2023.06.23.Szerző: Bohus Péter #ingatlaneladás #finanszírozás

100 milliót alkudtak egy háznál, van, aki meg 20 százalékkal többet kapott, mint amit kért

100 milliót alkudtak egy háznál, van, aki meg 20 százalékkal többet kapott, mint amit kért

Úgy tűnik, a lakáspiaci alkunak is van határa A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon, derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Az elemző szerint ez ugyan még nem jelenti a recesszió végét, viszont azt már mutatja, hogy az eladók elkezdték hozzáigazítani az árvárakozásaikat a realitásokhoz.


A szokásos tavaszi élénkülés a lakáspiacon az idén messze elmaradt az előző évek hasonló időszakának forgalmától. "Egyelőre közelében sem járunk a forgalomnak" - mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Az OTP Ingatlanpont értékesítési adatai ugyanakkor valami újdonságot is mutatnak: most nincsenek akkora alkuk, mint egy fél éve, amikor átlagban -7,2 százalékos volt a különbség az ingatlanok meghirdetett ára és a valódi véteár közötti különbség. Március-májusra ez a mutató -6,5 százalékra csökkent.

elado-sorhaz-budapest-xxiii-kerulet-soroksar-ujtelep-91940055-t6.webp A képre kattintva további fotókon is megnézheted ezt a XXIII. kerületi házat, aminek most levitték az árát.

A legnagyobb esély a legjobb alkura a családi házaknál van, ennek mértéke most -7,9%. De ez régebben is így volt, "mindig is a házak számítottak a legalkuképesebbnek, mivel a sokféleségük miatt ezeket eleve nehezebb pontosan beárazni" - írja közleményében az ingatlancég, amely szerint most még rezsi miatti aggodalom is befolyásolta a családi házaknál az alkupozíciókat.

Különleges lakásvásárlások tavasszal:

  • Volt, aki 80 százalékos alku után is tudott városi házat venni
  • 10 ezer forintos négyzetméteráron is elkelt egy ház a Tisza közelében
  • Egy szerencsés vásárló 100 milliót tudott elengedni az árból egy felújítandó budai ingatlannál
  • Azon eladók közül, akik végül többért adták el, mint amennyiért meghirdették, a rekorder egy észak-magyarországi paneles lett, több mint húsz százalékkal kapott többet

elado-teglalakas-szekesfehervar-91322609-t6.webp A tulajdonosok már engedtek az árból ennél a székesfehárvári lakásnál, amelynek a fürdőjét mutatjuk, de a képre kattintva megnézheted a lakást és a környéket is.

