Az eladott ingatlanok jelentős része, 80,8 százaléka olcsóbban cserélt gazdát, mint amennyiért meghirdették 2024 első negyedévében. Az alku mértéke átlagosan 7 százalék körül alakult, írja közleményében a Duna House.
2024 elején az ingatlanpiacon tapasztalható fokozódó érdeklődés és az egyre több sikeresen eladott lakás ellenére, továbbra sem az eladók, inkább a vásárlók kezében van az irányítás, írja közleményében az ingatlanszolgáltató cég. Az első negyedévben a vásárlások 80,8 százaléka zárult vevői alkuval, míg irányáron csak az otthonok 14,9 százaléka talált új tulajdonosra. Közel duplájára, 4,3 százalékra emelkedett azonban a tavalyi első negyedéves adatokhoz viszonyítva a licittel vásárlók aránya, akik zömében (34 százalék) nagyon jó, illetve jó állapotú (33 százalék) otthonokra tettek szert az irányárnál magasabb áron.
Ez a 2012-es építésű ház, Érden, kiváló minőségű, 146 négyzetméteres, kétszobás, és az újszerű családi házak átlagos ára alatt megvehető.
„A licitálók köre három fő vásárlói csoportra bontható, 29 százalékuk befektetési céllal, 27 százalékuk nagyobb ingatlanba költözés miatt, 23 százalékuk pedig első lakásukra szerződött az idei első negyedévben” – mondta Benedikt Károly, a Duna House vezető elemzője.
A tavalyi első negyedévhez mérten mind az alku gyakorisága (-3,3 százalék), mind az alku mértéke enyhült. Az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos szinten egy százalékpontos csökkenés után, átlagosan 7 százalék körül alakult az alku nagysága 2024 első negyedévében.
Ez a tököli ház éppen befejezés előtt áll, de megveheted, hiszen tavaszra ígérik a befejezését, ami után egy 122 négyzetméteres, nappalis-étkezős, továbbá négy szobás, két WC-s otthon áll rendelekezésre.
Az irányár alatt ingatlanhoz jutó vásárlók 15,7 százaléka azonban még mindig 10 százalék feletti mértékben tudta érvényesíteni a vevői alkut.
A vásárlói motivációt vizsgálva a tavalyi adatokkal megegyezően, a legnagyobb alkukedvvel (27 százalék) a befektetői céllal ingatlant vásárlók rendelkeztek az idei első negyedévben, de számottevő arányban 24-25 százalékban alkudtak a nagyobb ingatlanba költözők és az első lakásukra szerződő vásárlók is.
A használt ingatlanok terén számottevőbb a vevők mozgástere az alkura, és 39 százalékos arányban lehetett alkudni jó állapotú otthon vásárlásánál. 20 százalékban lakható, 27 százalékban nagyon jó és mindössze 10 százalékban alkudhattak a vevők felújítandó ingatlan vásárlásakor.
Kecskeméten eladó ez a teljesen új, négy szobás tökély.
Az országos lefedettséggel rendelkező ingatlanközvetítő 2024 első negyedéves adatai szerint az irányárhoz képest legjelentősebb, 45 százalékos engedményt egy Bács-Kiskun vármegyei településen hirdetett, felújítandó, 60 négyzetméteres, vályog falazatú ház eladása során adta a tulajdonos.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között