2024.09.11.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház #fenntarthatóság

Elvonulás kimaxolva: luxusjurta a velemi rezervátumban

Elvonulás kimaxolva: luxusjurta a velemi rezervátumban

Velem. Mostanában a néhai színészóriás, Törőcsik Mari egykori házával kapcsolatban került a neve a lapokba, pedig ősszel rendezik meg a már hagyományosnak számító Gesztenye napokat is, ami szintén jó téma csevegéshez. Arról is órákat lehetne diskurálni, hogy az Írottkőre vezető turistaútvonalon miért fekszenek keresztbe, halomba a kidőlt fák. Lehetne. Ha éppen a domboldalba épített jurta alján a hintaszékből lógatva a lábad, körbenézve az erdőn, nem azt éreznéd mégis, hogy béke van. Csend van. Rend van. Tápai Mónikával, a velemi luxus jurta háziasszonyával és megálmodójával beszélgettünk.


– Miért éppen Velem?

– Nagyon szeretek túrázni, és egyszer a barátnőmmel ezt a környéket szemeltük ki. Ahogy jöttünk le a ház melletti erdei úton, megláttam egy kis házikón az eladó táblát. Kiírtam a telefonszámot, de gondoltam, majd egy alkalmasabb, nyugisabb időben telefonálok. Végül a barátnőm noszogatására még akkor telefonáltam.

Meglehetősen rossz állapotban volt a vityilló, kormosak voltak a falak, de ahogy kiálltam az erkélyre és meghallottam a patak csörgedezését, belém hasított, hogy nekem kell ez az ingatlan. Na, persze, akkor nem volt pénzem – mondtam is a tulajdonos bácsinak, hogy nagyon szeretném ezt a házat. Igaz, hogy nincs pénzem, de december 31-ig lesz. Nagyon kedves volt, mert az utánam érdeklődőknek már azt mondta, hogy megvan a vevő, csak még ő sem találkozott vele. Így aztán találkoztunk, ő megkedvelte az én lényemet, én pedig minden követ megmozgattam, hogy megvehessem ezt a kis házat.

– Ez mikor volt?

– 10 éve.

– Tavasszal pedig elkészült a jurta.

– Igen. A jurta egy nagy álom volt. Amíg csak álmodoztunk, tervezgettük, addig a kis házikó üzemelt vendégházként, mert én amolyan kétlaki életet éltem. Masszőrként Százhalombattán építettem ki a vendégköröm, így amikor ott voltam, ki tudtam adni a velemi házat. Időközben azonban úgy alakult, hogy már Velembe jövök haza és lassan elbúcsúzom a százhalombattai életemtől.

A luxusjurta kívülről jurta.jpg

– Nem idegenkednek az emberek attól, hogy egy jurtában lakjanak, még ha csak pár napig is?

– A vendégkönyv visszajelzései alapján nem. Igyekeztünk olyan körülményeket teremteni, ahol mi is jól éreznénk magunkat vendégként, viszont valami különlegeset is szerettünk volna nyújtani.

A telek adottságait figyelembe véve ez többszörösen nehezített terep volt, hiszen lényegében 15 fokos domboldalon kellett az építkezést kivitelezni. A terület természetvédelmi jellege miatt úgy kellett tervezni, hogy például fakivágással ne ütközzünk szabálysértésbe. Rengeteg alapanyagot külföldről szereztünk be, mert olcsóbb volt még úgy is, hogy átautókáztuk az egész országot. Esztergomból jött egy vállalkozó összeszerelni a jurtát, egy helyi srác ásta ki géppel a domb tetejéről a közművek nyomvonalát.

Így lett lényegében az ősmagyar jurtából luxus változat. Be van vezetve az elektromos áram, hiszen a világítás mellett a hűtőszekrény működéséhez, a főzőlap használatához, az infraszauna felfűtéséhez, illetve a norvég fűtőpanel és az inverteres klíma üzemeltetéséhez is szükséges. Két dolog nincs, de az tudatosan: wifi és televízió.

– Szóval ez az ideális hely a digitális detoxhoz.

– Igen, ez egy elvonulós hely. Nem olyan remete módon, mert azért a faluban lehet találkozni emberekkel, meg vannak szomszédok. De ha valaki nem szeretne programozni a szomszédos Kőszegen vagy Szombathelyen, akkor úgyis el tud tölteni pár napot, hogy rajtunk kívül nem találkozik senkivel.

Móni.jpg

– Kiket vártok a jurtába?

– Alapvetően a párokat céloztuk meg, mert azt gondoltuk, hogy ez az intim közeg elsősorban számukra vonzó. Elszökni a család, gyerekek, a hétköznapok gondjai elől. De ahogy egyre népszerűbb lesz a jurta, úgy szélesedik a vendégkör. A romantikára vágyó párok mellett a kamasz gyerekes családok jönnek egyre többen.

