A világ nagyvárosai megtalálják a különböző lehetőségeket, hogy élhetőbb tereket alakítsanak ki minél több zöldfelülettel. Budapesten is több felé indult tapogatózás: autómentes utcák jöttek létre, famegóvással újították fel a Bakáts-teret, hogy csak néhányat említsünk. Mi most Budafok-Tétény önkormányzata által benyújtott pályázattal kapcsolatban néztük meg, mi várhat a Városház térre és a Játék utcára, ha megújulnak.
Zöldebb, élhetőbb közösségi tér
Az Európai Unió társfinanszírozásával kiírt Egészséges utcák elnevezésű projekt célja, hogy a városi közterület és közlekedésfejlesztés oltárán ne vérezzen el az életminőség és egészség javítása. Ennek érdekében részben vagy akár teljesen lezárnak az autós forgalom elől utakat és előnyben részesítik a gyalogos és kerékpáros közlekedést. Ezekhez, valamint a közösségi, mentális és környezetvédelmi szükségletekhez igazítják az átalakítandó területet.
Budafok patinás kerülete méltatlanul el volt hanyagolva, viszont az utóbbi időben egyre többen fedezik fel a kerületben rejlő potenciált.
Újépítésű lakás a megújult környéken
Valamivel a tervezett felújítás mellett kínálnak eladásra egy újépítésű társasházban egy földszinti lakást. Meg kell hagyni, rendkívül vonzó az ajánlat: összesen 6 lakást alakítottak ki a társasházban, szintenként kettőt. A lakás melegéről hőszivattyú gondoskodik, mennyezeti hűtés-fűtés kialakítással. Az ingatlan vételára tartalmazza a parkolót, illetve a saját tárolót is. Az elektromos autók számára két darab töltőállomást alakítanak ki a körbekerített telken belül. A társasház két bejárati lehetőséggel rendelkezik. Könnyen megközelíthető tömegközlekedési eszközzel, autóval és egyéb járművel.
Szinte a zöldfolyosó tőszomszédja lehetsz ebben az ikerházban
Amennyiben zöld utat kap a projekt, a megújult városrész tőszomszédságában élhetsz ennek a szinteltolással épült ikerháznak a tulajdonosaként. A kétszintes házat lényegesen nagyobbnak és tágasabbnak érezni a szinteltolás miatt létrejött tágas tereknek köszönhetően. Kényelmes és komfortos családi házról beszélünk, aminek az elő- és oldalkertje is egyszerűen karbantartható. Hátul, a fedett teraszon jakuzzit, a legfelső emeleten pedig finn szaunát alakítottak ki.
4 szobás téglalakás keresi új tulajdonosát
Az ingatlan ebben az esetben is egy zárt udvarral rendelkező, 6 lakásos társasház része, csak itt a nappali mellett további három szoba található. További előnye, hogy az étkező a konyhában van kialakítva és két fürdőszobát terveztek a lakásba. Különlegesség a gőzkabin, ami a török fürdők élményét idézi a fürdőszobába, de az is pozitívum, hogy a nyílászárók redőnnyel felszereltek, van inverteres klíma, valamint biztonsági bejárati ajtó.
Címlapkép: Budafok, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között