Ha reggelig a légkondicionáló mellett szunyókálsz, ne lepődj meg, ha fáradtan, ingerlékenyen és dehidratáltan ébredsz, ezért nem árt egy kicsit visszavenni a hűtött levegőből.
A meleg éjszakák igencsak megnehezíthetik a pihentető alvást, és bár vannak módszerek a nyári alvás kezelésére, sokan inkább bekapcsolják a légkondicionálót, és úgy szunyókálnak az ébresztő megszólalásáig. A szakértők azonban nem győzik hangsúlyozni, milyen sok egészségügyi következménye van ennek a szokásnak.
Száraz bőr és szemek
A légkondicionálás eltávolítja a nedvességet a levegőből, alacsony páratartalmú környezetet teremtve, ami kiszáríthatja a bőrt – ez különösen akkor igaz, ha nyolc órán át vagy annál hosszabb ideig megy a berendezés. Ezenkívül a szemeket is nagyban szárítja, ami egyrészt borzasztó kellemetlen érzés, másrészt így még inkább erőlteted őket a gép előtt vagy olvasás közben.
Pécs belvárosában eladósorba került ez a hatalmas, nagypolgári miliőt nyújtó, ügyvédi, orvosi irodának is alkalmas, igazi ritkaságszámnak számító téglalakás.
Légzőszervi problémák
A helyiség megfelelő hűtésének biztosításához be kell zárni az összes ajtót és ablakot, tehát nem áramlik be levegő a helyiségekbe. Pedig a megfelelő szellőzés lehetővé teszi a friss levegő keringését és a beltéri szennyező anyagok – például a por és az allergének eltávolítását –, amelyek felhalmozódhatnak a szobában. Mit okozhat mindez?
A rossz beltéri levegőminőség olyan lehetséges egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a légúti irritáció, az allergia és az asztmás tünetek súlyosbodása.
Száraz köhögés
A hűtő masinák száraz levegője irritálhatja a légutakat, ami tartós, száraz köhögéshez vezethet. A levegő nedvességhiánya miatt a torok és a légutak nyálkahártyája kiszáradhat és irritálódhat, ezért nem ritka, ha rekedt hangon szólalsz meg egy légkondis éjszaka után.
Fülgyulladás
A légkondi szellőzőiből kiáramló levegő rossz hatással lehet a fülekre, ami kellemetlen érzéshez, vagy akár komolyabb fájdalomhoz is vezethet. A hirtelen hőmérsékletváltozás miatt a középfület a torok hátsó részével összekötő fülkürt összeszűkülhet vagy elzáródhat, és ennek következtében nyomást érzel a füledben vagy dugulást.
Fáradtság
A hideg és száraz, légkondicionált helyiségben való alvás befolyásolhatja a szunyókálás minőségét, amitől másnap fáradtnak, elgyötörtnek érezheted magad – és sajnos az sem számít, ha nyolc órát töltöttél az ágyban.
Ez a kiváló állapotú, teljesen felújított, 2+2-es panel Csongrádon, természetesen klímás, mindössze 26,5 millió forintért hirdetve.
Megzavarja a hőmérsékletszabályozást
Egész éjjel ment a gépezet a hálóban? A légkondi melletti alvás túlzottan lehűtheti a szervezetet, megzavarva annak természetes hőmérsékletszabályozó mechanizmusait. Ez kellemetlen érzést, reszketést okozhat, és akár egészségügyi komplikációkhoz is vezethet, különösen a sérülékenyek emberek – csecsemők, idősek és a legyengült immunrendszerrel rendelkezők – esetében.
Ha baba van otthon
„A légkondicionálók biztonságosak az újszülöttek számára, feltéve, hogy a hőmérsékletet szabályozzák és testhőmérsékletükhöz igazítják” – írja le Dr. Vidya Vimal, indiai gyermekgyógász több fórumon. – „A szülőknek 25-27 °C-on kell tartaniuk a hőmérsékletet, illetve arról is gondoskodniuk kell, hogy a babák ne legyenek közvetlenül kitéve a hideg levegőnek, mert az köhögéshez és tüdőgyulladáshoz vezethet. Egyes csemeték allergiásak is lehetnek a hidegre, ezért nem tanácsos őket extrém hőmérsékletnek kitenni. Ezenkívül a légkondicionálókat gyakran kell tisztítani, hogy elkerüld az egyéb allergiákat.
Ez a Kakucson található három szobás ház egy nagy telken áll, kiváló választás azoknak, akik nyugalomra és minőségi életkörülményekre vágynak.
Hogy csináld?
Alvás közben a 20-25°C közötti hőmérséklet az optimális, de ez egyéni preferenciák szerint változhat – például a külső hőmérséklet és a páratartalom függvényében. Ha kánikula tombol odakint, könnyen érezheted, hogy nagyon alacsonyra kell állítanod a klimaberendezést, hogy jól érezd magad, de a túlzott hűtés nem kevés egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Célszerű 1-2 órára korlátozni a légkondi használatot alvás közben vagy programozható termosztátot használni a komfortos hőmérséklet hosszabb ideig történő fenntartása érdekében.
Borítókép: Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 282 ingatlanhirdetés között