– Mivel nincs wifi és a térerő is akadozik, ezért telefonozás helyett más elfoglaltságot kell keresni. Ehhez készítettünk be társasjátékokat, van darts, olvasnivalók. A közelben vagy a faluban gyakran vannak programok, de innen is több túraútvonalat be lehet járni, ezek több órás elfoglaltságot jelentenek. Ha szalonnasütés vagy bográcsozás a terv estére, annak is időben neki kell állni, a dézsában is el lehet ücsörögni fél-egy órát anélkül, hogy kihűlne.

Ezek olyan tevékenységek, amiket egyrészt nem csinálnak minden nap az emberek, másrészt lehetőséget adnak a beszélgetésre. Számunkra fontos, hogy az emberek társalogjanak. Volt olyan szülő, aki úgy búcsúzott el tőlünk, hogy hálásak nekünk, hogy nem volt térerő és wifi, mert a társasjátékok által “visszakapták gyermekeiket”, sokat nevettek együtt, és sokat beszélgettek, ami az otthoni környezetben esélytelen.

– Mit lehet itt csinálni? Oké, a kirándulás adja magát.

– Elsősorban barangolni, természetjárni lehet. Rögtön a ház melletti úton elindulva fel lehet kaptatni Írott-kőig, ami a Kéktúra legnyugatibb pontja. Már a falu felé kanyarodva hívogató célpont az erdő fái közül fehéren magasló Szent-Vid kápolna, de a Hétforráshoz és a Kalapos kövekhez is érdemes ellátogatni.

Tudunk kölcsönözni egy férfi és egy női kerékpárt, ha valaki két kerékkel menne át Bozsokra vagy a cáki pincesorra. A vonattal érkezőknek van hozom-viszem szolgáltatásunk is. Elmegyünk a szombathelyi vasútállomásra és visszavisszük az ideérkezőket. Csak fel kell ülni a vonatra vagy a buszra. Volt, aki már kihasználta a lehetőséget. Útközben együtt bevásároltunk és hálásak voltak, hisz nagyon sok embernek nincs vezetői engedélye vagy autója. Mindenre nyitottak vagyunk.

Októberben lesz a velemi Gesztenye napok, Kőszegen a vár évszaktól függetlenül látogatható, Szombathelyen pedig még színesebb a program: koncertek, múzeumok várják a látogatót. A legközelebbi fürdőkomplexum Sárváron, valamint Bükfürdőn van, de a nálunk pihenők kérhetnek dézsafürdőt, ha nem szeretnének kimozdulni, csak egy nyugodt fürdőhelyre vágynak, ahol nem fröcskölik őket telibe. A három köbméteres fürdőalkalmatosságba 50-60 kilogramm parajdi sót szórunk és 36-41 fokra felfűtjük.

Igénybe lehet venni a masszázs szolgáltatásomat, és képzett gombaszakellenőrként szezonálisan gombász túrákat is vezetek.

– A jurta régen is önellátó volt, a ti jurtátokban ez hogy van? Mennyire tud elszakadni a mindennapi teendőktől egy háziasszony, ha ugyanúgy főzni kell?

– A mi jurtánk is önellátó, mégsem gondolom, hogy ez hátrány lenne. Térítés ellenében falusi reggelizőkosarat készítünk be a vendégeknek, ami helyi gazdaságból származik vagy én készítem. Semmi nem a bevásárlóközpontból való. A környéken több, igazi, vidéki, megfizethető, de házias ízű fogadóba és étterembe is be lehet térni; ez a két opció lefedi a klasszikus félpanzió fogalmát.

Az is működik, hogy a közeli városok valamelyikében bevásárol a vendég és saját maga készíti el az ételeit. Bográcsban főzni vagy szalonnát sütni egészen más élmény, mint a lakótelepi 38 fokos konyhába még jobban befűteni.

Falusi reggeliző kosár reggeliző_kosár.jpg

– Gazdikat is szívesen fogadtok, ha jól tudom.

– Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a vendégeink kikapcsolódása zavartalan legyen. Nekünk is van kutyánk, akit mindenhova viszünk magunkkal, ezért foglalásonként maximum egy nagyobb testű kutya fogadására vagyunk berendezkedve. A jurtában van bekészítve tálka, törölköző, pléd a négylábúnak, illetve van kijelölt kutyagumi gyűjtő. Ennek ellenére mégsem minden kutyának való ez a hely. Ez egy erdő, itt nincsen a telekhatár kerítéssel határolva. Állatok vannak, izgalmas szagok, amiktől megijedhet vagy éppen bezsonghat a kutya. A mi kutyánkból kiindulva a behívható kedvencek nagyon fogják élvezni a gazdival a szabadságot.

– A jurtával valóra vált egy álom. Maradtak még célok?

– Hogyne! Egyrészt még népszerűsíteni kell, hogy azok is idetaláljanak, akik egy természetközeli helyre vágynak, de nomád körülmények nélkül. Nemrég készült el a terasz, úgyhogy innentől tényleg ki lehet ülni a fák közé chillezni. Rengeteg tervem van a jövőre nézve: például szeretnék egy mezítlábas tanösvényt, finn szaunát. Mivel mindent mi magunk készítünk a reggelizőkosár kenyerétől, sajtjaitól kezdve a szörpökön át, ezért lehet, hogy a fizikai megvalósulás hosszabb ideig fog tartani, de a lelki szemeimmel már látom ezeket.

