A tolnai ingatlanpiac az ország kevésbé pörgő részeihez tartozott már a tavaly véget ért ingatlanvásárlási bumm előtt is. Azzal, hogy 2024-től nő a falusi CSOK és a települések listája is módosul, ahol igényelhető, azonban lendületet kaphat a kistérségi lakásforgalom.
A falusi CSOK adta lehetőségeket járjuk végig az országban, most éppen Tolnában, ahol kereken száz település szerepel azon a listán, ahol 2024-ben érvényes ez a fajta családtámogatási rendszer. Ez a főváros, Pécs, a Duna és a Balaton közötti vármegye, tele ötletekkel.
Egy fő- és egy melléképületből áll ez a település központjához közeli ingatlan. Az 1060 négyzetméteres telken álló családi ház alapterülete 91 négyzetméter. A főépületben két szoba, étkező, előszoba, kamra, fürdőszoba+WC található, a közvetlenül kapcsolódó 20 négyzetméteres épületrészben pedig egy légtérben konyha és nappali-étkező résszel lett kialakítva. Itt önálló cserépkályha biztosítja a meleget.
Mindkét ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó, 12 négyzetméteres fedett terasz, innen közvetlenül a házak által határolt kertrészbe lehet jutni.
Nyaralóból varázsolhatsz új otthont
Németkér községben, 1440 négyzetméteres telken áll ez a 65 négyzetméteres, 1+2 félszobás családi ház, amelyet nyaralóként használtak, de új otthonnak is alkalmas. Be lehet vezetni a gázt, van a kémény.
A lakrész nappaliból, hálószobából, konyha+étkezőből áll, a kamra, a fürdőszoba és a WC külön található. Közvetlenül a ház folytatása egy hatalmas melléképület, amihez egy 4x15 méteres nyitott, fedett, valamint 4,5x4,5 méteres zárt tároló is tartozik.
964 négyzetméteres telek, három szoba, 110 négyzetméter: a település központjában található ingatlanba egy teraszon át lehet bejutni. A tágas nappali mellett két, külön bejáratú hálószoba, konyha, fürdőszoba és WC lett kialakítva.
Az 1978-ban épült ingatlant 2010-ben újították fel, új külső nyílászárókat, burkolatokat, kéményeket, ereszcsatornát és álmennyezetet kapott. A házat két külön cserépkályha fűti.
Ez az 1960-ban épített tornácos ház felújítandó. A kétszobás, 56 négyzetméteres családi házban nyílászárók nagyobbik részét már lecserélték, a szobákat parkettázták, bevezették az ivóvizet, a villanyvezetékeket kicserélték. Ugyanakkor sem gáz, sem szennyvízcsatorna nincs a házban.
Szennyvízhálózat kiépítése folyamatban van a településen, az udvari beállás már megtörtént, a gáz is bevezethető. Két kémény is rendelkezésre áll, így akár fatüzeléses kályhák, vagy cserépkályhák is üzembe helyezhetők.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között