2024-ban az ingatlanpiacon szélsőségekben sem volt hiány, írja a Duna House, amely országos ingatlanközvetítő hálózata segítségével összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat.
„Az ingatlanpiaci szempontból gyengén muzsikáló 2023-as év átlagánál 2024-ben 13 százalékkal többet, 45,2 millió forintot fordítottak ingatlanvásárlásra a vevők. A fővárosban közben 6 százalékkal, 60,4 millió forintra emelkedett az átlagos ingatlanérték” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
A Duna House értékesítési adatai alapján az országban átlagosan 635 ezer forintos négyzetméteráron értékesítették a paneleket, a téglalakások 807 ezer, a házak pedig 422 ezer forintos négyzetméteráron keltek el átlagosan. Az újépítésű ingatlanokat átlagosan 830 ezer forintos négyzetméterért értékesítették.
Ez az elragadó panorámával rendelkező családi birtok Pilisborosjenőn található. Az építmény 1990-es, jó állapotú, a 681 négyzetméteres telek, sziklakerttel díszített.
Az eladók motivációját vizsgálva a tulajdonosok közel 28 százaléka korábbi ingatlanbefektetését tette pénzzé, negyedük örökölt ingatlanát értékesítette, 21 százalékuk nagyobb ingatlanba való költözés miatt vált meg lakásától. „Míg a tavalyi évben főként azok vásároltak ingatlant, akik élethelyzetükből adódóan kénytelenek voltak költözni, addig az idei évben a csökkenő állampapírhozamok következtében a befektetők is visszataláltak az ingatlanpiacra: az adásvételek több, mint 27 százaléka befektetési célú vásárlás volt az országos lefedettséggel rendelkező ingatlanközvetítő adatai alapján”.
Az idén a legtöbb tranzakció otthonteremtési céllal zárult, a vásárlók közel fele tartozott ide, köztük pedig csaknem azonos arányban voltak jelen az első lakásukra szerződők – akik átlagosan 37 millió forintból szerezték meg első saját tulajdonú otthonukat – illetve a nagyobb élettére vágyó vevők, akik 64 millió forintot költöttek a kényelmesebb lakhatás érdekében. A befektetők országos átlagban a két érték közötti, 41 millió forintot meghaladó összeget fordítottak ingatlanvásárlásra.
A Duna House tranzakciós adatai alapján a legdrágább a végső vételár szempontjából egy 600 négyzetméteres, budai, energiahatékony, modern, magas minőséget képviselő, újépítésű luxusvilla volt, amelyért több mint 1 milliárd forintot fizettek.
Kiváló befektetési lehetőség ez a gyönyörűen felújított tápiószelei villa, ami egy több mint 2000 négyzetméteres telken áll.
A legnagyobb eladott ingatlan az idén egy Szentendrei-szigeten lévő, XVIII. század első felében épült ház volt, ami 867 négyzetméteres.
A legkisebb ingatlan egy 7 négyzetméteres, XX. kerületi lakás volt, amelyért 10,8 millió forintot fizettek. A legolcsóbb ingatlan egy 1,2 millió forintért értékesített, 35 négyzetméteres ingatlan volt Tolna vármegyében.
Négyzetméterárban a rekorder egy 2,6 millió feletti négyzetméteráron értékesített, XI. kerületi, 80 négyzetméteres lakás volt. Vidéken 2,3 millió forintot fizettek négyzetméterenként egy balatonlellei, 36 négyzetméteres, lakható állapotú házért.
A Duna House közreműködésével 2024-ben értékesített ingatlanok között ezúttal a legkorosabb egy 1711-ben épült kastély volt, amely Zala vármegyében, Lovásziban található. A különleges ingatlan alku nélkül, irányáron került új tulajdonosához.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 153 550 ingatlanhirdetés között