A nagyobb alkukkal megszerezhető otthonok legtöbbje legalább ötven éves és felújítandó, még a 20 százalék felettiek között is akadt néhány kiváló állapotú lakás, melyek árából 8-22 millió forintot sikerült a vevőknek lealkudniuk, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 149 545 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Készpénz vagy hiteles vevő? Senki sem szeret szöszölni, de megéri
2025.02.24. #finanszírozás #lakáshitel
Készpénz vagy hiteles vevő? Senki sem szeret szöszölni, de megéri
Aki próbált már ingatlant vásárolni, az egyrészt szembesülhetett azzal, hogy mennyire nehéz megtalálni a megfelelő otthont, másrészt még meg kell küzdeni az eladóval is. Főleg, ha nem azonnal és készpénzben vennénk meg a kinézett lakást, hanem hitel bevonásával. A mostani fellendülő ingatlanpiacon pedig egyre többen élnek a hitelfelvétel lehetőségével. A Balla ingatlaniroda szerint két alapvető kategóriával találkoznak az ingatlanközvetítők: az egyik hitelfelvevőnek legfeljebb 20-30 százalék önereje van, a vételár fennmaradó részét hitelből fedezi, míg a többieknek már csak 20-30 százaléknyi összegű hitelre van szükségük. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy lehetsz magabiztos a lakáskeresésben, ha első lépésként a finanszírozási lehetőségeket méred fel. Így mehet rendben az ingatlanvásárlás folyamata.
A 21. század lakásvásárlása pénzvisszatérítéssel és harmonikus közösséggel jár
2025.02.12. #újépítésű #finanszírozás
A 21. század lakásvásárlása pénzvisszatérítéssel és harmonikus közösséggel jár
Egy stresszes hétköznap végén megnyugtató a háborgó lelkünknek egy olyan helyre hazatérni, ahol nemcsak négy fal vár, hanem egy saját minipark, ahol sétálhatsz, vagy kellemes szomszédsággal beszélgethetsz egyet. És ez csak a nap vége, de képzeld el, hogy már reggel, az ébredés után is ebben a privát közegben kortyolhatod a kávédat a teraszon, közben a belső kert fáin madarak csivitelnek. Ráadásul mindezt a Dunától pár méterre. Egy jól megtervezett lakópark különösen itt, Budapesten, felér egy lottóötössel, főleg ha figyelembe vesszük a rozsdaövezeti kedvezményként járó áfavisszatérítést is. Ezeket tudja a legnépszerűbb kerületben, a XIII. kerületben a River Life lakópark.
Amit tudni lehet az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer működéséről
2025.01.25. #finanszírozás #lakáshitel
Amit tudni lehet az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer működéséről
Bár a legszükségesebb funkció, a tulajdoni lap lekérdezése jó néhány éve már digitálisan is megoldható, de egy adásvételi eljárást a klasszikus papír alapú működés továbbra is hosszú hetekre elnyújtott. Január 15-től azonban elindult az elektronikus ingatlan nyilvántartási rendszer, ami a tervek szerint megrövidítheti a bürokratikus útvonalat, és meggyorsíthatja a tulajdonosváltás menetét. A cikkben a változásokról és a következményekről lesz szó.
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
2025.01.19. #ingatlaneladás #lakberendezés
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
Eladás előtt állsz és azon töröd a fejed, hogy mivel lenne kelendőbb, előbb mit újíts fel a lakáson, és mit hanyagolhatsz? Segítünk.
Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
2025.01.07. #finanszírozás #babaváró
Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
A babavárós Facebook-csoportomban naponta több tucat kérdés érkezik, hogy mikor és mennyi büntetést kell fizetni, ha nem teljesülnek a babaváró hitel feltételei, illetve, mit lehet csinálni, ha szeretnénk elkerülni, mérsékelni a büntetést.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
2024.11.03. #finanszírozás #ingatlanbefektetés
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
A fővárosban átlagosan 56 millió forint feletti az az összeg, amiért egy lakást lehet vásárolni, míg a vidéki vármegyeszékhelyeken ennek a fele is elegendő lehet ehhez. A vidéki befektetési arány egyelőre kevéssel, de elmarad a tavalyi éves átlagtól, a vizsgált vármegyék központjaiban zárult adásvételek negyede kötettett befektetési céllal 2024-ben.
Ha kapnál egymillió forintot, ideköltöznél? - Az önkormányzat így várja az igennel válaszolókat
2024.10.16. #eladólakás #finanszírozás
Ha kapnál egymillió forintot, ideköltöznél? - Az önkormányzat így várja az igennel válaszolókat
Eperjes községben elegük lett település vezetőinek abból, hogy drasztikusan lecsökkent a népesség, ezért vissza nem térítendő támogatással várják az odaköltöző fiatal családokat. A kezdeményezés nem példanélküli – itthon is vannak jó példák, remélhetőleg ebben az esetben is egymásra talál a kínálat és a kereslet.
Éppen felível és jövőre még tovább erősödhet a lakáspiac
2024.10.15. #finanszírozás #ingatlanpiac
Éppen felível és jövőre még tovább erősödhet a lakáspiac
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a hazai lakáspiac idei éve, állapították meg a szakértők az OTP Csoport ingatlanpiaci háttérbeszélgetésén. A tavalyi mélypont után a forgalom egyértelműen növekedett, amit éves szinten várhatóan 5-10 százalékos áremelkedés követhet. A szakértők abban is egyetértettek, hogy 2025-ben tovább erősödhet a lakáspiac, azonban a korábbról ismert szárnyalás visszatérésére nem számítanak.