2024.02.19.Szerző: OTP Otthon #építőanyag #finanszírozás

Mit hozhat az új otthonfelújítási program? Ez az irány

Mit hozhat az új otthonfelújítási program? Ez az irány

Az Országos Építőipari Szakember Találkozón az építőipar kilábalásáról, a jegybanki alapkamat által okozott problémákról és a kormány által belengetett új támogatásról is szó esett.


Nem elégedettek a Magyar Nemzeti Bank alapkamatcsökkentésével az építőipari vállalkozások, szerintük a jegybank túlságosan óvatos. "Ilyen kamatszintek mellett a vállalkozó nem veszi fel a hitelt, hogy abból szerszámot vegyen, vagy éppenséggel egy nagyobb projektet előfinanszírozzon és a lakosság sem veszi fel a hitelt, hogy felújítson vagy lakást építsen. Tehát amíg ez 5 százalék alá nem megy, addig nekünk a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája borzasztóan nehéz helyzetet teremt” – idézi Koji Lászlónak, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnökének a 9. Országos Építőipari Szakember Találkozón elhangzott beszédét a szervező közleménye.

A szakember hangsúlyozta, hogy az előző évben az építőipar teljesítménye öt százalékkal csökkent, azonban a 7380 milliárd forintos teljesítménnyel a szektor mégis jelentős eredményt ért el.

Koji László bízik benne, hogy rövid időn belül a kormány bejelenti és útjára indítja az otthonfelújítási programot, ami, ha az ÉVOSZ javaslatai szerint valósul meg, elsődlegesen az energiamegtakarítást célozza majd.

Juhász Attila, az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint az elmúlt év inflációs nyomása jelentős kihívást jelentett az építőipar számára. A magas kamatszintek miatt sokan óvatosak voltak a hitelfelvétellel, ami visszafogta a piaci aktivitást. Azonban a szakember optimista 2024-es évvel kapcsolatban, várakozásai szerint mérsékelten javulni fognak a külső gazdasági feltételek. Az inflációs környezet javulása mellett az árak csökkenése és a szakemberhiány csökkenése kedvező fordulatot hozhat.

Ezt támasztja alá Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetőjének tapasztalatai is: „egymástól független forrásokból érkeznek hírek a lakossági ajánlatkérések számának emelkedéséről, ami pozitív fordulat előjele, hiszen, ha az emberek ajánlatokat kérnek, akkor előbb-utóbb építkezésbe, felújításba kezdenek és az építőipar a mai szorult helyzetéből javulásnak indulhat.

2024_02_16_Mapei szakember talalkozo 33.JPG

A találkozón 800-an jelentek meg, és átadták az Év Szakembere Díjakat, amelyekre rekordszámú, 156 pályázat érkezett. A díjazottak között szerepel Havasi Viktor, a lakossági projekt és a medence, valamint wellnesshelyiségek kategóriában; Kalmár Zoltán a nem lakáscélú projekt kategóriában; Jankovics Attila a nagylapos burkolás kategóriában és Kiss Ferenc, aki a pályakezdők közül bizonyult a legjobbnak. Ők láthatók a képen, középen Markovich Bélával.

