Már egészen fiatal korban megfogalmazódik a cél, hogy az ember elköltözzön otthonról. Ilyenkor azonban még nem realizálódik a távozás minden részlete, csak a szabadságvágy hajtja a fiatalt, aki - ha eljátszik a gondolattal, hogy milyen helyen szeretne mindennap felébredni - biztos, hogy nem egy lepukkant lakás képét látja maga előtt, hanem egy modern, mindenhez közeli, menőn felszerelt otthont. Mint amilyen a River Life lakópark lakásai(https://riverlife.hu/hu?utm_source=telex+cikk&utm_medium=emial&utm_campaign=Zenga2024&utm_id=2024_River+Life+t%C3%A9l&utm_term=River+Life&utm_content=River+Life "Otthon a Duna-parton - ENERGIATAKARÉKOS MEGOLDÁSOK ÉS MODERN KIVITEL _blank") is.
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
2024.11.13. #vízpart #újépítésű
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
Rangos nemzetközi elismeréssel díjazták az Intergal Group első magyarországi prémium lakóingatlan beruházását, a Waterside Residence lakóparkot. A Duna-parti ingatlanfejlesztés lakás és társasház kategóriában nyerte el a londoni International Property Awardsot, a leendő lakók így egy globálisan elismert építészeti díjjal jutalmazott, esztétikus épületben találhatnak otthonra.
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
2024.11.09. #vízpart #ingatlanárak
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
2024.10.28. #eladóház #ingatlanbefektetés
Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
Somogy vármegye a turizmus egyik fellegvára, északról a Balaton, délről Horvátországgal határos. Akik pedig nem csak nyáron szeretnének ide ellátogatni, azokat jelentős számú termál- és gyógyfürdő várja. A helyi lakásárak éppen ezért az országos átlagtól magasabbak, de ebben a cikkben az olcsóbb eladó ingatlanokat válogattuk össze.
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
2024.10.24. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
Néhány napja megütötte a közel 6,5 milliárd forintos főnyereményt az ötös lottóban valaki. Hogyan érdemes befektetni, hány lakás vásárolható belőle, mekkora az elérhető hozam – ezeket a kérdéseket járta körül az OTP ingatlanügynökségi hálózata. 2020-ban a hasonló nagyságrendű lottóötösből 236 átlagos lakást vehetett, addig a mostani nyereményből már csak 144 hasonló otthonra telik.
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
2024.10.23. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
Mit keresnek ma a befektetők a fővárosi ingatlanpiacon? Ezt a kérdést járta körbe a Duna House ingatlanhálózat, miután a Terézvárosban betiltották a rövidtávú ingatlankiadást.
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
2024.10.18. #ingatlantörténelem #ingatlanbefektetés
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
Hogy a gyulai kolbász vagy a várfürdő csalogatta-e inkább a külföldieket Gyulára, azt nem tudni, de az biztos, hogy a térségben nyáron 14 százalékkal emelkedett a külföldiek száma 2023-hoz képest. Ezúttal külföldi szemmel néztük meg az ottani ingatlankínálatot.