Fejér vármegye mindig is különleges státuszban volt más országrészekhez képest, hiszen a főváros közelsége és a jó közlekedés is arra predesztinálta, hogy fontos események és beruházások helyszínévé váljon. Fejér az ország egyik legerősebb gazdasági régiója, ráadásul két népszerű tóhoz is közel esik, ezért különlegesek az itteni ingatlanok is.
Közigazgatásilag Fejér vármegye nyolc járásra és tíz kistérségre osztható fel, itt él nagyjából 420 ezer ember. Székesfehérvár és Dunaújváros a két legnagyobb városa, de a két központ mellett még 15 város található a vármegyében. Most közülük Mórt, a harmadik legnépesebb települést, továbbá Sárbogárdot, Gárdonyt és Bicskét mutatjuk be.
Mivel Fejér az ország egyik legerősebb gazdaságával rendelkező régiója, így fontos szempont lehet az is, hogy milyen távolságban választasz új otthont a székhelytől, Székesfehérvártól. De aki ezen a környéken él, Budapestet is gyorsan elérheti, és ehhez még csak fehérvárinak sem kell lennie.
Mór mindössze 26 kilométerre található Székesfehérvártól, a Vértes és a Bakony között elnyúló völgyben, a Móri-árokban. Autóval a 81-es úton megközelíthető. A városban 14 272-en laknak, 5698 ingatlant regisztráltak és nyolc oktatási intézmény is található a településen.
A városban 391 ezer forint az ingatlanok átlagos négyzetméterára, és ezen az áron vásárolhatod meg az alábbi, a Mórhoz tartozó Felsődoboson, 1983-ban épült, de 2016-ben felújított, kétszintes ingatlant. A ház 140 négyzetméteres, háromszobás. A telek 1073 négyzetméteres. A kertben fúrt kút biztosítja az öntözőrendszer vízellátását.
Gazdálkodásra alkalmas telek Sárborgárdon
Sárbogárdon 12 446-an élnek, 5042 ingatlanban. A családi házak átlagos négyzetméterára 282 ezer forint, ami tekintve, hogy Székesfehérvár 40, Dunaújváros 30 percnyi távolságra található, , elgondolkodtató árszint. A települést a 14. században besenyők alapították.
Az alábbi házikó az 1960-as években épült, 120 négyzetméteres, amelyben három szoba és nappali, valamint étkező, konyha, fürdőszoba, 20 négyzetméteres terasz is található. Három különálló garázs lett kialakítva, ezek összesen 45 négyzetméteresek. A házat 2021-ben teljesen felújították, a ház melegét gázkazán biztosítja. Ez az ingatlan gazdálkodásra is kiválóan alkalmas, amely két telken (1573 és 796 négyzetméter) helyezkedik el.
Gárdony Fejér vármegye ötödik legnépesebb városa, majdnem tízezer fő lakosával, de nem erről ismert, hanem arról, hogy a Velencei-tó egyik legnagyobb településéről van szó, ráadásul a megyében Székesfehérvár után itt található a legtöbb eladó ingatlan. A tó közelsége miatt itt nem túl meglepő módon, a családi házakat is drágábban hirdetik, átlagosan 805 ezer forint egy négyzetméter. A településen 4456 ingatlant tartanak nyilván. Közülük az alábbi egy 586 négyzetméteres telken található a település központjában, 82 négyzetméteres ahol 2+2 szobát alakítottak ki. A felújított házhoz 13 négyzetméteres terasz és egy könnyűszerkezetes garázs is tartozik. A fűtést új gázcirkó biztosítja, a konyhát gépesítve értékesítik.
Új építésű ház Bicske kertvárosában
Bicskén több mint 11 ezer ember él, összesen 4111 ingatlanban. A településen a családi házak átlagos hirdetési négyzetméterára 577 ezer forint négyzetméterenként. A város megközelíthetőségét könnyti, hogy a régi 1-es főút a városon halad keresztül és az M1-es sincs messze, így szinte az összes nyugat-magyarországi nagyvárossal és a Budapesttel is kiváló az összeköttetése. Ez is közrejátszhatott abban, hogy számos multinacionális cég döntött úgy, hogy a város határában létesít logisztikai központokat, tehát munkalehetőséggel is számolhatsz.
Talán éppen az ipari parkok miatt viszonylag nagy számban épülnek új építésű házak Bicskén. Ilyen ez a 83 négyzetméteres, 3+1 félszobás családi ház is. A modern kor igényeihez igazodva hőszivattyús rendszer, padlófűtés jellemzi. A kényelmet a házakhoz épülő nagy teraszok szolgálják. Az építkezés befejezését 2024 nyarára, illetve őszére tervezik. A park a vasútállomástól 8 percnyi sétára található.
Címlapképi illusztráció: Gárdony, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között