2023.04.13. #vízpart #újépítésű

Beltenger a fővárosban? A Velencei-tó már szinte Budapest része

Beltenger a fővárosban? A Velencei-tó már szinte Budapest része

Ha álmodoztak is valaha arról a Velencei-tó partján élők, hogy egyszer majd versenyre kelnek a Balatonnal, mára világossá vált, hogy a sors teljesen más szerepet szán ennek a térségnek. Az ingatlanpiaci trendek azt mutatják, hogy csupán egy nyári vízparti időtöltésnél jóval többet kínál a tó.


Az elmúlt évek riasztó helyzete után a Velencei-tónál az idén reményteljes fordulat állt be, és jól látható vízszintemelkedésről adtak hírt a lapok. Ez azért is megnyugtató fejlemény, mert a Balaton mellett a Velencei-tó Magyarország másik nagy kedvenc nyári üdülőhelye. De nemcsak üdülésről van szó: Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint ugyanis a Velencei-tóra ma már inkább lehetséges lakóhelyként tekintenek sokan. Az ország minden szegletéből, jellemzően pedig a fővárosból, a Dunántúlról, illetve Duna-Tisza közének északi részeiről érkeznek olyanok, akik itt szeretnének letelepedni.

Ijesztő évek

Lepsényi Kornél szerint a Velencei-tónál a turisztikai forgalom visszaesni látszik, aminek az oka szerinte, hogy az elmúlt két év szárazsága miatt a tó környéke kedvezőtlen színben jelent meg a hírekben, és nem használt a turizmusnak a velencei korzó üzemeltetése körüli elhúzódó vita sem, továbbá a Covid-járvány után a külföldiek sem tértek vissza.

A Velencei-tó viszont felcsigázta azokat, akik tartósabb hatásokat és lehetőségeket mérlegelnek, mert állandó otthont keresnek maguknak. Az irodavezető szerint ebből a szempontból a tó környékének nagy előnye, hogy tiszta, csendes, nyugodt, és egy órán belül elérhető a főváros is. Továbbá jelentősen javítják az életminőséget a vízparti fagylaltozástól kezdve a Velencei-hegység túraútvonalain át a hajókázásig választható lehetőségek.

Nicsak, ki költözik?

Az északi partra, Sukoró környékére nehezen lehet tömegközlekedéssel eljutni, itt jellemzően jómódú vállalkozók keresnek ingatlant. A déli oldalon, ahova a vasút vezet, inkább a középosztály talál otthonra, és ennek megfelelően alakul a kereslet is. Errefelé leginkább lakásokra, kisebb telkekre, apróbb kertkapcsolatos otthonokra nagy az igény. A vasútat nem véletlenül említettük, hiszen valódi árfelhajtó tényező, Lepsényi Kornél szerint „az állomás gyors, gyalogos eléréséért cserébe a használt lakásokért akár egy új ingatlan árát is hajlandóak megfizetni”.

Az ingatlanpiac a múlt év végére itt is elcsendesedett, a kereslet jócskán visszaesett, de az ingatlanszakértők a tavasz kezdetével újra érdeklődést tapasztalnak. Ezt az "ébredést" segíti, hogy az árazásban "bizonyos korrekció kezdődött", a túlzók egy része belátta, hogy a piaci árak nem fognak felkúszni oda, amit ők reméltek, és egyre többen kérnek is segítséget az eladásban, illetve elkezdtek többen is az ingatlanosok tanácsaira hallgatni.

Élet 100 millió alatt

Az árcsökkenés inkább a 80-100 millió forint fölötti ingatlanokat érinti, miközben a 30-80 milliósoknál jellemzőbb a stagnálás. Ezek közül is kivételt jelentenek a korszerűtlen épületek, amelyek kevésbé tartották az árukat.

Összességében a vágyak és a realitások összeigazítása még nem ért véget, a helyi tapasztalatok szerint most is előfordulnak 20-30 százalékos alkuk a piacon, mondta Lepsényi Kornél, aki szerint az árak az idén nem fognak emelkedni, és a forgalomban is visszaesésre számít. Tavaly sok hitellel megerősített vevő volt, de az idén már jóformán csak a készpénzes vevőjelöltek bukkannak fel. A tanácsadó reméli, hogy az idén már megindul a kamatok csökkenése, és a gázárak mérséklődése is élénkíti majd majd a keresletet.

És az árak

Az északi parton nem gyakori a befektetés, a jellemzően 100 millió forint körüli ingatlanokat saját részre vásárolják meg. De egy üres telek is 30 millió forintba kerül Sukorón. De Pákozdon, a tópart legkevésbé frekventált részén is 70-80 millió egy új építésű ingatlan. Az új ingatlanoknál a déli parton sem vár árcsökkenést a szakember.

Gárdonyban az új építésű társasházi lakások 900 ezer és egymillió forint körüli négyzetméteráron kerülnek piacra, a velencei termálfürdőnél pedig 800-950 ezer forintba kerül egy négyzetméter, még úgy is, hogy onnan még fél óra séta a vasútállomás.

