2025.01.10.Szerző: Cs. Z. #eladóház #vízpart

Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében

Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legkeletibb része Magyarország legelmaradottabb térségei közé tartozik, ahol egészen olcsón lehet ingatlanokhoz jutni. Cigándot és környékét érdemes felkeresni, hiszen a tájat a Bodrogköz sík vidéke határozza meg, ami a maga gazdag vízi élővilágával és ártéri erdeivel izgalmas programokat ígér.


A Cigándi járás Borsod legkeletibb járása, Szabolcs-Szatmár vármegyével határos, a magyar-ukrán határ mellett fekszik. A városban a legutóbbi hivatalos adatok szerint átlagosan 126 ezer forint volt az ingatlanok négyzetméterára (2023 novembere), a többi településen még ennél is csak olcsóbban keltek el az ingatlanok. A járásban a székhely és a 2682 lakosú Cigánd mellett az 1661 lakosú Ricse számít még nagyközségnek, míg Tiszakarád községben többen élnek, és a járás második legnépesebb településének számít. Az említetteken kívül még Bodroghalom, Dámóc, Karcsa, Karos, Kisrozvágy, Lácacséke, Pácin, Révleányvár, Semjén, Tiszacsermely és Zemplénagárd tartozik a járáshoz.

Nagy ház 9 millióért Tiszakarádon

Tiszakarád a Bodrogközben, a Tisza jobb partján, Sárospataktól 20 kilométerre fekszik. Ideális tehát vízisportolásra, a vízitúrák állomásaként is. A település határában található ráadásul Európa legnagyobb ismert partifecske-fészkelőtelepe, amely régebben 1500-2500 párnak adott otthont. Aki nem fecske és otthont keres a településen, az már 60 ezer forintos négyzetméteráron is találhat házat.

Ez a 160 négyzetméteres lakóház egy 1714 négyzetméteres telekre épült. Ehhez még egy 1647 négyzetméteres beépítetlen terület is tartozik. A házat jelenleg felújítják, viszont erős alapzattal és jó állapotú zsindelyes tetőszerkezettel rendelkezik.

A telken melléképületek és gazdasági épületek is találhatóak, a gépkocsitárolóban ipari áram van. A birtokot új kamera rendszer figyeli. Az udvar rendezett, virágos, a növények öntözését kerti csap és fúrt kút biztosítja. A kert ideális haszonnövény termesztésére, a gyümölcsfák egészségesek és bő termésűek.

elado-csaladi-haz-tiszakarad-104680789-t6.webp

Vendéglátóhely Ricsén

Ricse a járás negyedik legnépesebb települése, 1632-en lakják, az ukrán és a szlovák határ közelében. A községben született Adolf Czukor, akinek később Hollywood a felemelkedését köszönhette. Visszatérve Ricsére, bőven százezer forint alatti négyzetméteráron lehet ingatlant venni. Az alábbi, a 60-as években épült, vegyes falazatú, cseréppel fedett ház igazi vendéglátóhelyként üzemel a község központjához közel. Az épületet karbantartják, folyamatosan korszerűsítették.

A fűtését gázkonvektorok biztosítják. Az ingatlanhoz tartozik egy 220 négyzetméteres raktár és garázs is, amiből iroda, raktár, bemutatóterem vagy akár lakóház is kialakítható. Az ingatlanért 13,9 millió forintot kér a tulajdonosa.

elado-csaladi-haz-ricse-94146165-t6.webp

Négy szobás ház Karcsán, a horgásztó mellett

A járás harmadik legnépesebb települése Karcsa. Közvetlenül a szlovák határ mellett fekszik. Az egykor hajózható Karcsa-csatornából itt egy horgásztavat alakítottak ki, amely nagyon népszerű a Bodrogközben. Ennek a partján eladó egy 135 négyzetméteres ingatlan, amely egy 3000 négyzetméteres, gyümölcsfákkal beültetett telken található.

Az ingatlan költözhető állapotban van, és falusi CSOK-ra is megvásárolható. A központi fekvésnek köszönhetően a posta, gyógyszertár, iskola, ABC és rendőrség mind egy utcában található.

elado-csaladi-haz-karcsa-106586534-t6.webp

Vízparti, négy szobás panzió Pácin községben

Pácin községet 1416-an lakják, a szlovák-magyar határ mellett. A település legszebb látnivalója a reneszánsz stílusban épült pácini várkastély, amelyet 1581-ben Mágócsy András nemes építettet, és sokan keresik fel a környékbeli horgásztavakat is.

Közvetlenül a vízparton, bejáratott vendégházat hirdetnek. A 110 négyzetméteres és négy délkeleti tájolású szobával rendelkező ingatlan vendégházként, horgász nyaralóként vagy akár családi házként is kiválóan hasznosítható.