A borítóképen Juhász Attila előadása.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 148 510 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Itt az idő a lakásfelújításra! Válaszd ehhez a piacvezető Ytong-ot!
2025.03.03. #építkezés #építőanyag
Itt az idő a lakásfelújításra! Válaszd ehhez a piacvezető Ytong-ot!
Nincs is annál jobb érzés, ha az ember egy frissen felújított otthonba tér haza. A felújítás azonban jelentős kiadással járhat, így a felújítás alfája és ómegája a finanszírozás kérdése. Ezért különösen jó hír a felújítást tervezőknek, hogy 2025-ben lehetővé vált az önkéntes magánnyugdíjpénztári tagoknak, hogy a megtakarításukat adómentesen ingatlannal kapcsolatos kiadásra fordíthassák. Akár régi otthont újítasz fel, akár teljes épületet alakítasz át, az Ytong építési rendszer elemei segíthetnek, hogy gyorsabban és költséghatékonyabban haladhass a kivitelezéssel. Az Ytong imponáló fizikai tulajdonságai miatt hosszú távon is hozzájárul a biztonságos, fenntartható és energiahatékony otthon kialakításához.
Készpénz vagy hiteles vevő? Senki sem szeret szöszölni, de megéri
2025.02.24. #finanszírozás #lakáshitel
Készpénz vagy hiteles vevő? Senki sem szeret szöszölni, de megéri
Aki próbált már ingatlant vásárolni, az egyrészt szembesülhetett azzal, hogy mennyire nehéz megtalálni a megfelelő otthont, másrészt még meg kell küzdeni az eladóval is. Főleg, ha nem azonnal és készpénzben vennénk meg a kinézett lakást, hanem hitel bevonásával. A mostani fellendülő ingatlanpiacon pedig egyre többen élnek a hitelfelvétel lehetőségével. A Balla ingatlaniroda szerint két alapvető kategóriával találkoznak az ingatlanközvetítők: az egyik hitelfelvevőnek legfeljebb 20-30 százalék önereje van, a vételár fennmaradó részét hitelből fedezi, míg a többieknek már csak 20-30 százaléknyi összegű hitelre van szükségük. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy lehetsz magabiztos a lakáskeresésben, ha első lépésként a finanszírozási lehetőségeket méred fel. Így mehet rendben az ingatlanvásárlás folyamata.
Lórántffy Greenhouse: az Újpest szívében épülő modern otthonok
2025.02.20. #újépítésű #építőanyag
Lórántffy Greenhouse: az Újpest szívében épülő modern otthonok
Újpest várossá válásának szimbóluma volt az egykori Templom tér, majd Szent István tér környezetének kiépülése. A tér a 20. század második felének amortizációja után visszakapta egykori fényét, mára megújult, és az egyik legvonzóbb lakóövezet épült ki köré. Ennek az új városközpontnak a közelében, mégis, nyugodt és csendes utcácskában épül a 23 lakásos Lórántffy Green House lakópark.
A 21. század lakásvásárlása pénzvisszatérítéssel és harmonikus közösséggel jár
2025.02.12. #újépítésű #finanszírozás
A 21. század lakásvásárlása pénzvisszatérítéssel és harmonikus közösséggel jár
Egy stresszes hétköznap végén megnyugtató a háborgó lelkünknek egy olyan helyre hazatérni, ahol nemcsak négy fal vár, hanem egy saját minipark, ahol sétálhatsz, vagy kellemes szomszédsággal beszélgethetsz egyet. És ez csak a nap vége, de képzeld el, hogy már reggel, az ébredés után is ebben a privát közegben kortyolhatod a kávédat a teraszon, közben a belső kert fáin madarak csivitelnek. Ráadásul mindezt a Dunától pár méterre. Egy jól megtervezett lakópark különösen itt, Budapesten, felér egy lottóötössel, főleg ha figyelembe vesszük a rozsdaövezeti kedvezményként járó áfavisszatérítést is. Ezeket tudja a legnépszerűbb kerületben, a XIII. kerületben a River Life lakópark.
Építkezel, felújítasz, munkásokat keresel hozzá? – Erre készülj!
2025.02.09. #építőanyag #építkezés
Építkezel, felújítasz, munkásokat keresel hozzá? – Erre készülj!
A felújítás egyrészt felhőtlen tervezgetés, másodsorban pedig komoly anyagi teher, de legalább ilyen fontos a komoly pszichés felkészülés is. Nem árt, ha előre megtanulod a legjobb meditációs technikákat és némi asszertív kommunikációt. Következzen néhány életszagú élethelyzet, és négy javaslat mindezek elkerüléséhez.
Amit tudni lehet az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer működéséről
2025.01.25. #finanszírozás #lakáshitel
Amit tudni lehet az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer működéséről
Bár a legszükségesebb funkció, a tulajdoni lap lekérdezése jó néhány éve már digitálisan is megoldható, de egy adásvételi eljárást a klasszikus papír alapú működés továbbra is hosszú hetekre elnyújtott. Január 15-től azonban elindult az elektronikus ingatlan nyilvántartási rendszer, ami a tervek szerint megrövidítheti a bürokratikus útvonalat, és meggyorsíthatja a tulajdonosváltás menetét. A cikkben a változásokról és a következményekről lesz szó.
Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
2025.01.07. #finanszírozás #babaváró
Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
A babavárós Facebook-csoportomban naponta több tucat kérdés érkezik, hogy mikor és mennyi büntetést kell fizetni, ha nem teljesülnek a babaváró hitel feltételei, illetve, mit lehet csinálni, ha szeretnénk elkerülni, mérsékelni a büntetést.
5 divatos tárolási megoldás, ami mégsem praktikus
2024.12.18. #építőanyag #lakberendezés
5 divatos tárolási megoldás, ami mégsem praktikus
A bútortervezők a kényelmünket akarják kiszolgálni, mégis néha átesnek a ló túlsó oldalára, amikor a látvány válik fő tervező elvükké. Ezekkel a bútorokkal aztán rendszerint be is húznak, és csak a használat során derül ki mennyire nem praktikusak, de akkor mit válassz helyettük?
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
2024.11.03. #finanszírozás #ingatlanbefektetés
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
A fővárosban átlagosan 56 millió forint feletti az az összeg, amiért egy lakást lehet vásárolni, míg a vidéki vármegyeszékhelyeken ennek a fele is elegendő lehet ehhez. A vidéki befektetési arány egyelőre kevéssel, de elmarad a tavalyi éves átlagtól, a vizsgált vármegyék központjaiban zárult adásvételek negyede kötettett befektetési céllal 2024-ben.