Egy vállalkozás helyszínének megválasztása sosem egyszerű. Pláne, ha olyan üzletágról van szó, ami fizikai helyiséget igényel. Pláne, ha a tevékenységhez hatalmas területre van szükség. Amit nem mellesleg át is kell alakítani. Ugyanakkor nagy sikereket csak azok érnek el, akik mernek nagyot álmodni. Ha lenne néhány milliárd forint a zsebedben, te mit hoznál ki ebből a két ipari területből?
Két okból vágynak az emberek családi házba. Az egyik, hogy tisztes távolságból élvezzék a szomszédi viszonyt, a másik pedig a kert. És kert alatt senki sem a félig föld, félig fűcsomó borította, omladozó melléképülettel a hátsó részen típusú kertet érti. Összehasonlítottuk a meghirdetett kertes ingatlanokat az otpotthon.hu portálon, és eláruljuk, hogy mi a közös a legimpozánsabb kertekben.
Hogy miért vonzóak a nyugati határ mentén lévő területek? Valahogy mintha a fű is zöldebben nőne arra. Érződik a levegőben az innováció szele, amiből, ha kicsi is, de jut nekünk is. Szellemiségben, életfelfogásban, a közösség valódi összekovácsolásában olyan értékek járják át a vidéket, ami valahol az általános magyar és a haladó nyugati közfelfogás között van. Akár munka, akár hobbi miatt vágysz ide, hoztunk három kihagyhatatlan ajánlatot.
Hogy egy kutya milyen következményekkel jár rád nézve, az attól függ, mennyire tudsz nyugodtan aludni tőle, illetve attól, mennyire vagy hajlamos a betegségekre.
A főváros VIII. kerületét, a Palotanegyedet, a Magdolna-negyedet és a Tisztviselőtelepet más-más ingatlankínálat jellemzi. Megnéztük az utóbbi területet, amelyet 140 éve álmodtak meg maguknak kis pénzű tisztviselők.
Érdekes kettősség alakult ki a társadalomban. A személyesség olyan mértékben vált értékké, hogy a cégek énmárka építésre, magánszemélyek pedig albérletkeresésre is sikeresen használják. Nem kell feltétlenül szívet tépő sztori sőt, a legjobb már a kezdetekkor az őszinteség. Egy humorosan megírt bejegyzést vagy gyermekkel, háziállattal költöző családokat, egyéneket szívesen segítenek egy-egy megosztással az emberek. Erre mutatunk példát.
Ha Nyugat-Magyarország, akkor mindenkinek Győr-Moson-Sopron vármegye jut az eszébe, ami az egyik legfontosabb gazdasági, kereskedelmi központnak számít az országban. Az iparcikkek, a termékek mellett a turizmus is különösen fontos szerepet játszik a kishatár forgalomban. Ha nyugat, akkor minden drága? Ebben a cikkben az ingatlanokon keresztül járjuk körbe ezt a kérdést.
Már belekóstolhattunk a tavaszba, sőt a nyárba, ami felváltja a szürkeséget és kopárságot. Ha te is úgy érzed, hogy jobban esne a lelkednek egy színes, de nem csiricsáré otthonba hazaérni munka után, akkor tetszeni fog neked az összeállításunk.
Egy ingatlan egyediségét függ az épület stílusától, elhelyezkedésétől, a berendezésről vagy akár a történetétől. A heti válogatásunkban igyekszünk ennek a szempontnak megfelelni, és olyan különleges ingatlanokat vonultatunk fel, amelyeknél az se baj, ha közben megfájdul a fogad.
Alig akad még egy olyan vármegye az országban, ahol ennyire jellemző lenne a városias környezet és a tanyasias pusztaság. Az ország legnagyobb vármegyéje, Bács-Kiskun azonban éppen ezt a sokszínűséget kínálja egy erősödő megyeszékhely környékén. A vármegye kisebb városainak ingatlanjaiból mutatunk meg néhányat.
