2024.03.07.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás #dekor

Felhőtlen könyvnapok otthon: tavaszi nagytakarítás könyvmoly módra, 4 lépésben

Felhőtlen könyvnapok otthon: tavaszi nagytakarítás könyvmoly módra, 4 lépésben

Amíg vársz az igazi jó időre, amikor órákat leszel kint a napon, addig bent, a lakásban elkezdheted a felkészülést. Ha belegondolsz, a hónap végén már húsvét lesz, a rendes tavaszi nagytakarítást pedig előtte szokták elvégezni. Ez persze nem az a program, amiről mindannyian álmodunk, de kezdheted olyannal a takarítást, ami azért is kellemes, hiszen a könyvmolyoknak a könyvespolcok felfrissítése, leporolása egy jó ürügy arra, hogy minden egyes példányt a kezükbe vegyenek.


Az első lépés: pakolj le egyesével!

Azért praktikus, ha kevesebb könyvet emelsz le, mint ahány elférne a kezedben, mert így egyúttal portalanítani is tudod őket. A portalanítást egy szimpla, puha sörtéjű tiszta kefével érdemes végezni. Ezzel a módszerrel nemcsak az összegyűlt pormacskákat söpörheted le, hanem a nagyon apró, papírral táplálkozó rovarokat is.

Azzal, hogy minden könyvet a kezedbe veszel, lényegében az állagukat is ellenőrzöd. Amelyiknél úgy látod, hogy meg kell erősíteni a sarkait vagy a gerincét, keményebb csomagolópapírból készíthetsz hozzá speciális borítást, ha pedig elengedett a ragasztás, akkor azt is ilyenkor tudod orvosolni. Ha nem mersz hozzányúlni, mert félsz, hogy kárt teszel a könyvben, akkor inkább vidd könyvkötőhöz.

Az ilyen magaslati polcokra is évente ráfér a takarítás elado-teglalakas-szombathely-belvaros-99399857-t6.webp

Második lépés: mi kerülhet vissza a polcra?

Az a baj a nyitott könyvespolcokkal, hogy mágnesként vonzza nemcsak a port, hanem minden olyan tárgyat is, aminek éppen nem találtál helyet, így sokszor porfogó funkciót tölt be egy idő után. Nézz rá a könyvespolcodra: ugye, találsz rajta tollat, töltőt, üres kaspót, gyertyát, vagy éppen egy üres bögrét?

Miután csupaszon áll előtted a szekrény, portalanítsd azt is, és ha kell, töröld át általános felülettisztóval. Ezután viszont csak azok kerüljenek vissza, amiknek tényleg ott van a helyük. A virágok, gyertyák számára biztosan új helyet kell keresned!

Az üvegajtó mögött kevésbé lesznek porosak a könyvek, viszont arra is nagyobb a késztetés, hogy minden mással teleaggassuk a szekrényt elado-teglalakas-budapest-i-kerulet-90051918-t6.webp

Harmadik lépés: rendszerezz!

A hagyományos szerzők neveinek abécé szerinti sorrendje helyett kitalálhatsz magadnak saját tematikát. Például csoportosíthatod őket téma szerint: tedd egy kupacba az utazós könyveket, egy másikba a képregényeket és a regényeket is válogathatod stílus alapján. Ez roppant praktikus, ha éppen nem jut eszedbe az író neve, viszont a sztori igen.

Ennél látványosabb, ha a borító színe alapján teszed őket egymás mellé, a későbbi kereséskor azonban nem biztos, hogy hasznodra lesz. A borítót ugyanis nem látjuk olyan gyakran és nem vált ki olyan érzelmeket, mint egy jól megírt történet, ezért nem is feltétlenül emlékszünk rá.

Megkönnyíti a könyvek keresését, ha valamilyen tematika szerint helyezed el őket elado-teglalakas-budapest-xiii-kerulet-97951862-t6.webp

Negyedik lépés

Szorosan állítsd egymás mellé a könyveket a polcon! Ez a tárolási mód tartja leginkább távol tőlük a port, és óvja az állagukat. Használj könyvtámaszt, hogyha teljesen el szeretnéd szeparálni a különböző kategóriákat. Élő virágokat ne tegyél a könyvespolcra, mert a nedvesség az egyik legnagyobb ellensége a nyomtatott olvasnivalóknak! Gyertyát, aromalámpát se pakolj ide, hiszen a nyílt láng is meglehetősen veszélyes lehet a közelükben!

