2024.07.17.Szerző: OTP Otthon #ingatlaneladás #ingatlanárak

Aki kis méretű lakást keres, itt mindig találhat megfelelő áron

Aki kis méretű lakást keres, itt mindig találhat megfelelő áron

Míg korábban slágertermék volt az ingatlanpiacon a panellakás, az utóbbi évben csökkent a népszerűsége. Persze továbbra is van rá kereslet, hiszen jellemzően kisméretű ingatlanokról van, ami a vevők elsődleges célpontja. Ráadásul a befektetők is keresik, hiszen a kisméretű lakások jól kiadhatók.


A panellakások esetében is érvényes az, hogy az 1-3 szobás, maximum 60-65 négyzetméteres alapterületű, jó állapotú, jó helyen lévő, emeleti, erkélyes lakásokat keresik a vevők, vagyis ebben nem következett be változás az elmúlt évek során - írja közleményében a Balla Ingatlan.

Dél-Budán a panellakásoknál 800-900 ezer forint közötti átlagos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vásárlók, persze előfordulnak 1 millió vagy annál magasabb négyzetméterárak is, ezek azonban csak kiváló állapot és igényes műszaki felszereltség esetén indokoltak. Egyébként a XI. kerületben a paneleknél Kelenföld a legkeresettebb helyszín, míg a XXII. kerületben a Kossuth Lajos utca - mondta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője.

elado-tarsashazi-lakas-budapest-xi-kerulet-kelenfold-99164144-t6.webp Ez a kelenföldi panellakás a másodikon található, 65 négyzetméteres, kiváló elosztású, egy jó állapotú házban található.

Ami a bérleti díjaikat illeti, egy jó helyen lévő, átlagos állapotú, másfél-két szobás panellakás esetén a 200 ezer forintot közelítik havonta. Az, hogy bútorozott vagy nem bútorozott bérlakásról van-e szó, 5-10 százalékos differenciát jelent az árban.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének megfigyelései szerint a panellakásoknál kevésbé mertek belevágni az értékesítésbe az idei év első hónapjaiban a tulajdonosok, mint a többi ingatlanpiaci kategória esetében. “Olyan, mintha a panelekből most nem nagyon akarnának mozdulni az emberek” - fogalmazott a szakértő.

Azt is hozzátette, hogy a panellakásoknál a négyzetméterárak 800 ezer forintnál indulnak Zuglóban, vagyis 40 millió forintért már egy szép állapotú, 46 négyzetméteres panellakást lehet kapni a Füredi úti lakótelepen, miközben a bérlakások bérleti díjai tovább araszolnak felfelé: egy garzonlakás átlagos havi bérleti díja már elérte a 150 ezer forintot az idei év elején.

elado-tarsashazi-lakas-budapest-xv-kerulet-99775420-t6.webp A XV. kerületben panorámás, beépített erkélyes, 1+2-es, ötödik emeleti panellakást hirdetnek 765 ezer forintos négyzetméteráron.

  • A XIII. kerület esetében is keresettek a kisebb, kétszobás lakások, ahogy a panellakások is, melyek értékesítési négyzetméterárai 700 ezer forintnál jártak az idei év első felében, miközben a a használt téglaépítésű lakások 800 ezer forintos négyzetméterárakon keltek el.
  • A III. kerületben szintén érezni az érdeklődést a panellakások iránt. Az 50 négyzetméter körüli panellakások esetében 35-45 milliós árakról beszélhetünk, miközben az ingatlanárak 25 millió forintnál kezdődnek a téglaépítésű, rossz adottságú, de kisméretű lakások esetében, amiből még adott esetben alkudni is lehet. A bérleti díjak egy 50 négyzetméter körüli panellakás esetében állapottól függően 150-200 ezer forint között alakulnak.

elado-tarsashazi-lakas-budapest-xxi-kerulet-101541484-t6.webp Ez a csepeli, kétszobás első emeleti lakást 41,9 millió forintért hirdetik.

  • A XVIII. kerületben a panellakásokra az átlagosnál kisebb túlárazottság jellemző, vagyis mintegy 5-8 százalékról beszélhetünk. Egyébként a kerületben a kisméretű lakások, így például az egyszobás garzonok, illetve az egy plusz egy félszobás, vagy két félszobás lakások azok, melyek az átlagosnál gyorsabban értékesíthetők, illetve a 30-50 négyzetméteres panellakások bérleti díja 140-160 ezer forint körül alakult az év első hónapjaiban.
  • A XIX., XX. és XXIII. kerületben egy 60 négyzetméteres panellakás esetében már a 200 ezer forintos havi bérleti díj is reálisnak volt tekinthető, ugyanakkor lokációtól és állapottól függően változik ez az összeg.