Minden tizedik ember a kommunális hulladék közé dobja elhasználódott telefonkészülékét, de valójában a többinek sincs fogalma se, hogy mihez kezdjen vele. Tedd a kezed a szívedre: ugye nálad is van otthon olyan doboz vagy fiók, amiben még a legelső telefonodat vagy töltőket őrizgetsz?! Most itt a lehetőség, hogy úgy szabadulj meg tőlük, hogy még hasznosak is legyenek.
Kétféle kávéfogyasztó van, az egyik kizárólag reggel iszik illatos frissítőt, a másik egész nap kortyolgatja a kávéját. Te tudod, melyik a legalkalmasabb napszak a kávézásra és miért? Ha nem, akkor most itt a válasz.
A következőkben abban nyújtunk segítséget, hogyan rakj össze egy ingatlanhirdetést, hogy az elérje a célját és meggyőző legyen a potenciális érdeklődőidnek. Tarts velünk!
Ha húszpercenként felállsz a székről és alaposan átmozgatod az izmaidat, azzal számos betegségtől megóvhatod magad. Ezt akkor is tedd meg, ha rendszeres edzéseket is beiktattál az életedbe.
Egy ingatlan közepén kialakított kerti tó létesítése nem egyszerű feladat, és karbantartása is komolyabb felkészültséget igényel. A cikkben olyan otthonokat mutatunk, amelyek ihletként szolgálhatnak, és még építési és karbantartási tanácsokat is adunk.
Baranya vármegyében 14 település kapott eddig városi rangot. Pécsen kívül vannak még nagy városok, de figyelemre méltók a kisebb települések is, hiszen a régió ideális célpontja lehet azoknak, akik imádják a napfényt, a mediterrán szerű éghajlatot. Csodás nevű és hírű településeken mutatunk eladó ingatlanokat.
Az olyan impozáns ingatlanok, amik a rendeltetésük, hirdetési áruk vagy a tulajdonosuk kiléte miatt kiemelkedőek, mindig megmozgatják a piacot. Bár az átlagember nem fogja előhúzni a zsebéből azt az összeget, amennyibe vélhetően kerülne egy neoreneszánsz palotának, mégis szívesen nézegetjük ezeket az impozáns épületeket. Most az Andrássy úton eladó fancy lakások közül válogattunk.
Időtlen, kopott téglakerítés határolja körbe a gondozott kertet. A nyírt pázsitot helyenként murva váltja fel, ezzel is elválasztva a funkciókat. Az ágyásokban többnyire örökzöldek csücsülnek, előttük sövény fut. A növényfal másik oldalán épített medence és lenge függönyökkel dekorált fedett terasz található. Már nem is fontos, hogy Sióagárd se Siófokhoz, se Agárdhoz nincs közel. A rendezett kert látványa békével tölt el már a képeket nézve is.
Idén jóval előbb köszöntött be a nyár, mint a tavasz, de azért ne odázd el a jól megszokott, időszakos nagytakarítást! Annak érdekében, hogy ne maradjon ki egyetlen fontos rész sem, összegyűjtöttük azokat a tárgyakat, részeket, amelyekre első körben nem is biztos, hogy gondolnál. Íme, a lista.
A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
Érdemes-e belevágni ingatlanárverésbe? Lehetnek, akiknek már pusztán a szótól összeszorulhat a gyomra, holott egy lakástulajdonos dönthet úgy bármiféle adósságtartozás nélkül is, hogy árverésre bocsátja a tulajdonát. Nézzük, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az utolsó licittétel jogán nyert ingatlannak!
A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása az Eurostat legfrissebb adatai szerint. A nemzetközi összevetésből kitűnik, hogy a magyar számított a kontinens egyik legpezsgőbb nemzeti piacának.
Egyre inkább visszafoglalja a közösségi tér szerepét a konyha. Már az amerikai-konyhák is merészen nyitottak azzal a téves berögződéssel, hogy a nőnek a konyhában a helye. Az addig szűk és kifejezetten egy főre tervezett konyhák valósággal kinyíltak, így a háziasszony főzés közben is részt tudott venni a család életében, az utóbbi években pedig virágát éli a közös főzés, hiszen ilyenkor van mindenki otthon egy hosszú nap után.