Testközelből élvezheted az erdő hangjait, neszeit kész_a_terasz.jpg

Borítóképi illusztráció: River Meadows Park, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
2024.12.07. #fenntarthatóság #tippektrükkök
Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
Napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy folyamatosan törekedjünk a fenntarthatóságra, és a lehető legtakarékosabban használjuk fel az energiaforrásokat.
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
2024.11.16. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
Az égésterméket nélkülöző, károsanyagkibocsátás-mentes fűtési technológia csak az utóbbi években kezdett igazán elterjedni. Ismerd meg a hőszivattyúk működését, és döntsd el, hogy mikor vágsz bele a korszerűsítésbe!
Ki ne dobd a tealeveleket!
2024.08.13. #kertészet #fenntarthatóság
Ki ne dobd a tealeveleket!
A szódabikarbónán kívül a kifőzött tealevél a legtermészetesebb növényápoló-szer, amit a benti- és a kültéri virágok ápolásában is bátran alkalmazhatsz, de azt a maradékot soha ne használd fel, amibe korábban tejet vagy édesítőszert kevertél, mert ezek többet árthatnak, mint használnak.
Zöld harmónia: a színek és lelki jólét kapcsolata
2024.08.04. #fenntarthatóság
Zöld harmónia: a színek és lelki jólét kapcsolata
Az ősember még a természethez igazodva élte az életét, a modern kor embere meg azon gondolkodik, hogy vajon miért van ekkora dugó körülötte, és bár kedve talán lenne, hogy elvonuljon a természetbe, de ideje már egyre kevesebb. Egyáltalán nem csoda, hogy a kiégés, a stressz, a depresszió befészkelte magát a mindennapjainkba. Európa egyik legnépesebb fővárosában, Barcelonában ennek megváltoztatására most új terveket szőnek, és "ha a városi ember nem megy a természetbe, a természet megy a városba"-elvén, hatalmas zöldterületek kialakítását tervezték el, amitől a mentális betegségek kezelésére fordított költségvetés radikális csökkenését is várják.
Kevesebb ételt dobnál ki? – A japán hűtőrendszerzési technikával ez is menni fog!
2024.07.31. #fenntarthatóság #konyha
Kevesebb ételt dobnál ki? – A japán hűtőrendszerzési technikával ez is menni fog!
Japán kutatók egyszerű szervezési technikákat teszteltek, hogy átláthatóbb legyen a fridzsider, és ne menjen annyi élelmiszer a kukába. A cikkben elmondjuk, hogy mire jutottak.
Személyesen még nem láttad? A világ másik végéről is szervezheted az esküvőt - erre jó a virtuális séta
2024.07.25. #lakberendezés #fenntarthatóság
Személyesen még nem láttad? A világ másik végéről is szervezheted az esküvőt - erre jó a virtuális séta
Az ingatlanértékesítés.
A tökéletesen tiszta mikrohullámú sütő 8 titka – vegyszerek nélkül
2024.07.24. #fenntarthatóság #konyha
A tökéletesen tiszta mikrohullámú sütő 8 titka – vegyszerek nélkül
Akár az irodai mikrót szeretnéd újjá varázsolni, akár a saját készüléked belsejében lévő szószfoltoktól akarsz megszabadulni, vannak olyan trükkök, amelyekkel nem kell hosszú perceken keresztül a készüléket súrolnod. Vésd az agyadba, hogy a gőz most a legjobb barátod, és ha segítségül hívod, rengeteg időt és energiát spórolsz magadnak, és az ujjlenyomatod is megmarad!
Ennél zöldebb nem lesz a magyar ingatlanpiacon
2024.07.22. #fenntarthatóság #okosotthon
Ennél zöldebb nem lesz a magyar ingatlanpiacon
Budapest emblematikusabb lakóépületfejlesztései a XIII. kerülethez kötődnek, közülük is a leglátványosabbnak a Marina-part számít, ahol az épülő lakásoknál és társasházaknál az energiahatékonyság legalább akkora súllyal bír, mint az élhetőség. Hogy ez a két kulcsfontosságú szempont hogyan tud szorosan kapcsolódni egymáshoz, annak jelképe a River Life lakópark. Nem magasodik bántóan a gyönyörű és ritka adottságokkal bíró öböl fölé, hanem szinte belesimul a környezetébe, szimbiózist alkot vele. Mutatjuk, hogyan.
Miért fontos a mosógép rendszeres tisztítása?
2024.07.20. #fenntarthatóság #energiahatékonyság
Miért fontos a mosógép rendszeres tisztítása?
A háztartási berendezések is igénylik a törődést, csakúgy mint a növények. Igaz, beszélni ugyan nem kell hozzájuk, de nekik is vannak igényeik, amikre erősen ajánlott odafigyelni. A gépek esetében sem működik a végtelen kizsákmányolás; ha nem törődsz velük, akkor jóval hamarabb felmondják a szolgálatot. Bár most a mosógépé a főszerep, de a javaslatokat a többi háztartási eszközre is vonatkoztathatod.