2024.06.10.Szerző: Árgyelán Dorina #ingatlanbefektetés #fenntarthatóság

Folytatódik a harc a parkolóhelyekért Budapesten, de van, aki örülhet

Folytatódik a harc a parkolóhelyekért Budapesten, de van, aki örülhet

A fővárosi autós közlekedésnek és parkolásnak megvannak a maga szabályai, ami néha olyan, mintha nem is lenne. Vagy mintha mindenki más kiadású KRESZ könyvből tanult volna. Az autókkal telített Budapesten a kormány mögül vívják az utcai harcot az elsőbbségért, a haladásért és a parkolásért. Az utóbbival kezdődnek igazán a bajok: a kerületek nagy részében kétszer annyi gépjármű van, mint parkolóhely, ha az állandó lakosokat vesszük figyelembe. Most itt a lehetőség a saját parkolókra, ezekből mutatunk néhány eladósorba került helyet.


Parkolás az utcán

Parkolásra több lehetőség is van. Ha nem vagy olyan szerencsés, hogy fedett garázsban parkolj, akkor marad a félig felállás a járdára vagy a P+R parkolók. Egyre több kerület vezeti be azt, hogy az összes szabadtéri parkolóhelyéből 30 százalékot kizárólag a helyi lakosoknak tart fenn este 6 és reggel 7 között. Ezzel szeretnék az önkormányzatok enyhíteni azt a feszültséget, hogy a munkából hazaérkezők egyáltalán ne, vagy csak az otthonuktól több háztömbnyire tudjanak megállni.

A korlátozást, valamint az ezt jelző táblákat az V., VI., VII., illetve a IX., és XIII. kerületekben szerelték fel. Míg azonban a IX. kerületben csak tábla hívja fel a figyelmet ezekre a parkolóhelyekre, addig a VI. kerületben nemcsak fehér színnel különböztetik meg a többi helytől ezeket, hanem még Terézváros címerét is felfestik rájuk.

Ha egy sofőr nem követi a változásokat, akkor a kicsit drága mulatságtól a drasztikusig terjedhet a büntetése. Ugyanis a retorzió sem egységes: hiába az érvényes parkolójegy, ha ilyen helyen állsz. Egyes kerületekben további 13 000 forint büntetésre is számíthatsz, esetleg kerékbilincsre vagy elszállításra. Máshol azért ennél kíméletesebbek: 11 500 forintos bírság mellett hagyják, hogy elhagyd az autóddal a helyszínt.

Biztonságosabb az utcai parkolásnál teremgarázst bérelni kiado-teremgarazs-budapest-ix-kerulet-87067676-t1.webp

Van megoldás?

Az biztos, hogy lehetetlen lesz olyan megoldást találni, ami mindenkinek tetszik. Viszont muszáj kompromisszumot kötnie a két végletes álláspontot képviselőknek. Míg az egyik tábor azt mondja, hogy legalább a belvárosból tiltsák ki az autókat, addig a másik tábor az így is gyér zöldterületet áldozná be további parkolókért.

Az világosan látszik, hogy bármennyi parkolóhelyet alakítanának ki – igen rövid időn belül megtelne. Ékes példa erre az Etele téri P+R parkoló, ahol a majdnem 500 hely reggel 8 órára megtelik. Az elhelyezkedéséből adódóan valószínűleg sok ingázó is él a még ingyenes parkolási lehetőséggel.

Érdekes, hogy a belsőbb kerületekben is az ingázóktól védik a parkolóhelyeket a fizető övezetek bővítésével vagy akár a fenti megoldással. Ahol már élesben működik a rendszer, ott vannak pozitív jelek az önkormányzat szerint. Azt a problémát, hogy sem a belváros, sem a lakótelepek tervezésénél nem kalkulálták bele, hogy mára egy háztartáson belül két autó is lesz, azt nem ilyen megoldásokkal lehet megszüntetni.