További budapesti panellakásokat itt találhatsz.

Címlapképi illusztráció: Budapest, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Budapest agglomerációjában most ezek az ingatlanok a legkelendőbbek
2025.01.08. #ingatlanpiac #ingatlanárak
Budapest agglomerációjában most ezek az ingatlanok a legkelendőbbek
Az ingatlanvásárlók igényei nagyot változtak az elmúlt évben, a Duna House szerint az ingatlanvásárlók 62 százaléka a korszerűbbnek számító, nagyon jó és a jó állapotú ingatlanokat keresték Pest vármegyében. Az ingatlanvásárlásra fordított összeg átlaga az 56 millió forintot is meghaladta. Ebben a régióban 2023-hoz képest tavaly már 12 százalékkal drágábbak voltak az otthonok.
Ingatlanpiac: Mi várható 2025-ben?
2025.01.02. #ingatlanárak #gazdaság
Ingatlanpiac: Mi várható 2025-ben?
Tovább élénkül az ingatlanpiac 2025-ben, ami emelkedő tranzakciószámot és ingatlanár-drágulást jelent. Az idén életbe lépő változások nyomán azonban mérséklődhetnek az albérlet-díjak. A zenga.hu összegyűjtötte, mi minden befolyásolhatja idén az ingatlanpiacot.
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
2024.12.27. #ingatlanárak #ingatlanpiac
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
Az ingatlanok várható áremelkedésére csak apró vigasz az alku esélye. Egyesek szerint alkudni kötelező, hiszen belekalkulálják az árba, mások - főleg eladói oldalon - szinte kikérik maguknak. Mindenesetre vannak olyan körülmények, amik a vevőt alkupozícióba helyezik, érdemes ezekre felkészülni és reálisan kezelni.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
2024.11.09. #vízpart #ingatlanárak
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
Nem kell, hogy drágább legyen vidékről a fővárosba költözni, mint Budapesten belül
2024.10.26. #eladólakás #ingatlanárak
Nem kell, hogy drágább legyen vidékről a fővárosba költözni, mint Budapesten belül
Teljesen természetes, hogy városrészenként akár több százezer forint legyen a különbség a négyzetméterárakban, különösen igaz ez Budapestre. Ebben a cikkben ezekre az élethelyzetekre kínálunk néhány megoldást.
A csúcson érte a megtorpanás a hazai lakásárakat
2024.10.10. #ingatlanpiac #ingatlanárak
A csúcson érte a megtorpanás a hazai lakásárakat
Az erős évkezdés után 2024 második negyedében valamelyest visszaesett a forgalom a hazai lakáspiacon és ezzel együtt az árak növekedése is megtorpant. Az Eurostat friss összefoglalója szerint ennek ellenére a hazai lakásárindex változatlanul uniós csúcstartó.
Az idei nyár inkább a vásárlók pozícióját javította a lakáspiacon
2024.09.13. #ingatlanárak #gazdaság
Az idei nyár inkább a vásárlók pozícióját javította a lakáspiacon
Bővült az alku lehetősége és korszakos rekordokat is döntöttek az alkuértékek ezen a nyáron a hazai lakáspiacon – tűnik ki az OTP Ingatlanpont forgalmi statisztikáiból. A falusi családi házaknál több esztendős csúcsra ért a vevőknek nyújtott átlagos végső árengedmény, míg a fővárosi paneleknél ez a minimumra szorult vissza.
Milyen csellel tudnak ezek a városok csökkenő lakosság mellett vonzóak maradni?
2024.09.08. #ingatlaneladás #ingatlanárak
Milyen csellel tudnak ezek a városok csökkenő lakosság mellett vonzóak maradni?
A hazai autógyártás fellendülése maradandó nyomot hagyott Kelet-Magyarország ingatlanpiacán, ahol a Duna House értékesítési adatai alapján a legdrágább vármegyeszékhelyek között kivétel nélkül mindegyik egyben autóipari fellegvárnak is tekinthető ebben az országrészben.