Az ország legnépszerűbb túraútvonalát járjuk végig úgy, ahogy a természetjárók is teszik. 1127 kilométeren és 27 szakaszon át mutatunk be tájegységeket és természetesen elsősorban a helyi ingatlanokra hívjuk fel a figyelmet. Mivel a túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is, megmutatjuk, hogy milyen eladó ingatlanokat találni Zirc és Bodajk között.
Milyen esélyeid vannak, ha 3 millió forintod van, és ingatlant szeretnél vásárolni? Mutatunk néhány ingatlant a Dunántúlon, amik kész aranybányává fejlődhetnek egy türelmes és tettre kész tulajdonos kezei alatt. Jól sejted, ha úgy gondolod, hogy ezekre az ingatlanokra ráfér egy alapos felújítás. De pont ez a dolog szépsége: meglátni valamiben a lehetőséget, ami mellett mindenki más elmegy.
A fővárosban nagyon a zsebébe kell nyúlnia annak, aki komolyan gondolja a nagy teraszt. Ha ez megoldható, akkor már van is pár imádnivaló ajánlatunk.
A heti válogatásunkban hétről hétre hozzuk az újabb izgalmas ingatlanokat. A héten bekerült egy úszóház és egy felszentelt magántemplom is.
Minden ötödik ingatlant első lakásnak vásároltak 2024 első negyedévében. Majdnem minden harmadik szerződéskötés budapesti lakásra vonatkozott, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is népszerű az első lakásukat vásárlók körében.
Azért is érdemes frissíteni tavasszal a megszokott enteriőrön, mert így akkor is élvezheted a megújulást, amikor a szeszélyes időjárás éppen a borongósabb arcát mutatja. A felhőszakadásról, hirtelen visszatérő fagyokról könnyen megfeledkezel, ha bent kellemes pasztellszínek vesznek körül. Mutatjuk, hogy milyen dekorációs elemekkel, lakberendezési trükkökkel tudod elkerülni, hogy a lehűlés kibillentsen a tavaszi flowból.
Magyarország lakossága ugyan csökkent az elmúlt évekhez képest, de megfigyelhető az a tendencia, hogy olyan településeken, ahol ismert termálfürdő működik, a lakosok száma emelkedést mutat. A termaonline.hu elemzésében vizsgált 15 ilyen községet, ahol szinte mindenhol nőtt az ott élők száma.
Imádod a kastélyok barokkos enteriőrjét? Jól esne kiszakadni a megszokottból és néhány napra uraságnak képzelni magad? Ez nem annyira lehetetlen: teremtsd meg egy klasszikus polgári lakás miliőjét a saját otthonodban, ami soha sem megy ki a divatból. Ehhez mutatunk inspiratív otthonokat.
Kicsit hátrébb lépnél a civilizációtól és belekezdenél valami másba? Szeretnél jobban kapcsolódni a természettel? Akkor nézd meg ezt ez eladó paposi kúriát, mert itt minderre lehetőség van.
A koronavírus óta munkavállalói oldalról csábító, ha szerepel egy álláshirdetésben a home office kifejezés. A világ hirtelen bezárása megmutatta, hogy lehetséges otthonról dolgozni. A cégek zöme azonban igyekezett minél hamarabb visszaállni a régi kerékvágásba. A home office-ra nemcsak itthon nőtt meg a kereslet, hanem külföldön is. Egy brit ingatlanportál például már olyan keresési szűrőt is alkalmaz, aminek a segítségével csak olyan otthonokat mutat meg a rendszer, amelyekben van dolgozósarok vagy lehetőség van kialakítani. Te díjaznád ezt a szűrő funkciót?
Muszáj alaposan lesikálni a vágódeszkát, ha nem szeretnél jó sok baktériumot összegyűjteni a konyhádban. Ebben a témában adunk tippeket.
Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között