Erkély helyett irány a tornác! Ismerd meg a parasztházak világát

A parasztházak minden kétséget kizáróan a falvak legmeghatározóbb elemei, amelyek nemcsak stílusukat tekintve egyedülállók, de építészetileg is egyediséget tükröznek. Noha bizonyos funkcióik mára elavultak, időről időre hatalmas az érdeklődés irántuk. De vajon hogyan épültek ezek az otthonok, valóban minden parasztháznak volt tornáca, és elegendő hely jutott mindenkinek? A következőkben erre keressük a választ.

Csak szépen sorban

Az egyszerű régi parasztházak rendszerint hármas tagolásúak és soros elrendezésűek voltak. Ez azt jelentette, hogy a helyiségek sorban egymás mögött, egy tengelyen helyezkedtek el. Az utcára nézett az első szoba, ezután következett sorban a konyha, a hátsó szoba, a kamra, az istálló, a présház, a pince, a pajta és a kocsiszín. Ezek a helyiségek a legtöbbször egy fedél alatt helyezkedtek el, de az is előfordult, hogy két épületben kaptak helyet. A padlásra gyakran a kamrán keresztül lehetett feljutni.

A ház rendszerint fél méter vastagságú vályogfalakból álltak, amiket néhány földbe ágyazott égetett téglasorra építettek rá. A vályogtéglákat a legtöbb család maga készítette, ehhez agyagot, vizet és szalmatörmeléket használtak. Voltak azonban olyan közösségek is, akik ehelyett égetett téglából építették az otthonukat.

A helyiségek padlózatául döngölt vályog szolgált, amelyet felfrissítésül időnként víz és agyag híg keverékével átsimítottak. Ha a család anyagi helyzete megengedte, száraz homokba ágyazott párnafákra, „staflikra" fapadlót szegeztek. A tetőt szalmával, cementlapokkal vagy égetett cseréppel fedték be.

A tornác a gazdagabbak kiváltsága volt

Érdekes, hogy bár sokan a régi parasztházakat a tornácos épületekkel azonosítják, az ilyen „teraszok” inkább a gazdagabb családokat jellemezte. A szegényeknek ugyanis csupán egy keskeny gangra futotta, mely fölött a kilógó gerendákat nem kellett oszlopokkal alátámasztani.

A tornácok tetejét azonban vastag oszlopok tartották, bár erre többféle építészeti megoldás alakult ki az idők folyamán. A legegyszerűbbnek ezek közül a földbe ásott faoszlopok bizonyultak, melyek a lakóház udvari homlokzatát teljes hosszában végig kísérték. A tornácok tetejét tekintve is többféle építészeti megoldás létezett: előfordult, hogy a tornác a ház toldalékául szolgált, vagyis a ház tetőszéke nem foglalta magában a tornácot. Ilyenkor külön tetőt építettek neki, mely a ház fedélszéke alá ért és a tető síkja is laposabb volt. A másik megoldás szerint a tornácot úgy építették a házhoz, hogy a tetőszék (a tető tartószerkezete) kiugrott fölé, amivel a tornác a lakóépület szerves része lett.

Sok jó ember kis helyen is

Az otthon berendezésében a funkcionalitás volt a vezető elv, azaz a haszontalan tárgyakat nem gyűjtötték, nem tárolták a házban. Az égtájaknak fontos szerepe volt: a bejárat Kelet felé nézett a ház jobb oldalán, a második legértékesebb égtáj felé pedig, azaz déli irányban a családi vagyont és a házi oltárt helyezték el.

A ház lakói mindig az első, az úgynevezett tisztaszobában fogadták a vendégeket. Itt terítettek meg ünnepkor is, illetve ebben a helyiségben születtek a gyermekek, de itt ravatalozták fel a halottakat is. A legszebb bútorok, kézimunkák, és a házi oltár ide kerültek, de a családi képeket is ide helyezték ki.

A tisztaszobához képest sokkal nagyobb volt a mozgás a konyha utáni szobában, ahol a család (rendszerint több generáció) a mindennapjait élte. A téli hónapokban főleg, hiszen ekkor nem akadt tennivaló a ház körül. A család számára a meleget a cserép- vagy vaskályha biztosította.

Talán a mai korból visszatekintve kissé furcsa lehet, de a gyakran népesnek bizonyuló családok egy légtérben laktak, azaz nem csak a nappalokat töltötték együtt, de az éjszakákat is. Ilyenkor a magas lábakon álló ágyak alól előhúzták a kis kerekekre szerelt gyerekágyat, míg a nagyobb létszámú családoknál a sarokpadok ülő részét alakították át ággyá. Persze voltak olyan közösségek bőven, ahol bölcső vagy nagykerekű vesszőfonatos fekhelyű babakocsi is volt.

A múlt apró darabkái

A fentiekből jól látszik, hogy az egykori parasztházak a maguk idejében mennyire korszerűek voltak, és hogy a lakók minden igényét ki tudták elégíteni. Mára azonban ezek az elvárások megváltoztak, a mai kor embere számára a parasztházak bizonyos funkciói szinte elképzelhetetlenek. Mégis manapság is óriási az érdeklődés az ilyen típusú épületek iránt, melyek képesek megőrizni a múltunk egy kis darabját.