A belvárosban felbecsülhetetlen értékkel bír egy garázs kiado-teremgarazs-budapest-vii-kerulet-nagykoruton-beluli-terulet-90815890-k1.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
2024.12.07. #fenntarthatóság #tippektrükkök
Adj esélyt a fenntarthatóságnak, ilyen takarékos világítást válassz otthonra!
Napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy folyamatosan törekedjünk a fenntarthatóságra, és a lehető legtakarékosabban használjuk fel az energiaforrásokat.
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
2024.11.16. #energiahatékonyság #fenntarthatóság
Egy teljes háztartás fűtése, hűtése, melegvízellátása ezzel a berendezéssel megvalósítható
Az égésterméket nélkülöző, károsanyagkibocsátás-mentes fűtési technológia csak az utóbbi években kezdett igazán elterjedni. Ismerd meg a hőszivattyúk működését, és döntsd el, hogy mikor vágsz bele a korszerűsítésbe!
Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
2024.10.28. #eladóház #ingatlanbefektetés
Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
Somogy vármegye a turizmus egyik fellegvára, északról a Balaton, délről Horvátországgal határos. Akik pedig nem csak nyáron szeretnének ide ellátogatni, azokat jelentős számú termál- és gyógyfürdő várja. A helyi lakásárak éppen ezért az országos átlagtól magasabbak, de ebben a cikkben az olcsóbb eladó ingatlanokat válogattuk össze.
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
2024.10.24. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
Néhány napja megütötte a közel 6,5 milliárd forintos főnyereményt az ötös lottóban valaki. Hogyan érdemes befektetni, hány lakás vásárolható belőle, mekkora az elérhető hozam – ezeket a kérdéseket járta körül az OTP ingatlanügynökségi hálózata. 2020-ban a hasonló nagyságrendű lottóötösből 236 átlagos lakást vehetett, addig a mostani nyereményből már csak 144 hasonló otthonra telik.
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
2024.10.23. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
Mit keresnek ma a befektetők a fővárosi ingatlanpiacon? Ezt a kérdést járta körbe a Duna House ingatlanhálózat, miután a Terézvárosban betiltották a rövidtávú ingatlankiadást.
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
2024.10.18. #ingatlantörténelem #ingatlanbefektetés
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
Hogy a gyulai kolbász vagy a várfürdő csalogatta-e inkább a külföldieket Gyulára, azt nem tudni, de az biztos, hogy a térségben nyáron 14 százalékkal emelkedett a külföldiek száma 2023-hoz képest. Ezúttal külföldi szemmel néztük meg az ottani ingatlankínálatot.
Te leszel az alcsútdobozi mesék főhőse?
2024.09.30. #eladóház #ingatlanbefektetés
Te leszel az alcsútdobozi mesék főhőse?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyi család, amelynek az egyik tagja -József nádor - kétszáz évvel ezelőtt beleszeretett a Vál-völgy vidékébe. Annyira, hogy messzi osztrák kastélyát lecserélte, és magyar földön építtetett magának egyet, amelynek romjai a mai napig megtekinthetőek az Alcsútdobozi Arborétumban. Az alábbi, eladósorba kerülő házat az egykori tulajdonos, a nádor, katolikus fiúiskolának építtette és gondoskodott az üzemeltetéséről. A környék még őrzi a Habsburg család törekvéseit, amivel Alcsútdobozt felvirágoztatták, miközben megőrizte bájos, vidéki jellegét.
Amikor a Makovecz-terek összeolvadnak az ország legszebb környezetével
2024.09.26. #ingatlanvásárlás #ingatlanbefektetés
Amikor a Makovecz-terek összeolvadnak az ország legszebb környezetével
Szarvaskő egy festői település Észak-Magyarország két legérdekesebb települése, Eger és Szilvásvárad között. Ebből is kikövetkeztethető, hogy csodálatos környezetben járunk, a Bükki Nemzeti Park nyugati szélén, egy közkedvelt kirándulóhelyen, ahol számos természeti csoda, látnivaló vonzza az embereket az ország minden tájáról. És ebben a különleges régióban magasodik a település fölé egy Makovecz-tervezésű villa.
Ezek a legolcsóbb lakások Magyarországon
2024.09.06. #ingatlanbefektetés #ingatlanpiac
Ezek a legolcsóbb lakások Magyarországon
A lakótelepek viszonylag jól viselték a lakáspiaci megtorpanást, írja közleményben az OTP Ingatlanpont a KSH és a NAV legfrissebb adataira hivatkozva. A piacra visszaszállingózó régi befektetők mellett hamarosan újak is növelhetik a jó adottságú lakótelepi otthonok iránti keresletet.