Az épület minden helyisége jó minőségű járólappal burkolt, ablakai műanyagból és fából készültek, tetőszerkezete jó állapotú. További előnyök közé tartozik az ipari áram, saját stég, fedett terasz és kerti dézsafürdő. A hatalmas, 4451 négyzetméteres parkban szalonnasütő, focipálya és játszótér is található.

elado-csaladi-haz-pacin-107119857-t6.webp

Illusztráció: Ricse, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
2024.12.23. #eladóház #vízpart
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
Egy hétvégi ház lehetőséget kínál arra, hogy kiszakadj a mindennapok rutinjából, és nyugodt, természetközeli környezetben pihenj. Sokan itt barátokkal és a családdal töltik a szabadidőt, távol a város zajától. Van, akinek pedig az ilyen ingatlan befektetésként szolgál, és kiadja, amikor nem használják. Ki szeretne egy saját menedéket?
Insta élet real life módban- filter nélkül
2024.12.10. #vízpart #újépítésű
Insta élet real life módban- filter nélkül
Már egészen fiatal korban megfogalmazódik a cél, hogy az ember elköltözzön otthonról. Ilyenkor azonban még nem realizálódik a távozás minden részlete, csak a szabadságvágy hajtja a fiatalt, aki - ha eljátszik a gondolattal, hogy milyen helyen szeretne mindennap felébredni - biztos, hogy nem egy lepukkant lakás képét látja maga előtt, hanem egy modern, mindenhez közeli, menőn felszerelt otthont. Mint amilyen a River Life lakópark lakásai(https://riverlife.hu/hu?utm_source=telex+cikk&utm_medium=emial&utm_campaign=Zenga2024&utm_id=2024_River+Life+t%C3%A9l&utm_term=River+Life&utm_content=River+Life "Otthon a Duna-parton - ENERGIATAKARÉKOS MEGOLDÁSOK ÉS MODERN KIVITEL _blank") is.
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
2024.11.13. #vízpart #újépítésű
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
Rangos nemzetközi elismeréssel díjazták az Intergal Group első magyarországi prémium lakóingatlan beruházását, a Waterside Residence lakóparkot. A Duna-parti ingatlanfejlesztés lakás és társasház kategóriában nyerte el a londoni International Property Awardsot, a leendő lakók így egy globálisan elismert építészeti díjjal jutalmazott, esztétikus épületben találhatnak otthonra.
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
2024.11.09. #vízpart #ingatlanárak
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
Sárvár és Bükön túl léteznek apró falvak is csodás termálfürdőkkel
2024.10.12. #családiház #vízpart
Sárvár és Bükön túl léteznek apró falvak is csodás termálfürdőkkel
Ha vízpartra vágysz, de unod már a Balaton, a Velencei-, vagy a Tisza-tó nyüzsgését, akkor ez a cikk neked szól. Most olyan magyarországi tavakat mutatunk, ahol horgászhatsz, fürdőzhetsz, vagy akár a téli sportoknak hódolhatsz, amikor eljön az ideje. Szó szerint bárhol az országban találhatsz meseszép tavakat.
Így ugrott meg az érdeklődők száma a Balatonnál
2024.10.05. #vízpart #eladóház
Így ugrott meg az érdeklődők száma a Balatonnál
A vízpartok ingatlanpiacán jelentős mértékben élénkült a vevői érdeklődés a nyáron. Az árak mégis stagnálnak a Balla ingatlanközvetítői hálózat szerint, ami szerintük így is sokszor elriasztja a vevőket: a cikkben arról is szó lesz, hogy mennyire sikeres a 20-30 százalékos alku ingatlanvásárlásnál.
Ahol több a hajót látsz, mint autót – Átalakulóban a Foka-öböl környéke
2024.09.09. #energiahatékonyság #vízpart
Ahol több a hajót látsz, mint autót – Átalakulóban a Foka-öböl környéke
Aki kilátogat a Duna-partra a népszerű XIII. kerületi FOKA-öbölhöz, az láthatja, amint teljes kapacitással halad a Duna Terasz VISTA lakópark kivitelezése, miközben az első értékesítési ütem lakásainak jelentős része már vevőre is talált. A fejlesztéssel a lakóházakon túl kialakul egy mindenki által használható közterület, egy parti sáv, amely a pihenni, találkozni vágyóknak is elérhetővé teszi majd a csodálatos dunai öblöt. Az épületeket speciálisan úgy tervezték, hogy az otthonok jelentős részéből közvetlen rálátás nyíljon a Dunára. Hogy miképpen oldották ezt meg, és hogyan reagál az egész épületkomplexum a Dunára, az kiderül a cikkből.
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
2024.09.01. #luxusingatlan #vízpart
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
Olcsó ingatlanok és gyógyvizes területek egy helyen? Borsod-Abaúj-Zemplénben ilyenre is akad példa: kilenc gyógyvizes kút és négy gyógyfürdő is található itt. Most ezek környékén kerestünk eladó ingatlanokat.
A Balaton, ahogy még sosem láttad - így veheted meg most a legújabb ingatlanokat
2024.08.31. #vízpart #újépítésű
A Balaton, ahogy még sosem láttad - így veheted meg most a legújabb ingatlanokat
Veszprém vármegye sok más mellett a Balaton északi partja miatt is ismert és közkedvelt. A tó partján található összes település több mint a fele ebbe a régióba esik. Közülük a legfelkapottabb városok, és ott is a legújabb ingatlanberuházások közül szemezgettünk.