Amint megjelenik egy újdonság a piacon, azonnal lesznek olyanok, akik csak a hibát látják benne. Így volt ez a napelemmel is. Mivel a tájékozódás során elsősorban az internetet hívjuk segítségül - könnyen előfordulhat, hogy a félinformációk miatt lebeszéled magad egy kedvező beruházásról. Hoztunk 5 olyan gyakori téves információt, amit lehet, hogy eddig te is rosszul tudtál a napelemekről.
Akár te vállalod a telepítéssel járó kiadásokat és macerát, akár már eleve olyan otthont keresel, ami napelemes, az biztos, hogy megterhelő lesz a bankszámládnak. A napelem kiépítési költsége alapesetben is 1,8 – 2,2 millió forint közé tehető. Ez nem kevés pénz, de nem is kiemelkedően sok, ha más beruházási költségekkel összehasonlítod.
Gondolj egy vízhálózat- vagy villanyvezeték-cserére, amik szintén jelentős, de szükséges kiadások. A most elindult Napelem Plusz pályázattal a költség akár több mint a felét vissza nem térítendő támogatás formájában visszaigényelheted.
Ha nem neked kell kiválasztanod a kivitelező céget és asszisztálnod a telepítést, akkor is meg kell fizetned azt az innovatív komfortot. Az eladó ugyanis beépíti az ingatlan árába a napelemrendszert. Ez teljesen ésszerű, hiszen az áramellátás kérdése a lakóknak a következő néhány évtizedre biztosítva van – ráadásul szolgáltatótól függetlenül. Ugyanakkor mégsem kell akkora felárral számolnod, mintha neked kéne fizetned a teljes beruházást.
Ebben a tatai lakóparkban napelem biztosítja az áramot, hőszivattyú pedig a hűtést-fűtést
2. Csak családi házra kerülhet napelem
Az igaz, hogy jóval sűrűbben látni olyan családi házat, amelyik napenergiával biztosítja az áramot és / vagy a melegvizet. De ez nem jelenti azt, hogy társasházak ne élvezhetnék az előnyeit. Természetesen előbb fel kell mérni az adott ingatlant, hogy miképpen valósítható meg a kiépítés, de egyáltalán nem lehetetlen. Kifejezetten azokban a társasházakban lenne indokolt a jelenléte a napelemnek, ahol nincs bevezetve a gáz és minden háztartási eszköz elektromos.
A norvég elektromos fűtőpaneleket is a napelem energiája üzemelteti
3. Ha van hőszivattyú, akkor felesleges a napelem
Mindkét technológia a természet energiáját hasznosítja. Abban viszont különböznek, hogy pontosan hogyan alakítják át ezt az energiát számunkra felhasználhatóvá. Hőszivattyút háromféleképpen is lehet üzemeltetni. Ennek a célja egy adott lakás megfelelő hőmérsékletének a biztosítása. Legyen szó akár fűtésről, akár hűtésről. Akár még melegvizet is lehet velük előállítani.
A napelem ezzel szemben az áramhasználatot csökkenti. Lényegében minden elektromos hálózatról működő eszközt képes működtetni. Melegvizet a napelem nem képes előállítani – az a napkollektor-, viszont a vizet melegítő bojlert ellátja árammal. Ezek miatt a különbségek miatt egyáltalán nem állítjuk, hogy az egyik megléte kizárja a másikat. Sőt, együtt alkalmazva őket teljesen le lehet válni a különböző szolgáltatókról.
Az a társasház, amiben ez a lakás található fűtés korszerűsítésen is átesett és napelemmel is rendelkezik
4. Rendszeresen karban kell tartani, mert az időjárás kárt tehet benne
A paneleket eleve úgy tervezik, hogy a tetőn, - ahol közvetlenül éri őket mindenféle időjárási behatás, a legkíméletlenebb formában is - hosszú évekig bírják a strapát. Jöhet 40 fokos kánikula, 30 cenitméteres hó vagy jégeső, a szakszerűen felszerelt napelemnek meg sem kottyan. Az előfordulhat, hogy anyagfáradság vagy egyéb miatt mégis cserélni kell egy-egy alkatrészt. De ezek pár tízezer forintos kiadások, amik gyorsan javíthatók. Rendszeres karbantartásra pedig egyáltalán nincs szükség.
5. Bonyolult az engedélyeztetés
A napelemrendszer telepítése nem építési engedélyköteles. Mivel 50kW-ot nem meghaladó háztartási méretű kiserőműről van szó, ezért építési engedély nélkül fel lehet szerelni. Viszont valóban kell engedélyeztetni, csak az a működésre vonatkozik és az áramszolgáltatóhoz kell benyújtani. Szerencsére ezt a kivitelező cégek magukra szokták vállalni, úgyhogy a megbízónak tulajdonképpen ezzel semmi dolga nincs.
Ezekben a luxus Duna-parti apartmanlakásokban nem kérdés a hőszivattyú és a napelemrendszer megléte
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között