Ha nem is a Velencei-tó, de a közeli Székesfehérvár is csalogató lehet, ha ingatlant keresel.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 162 622 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
2024.11.13. #vízpart #újépítésű
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
Rangos nemzetközi elismeréssel díjazták az Intergal Group első magyarországi prémium lakóingatlan beruházását, a Waterside Residence lakóparkot. A Duna-parti ingatlanfejlesztés lakás és társasház kategóriában nyerte el a londoni International Property Awardsot, a leendő lakók így egy globálisan elismert építészeti díjjal jutalmazott, esztétikus épületben találhatnak otthonra.
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
2024.11.09. #vízpart #ingatlanárak
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.
Sárvár és Bükön túl léteznek apró falvak is csodás termálfürdőkkel
2024.10.12. #családiház #vízpart
Sárvár és Bükön túl léteznek apró falvak is csodás termálfürdőkkel
Ha vízpartra vágysz, de unod már a Balaton, a Velencei-, vagy a Tisza-tó nyüzsgését, akkor ez a cikk neked szól. Most olyan magyarországi tavakat mutatunk, ahol horgászhatsz, fürdőzhetsz, vagy akár a téli sportoknak hódolhatsz, amikor eljön az ideje. Szó szerint bárhol az országban találhatsz meseszép tavakat.
Így ugrott meg az érdeklődők száma a Balatonnál
2024.10.05. #vízpart #eladóház
Így ugrott meg az érdeklődők száma a Balatonnál
A vízpartok ingatlanpiacán jelentős mértékben élénkült a vevői érdeklődés a nyáron. Az árak mégis stagnálnak a Balla ingatlanközvetítői hálózat szerint, ami szerintük így is sokszor elriasztja a vevőket: a cikkben arról is szó lesz, hogy mennyire sikeres a 20-30 százalékos alku ingatlanvásárlásnál.
Ahol több a hajót látsz, mint autót – Átalakulóban a Foka-öböl környéke
2024.09.09. #energiahatékonyság #vízpart
Ahol több a hajót látsz, mint autót – Átalakulóban a Foka-öböl környéke
Aki kilátogat a Duna-partra a népszerű XIII. kerületi FOKA-öbölhöz, az láthatja, amint teljes kapacitással halad a Duna Terasz VISTA lakópark kivitelezése, miközben az első értékesítési ütem lakásainak jelentős része már vevőre is talált. A fejlesztéssel a lakóházakon túl kialakul egy mindenki által használható közterület, egy parti sáv, amely a pihenni, találkozni vágyóknak is elérhetővé teszi majd a csodálatos dunai öblöt. Az épületeket speciálisan úgy tervezték, hogy az otthonok jelentős részéből közvetlen rálátás nyíljon a Dunára. Hogy miképpen oldották ezt meg, és hogyan reagál az egész épületkomplexum a Dunára, az kiderül a cikkből.
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
2024.09.01. #luxusingatlan #vízpart
Ahol a gyógyvizes települések és a 100 ezres négyzetméterárak összeérnek
Olcsó ingatlanok és gyógyvizes területek egy helyen? Borsod-Abaúj-Zemplénben ilyenre is akad példa: kilenc gyógyvizes kút és négy gyógyfürdő is található itt. Most ezek környékén kerestünk eladó ingatlanokat.
A Balaton, ahogy még sosem láttad - így veheted meg most a legújabb ingatlanokat
2024.08.31. #vízpart #újépítésű
A Balaton, ahogy még sosem láttad - így veheted meg most a legújabb ingatlanokat
Veszprém vármegye sok más mellett a Balaton északi partja miatt is ismert és közkedvelt. A tó partján található összes település több mint a fele ebbe a régióba esik. Közülük a legfelkapottabb városok, és ott is a legújabb ingatlanberuházások közül szemezgettünk.
A Bánki-tó, ahogy még nem láthattad
2024.08.24. #ingatlanbefektetés #vízpart
A Bánki-tó, ahogy még nem láthattad
Bánk mintha maga lenne a csoda, élénk, lüktető környezetben, a Börzsöny és a Cserhát elragadóan bájos dombos-völgyes határán, Budapesttől mindössze 60 kilométerre, északra. A településsel összenőtt tó messze földön híres, és most a partján eladóvá vált a település legizgalmasabb családi háza.
Balsors sújtja régóta ezt a vármegyét, most olcsóságával édesget magához
2024.08.23. #eladóház #vízpart
Balsors sújtja régóta ezt a vármegyét, most olcsóságával édesget magához
Füzesgyarmat, Szeghalom, Dévaványa és Körösladány Békés vármegye északi részén egymástól 20-25 kilométer távolságban fekszenek. Ebben a cikkben az ezen településeken eladó ingatlanokból válogattunk ár szerint.