Ha készen vagy, jutalmazd meg magad azzal, hogy a kedvenc könyvedet újra olvasod!


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
2024.11.03. #dekor #kertészet
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
A helytelen étrend, stressz, mozgásszegény életmód, horkolás, különböző betegségek befolyásolhatják az éjszakai alvásodat. Rendben, tegyél ellene: de ha már kicserélted a matracot, a párnákat, és többé már a citromfű teára sem tudsz ránézni, akkor adj egy esélyt a szobanövényeknek, hátha az segíteni fog.
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
2024.09.14. #építőanyag #lakberendezés #dekor
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
Az egyre divatosabb padló-, és falfűtés ellenére még mindig nagyon sok lakásban a radiátor adja a meleget, ami idővel megkopik, rozsdásodik, és eljön az idő, amikor már inkább spanyolfalat húznál köré, minthogy nézned kelljen. Pedig számos módon teheted szebbé, esztétikusabbá, hogy ne a radiátor legyen az otthonod mumusa.
Mire figyelj robotporszívó vásárlásakor? Praktikus ellenőrzőlista
2024.08.25. #lakberendezés #dekor
Mire figyelj robotporszívó vásárlásakor? Praktikus ellenőrzőlista
Mi hozott megváltásszerű változást a 21. század otthonaiba? Most már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a robotporszívók, amik forradalmasították az otthoni takarítást. Háztartási gépek nélkül egy otthon ma már elképzelhetetlen, hiszen a hosszúra nyúlt munkanapok után senki sem fog bele szívesen még egy minimális takarításba se. Az első robotporszívók piacra kerülése óta rengeteget fejlődött a technológia, így egyre hatékonyabb eszközök közül választhatunk. Ebben a cikkben segítünk eligazodni a robotporszívók világában, és mindehhez eladó ingatlanokat is mutatunk, hogy könnyebben elképzeld, és ki tudd választani azt, amire a legnagyobb szükséged van.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Tényleg egészségtelen beltérben gyertyát gyújtani?
2024.05.20. #dekor #tippektrükkök
Tényleg egészségtelen beltérben gyertyát gyújtani?
Van néhány dolog, amire oda kell figyelned, mielőtt gyertyafényes vacsorát rendezel! Nincs is meghittebb pillanat annál, mint egy stresszes nap után tele engedni a kádat forró vízzel, és gyertyaláng mellett relaxálni a habokban. Egyes gyertyák isteni illatot árasztanak, míg más darabok remekül mutatnak a vacsoraasztalon. Viszont egyre több olyan teóriát hallani, hogy nem tesz jót az egészségednek, ha belső térben élvezed a gyertyalángot. Lássuk, mit mondanak erről a szakemberek!
Amire felfigyelt egy New York-i galéria: a magyar művész térplasztikái – és neked is lehet egy
2024.03.31. #dekor #ingatlantörténelem
Amire felfigyelt egy New York-i galéria: a magyar művész térplasztikái – és neked is lehet egy
Dósa Róbert nem csupán művész, hanem igazi kísérletező is. Alkotásaihoz a látást, a tapintást, sőt, akár a szaglást és az ízlelést is beveti. Művészete határokat feszeget, és szó szerint új utakat nyit a magyar otthonoktól a New York-i galériáig. Képei annyira nem sorolhatók be a hagyományos művészeti kategóriákba, hogy még a megnevezésüket is most találják ki. Interjú.
Mikor lett a húsvét a wellness szállodák aranytojása?
2024.03.27. #eladóház #dekor
Mikor lett a húsvét a wellness szállodák aranytojása?
Jelent-e még valamit Nagypéntek számunkra azon kívül, hogy élvezzük, hogy 2017 óta munkaszüneti nap lett? Hova tűnnek a legnagyobb tavaszi ünnepünkből a hagyományok? Kopogtatnak-e még locsolkodók és festenek-e a lányok piros tojást? Felidézünk néhány húsvéti szokást, ami még mindig ünneppé varázsolja a hosszúhétvégét.