2025.01.08.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #ingatlanpiac

Így küzdöttek a sivárság ellen a kiemelt beruházás helyszínén - mik a Tulipános Házak?

Így küzdöttek a sivárság ellen a kiemelt beruházás helyszínén - mik a Tulipános Házak?

A paksi atomerőmű építéséhez 1971-ben álltak neki. Mivel az ideérkező munkaerőnek lakhatást is kellett biztosítani, ezért 1973-ban egy lakótelepet is építeni kezdtek, mivel az éppen akkori ötéves tervben úgy számoltak, hogy a város lakossága 22-23 ezer főre nő majd. De mi volt az állami legfelsőbb vezetés feltétele, hogyan létesültek a tulipános házak? Mit tartogat Paks 2025-ben az ingatlankeresőknek?


Amikor a hatvanas években kijelölték a magyar atomerőmű helyszínét Pakson, akkor a település egy közepesen érdekes falu volt a Duna partján, ahova a következő tíz évben 20 ezer ember beköltözését tervezték.

Mivel Leninváros (ma Tiszaújváros) hasonló módon és gyors tempóban vált egyik pillanatról a másikra iparvárossá, már megvolt az a tapasztalat az építtetőkben, hogy olyat még egyszer nem szabad csinálni, mint amit ott tettek. Az építészek sőt a legfelsőbb politikai vezetés is beszállt a kialakuló és szinte késhegyre menő vitába, ami az építkezések minél olcsóbb és hatékonyabb és gyorsabb kivitelezését támogatók és a lakókörnyezet minél megnyugtatóbb rendezését támogatók között alakult ki. Utóbbiak a természethez való visszatérést pártolták a rideg betontömbök variálásával, dekorálásával. Hullámzó elemekből álló, ismétlődő, szerves díszítéssel látták el a végfalakat és a bejárat fölötti falrészeket. A korábban dobozszerű kaput pedig kicserélték a falakon végigfutó mintázathoz hasonló bejárattal. Változtattak az erkélyeken is, így érdekes összképet alkottak az addig egyhangú tömbök. Sajnos ezek a tulipános házak követők nélkül maradtak, az országban később már nem épült ilyen.

Pakson a húszezres csúcs óta csökkent a népesség, jelenleg 17 917-en élnek a hetvenes években városi rangot kapott településen. A lakótelep ma is népszerű, de a dekorációkat azóta elfedték a külső szigetelések. Az ingatlanok átlagos négyzetméterára a városban 600 ezer forint, az egyszerűen csak A Lakótelepnek nevezett városrészben viszont ennél jóval drágábban lehet lakáshoz jutni.

Kis panellakás

Ez a 42 négyzetméteres, 1+1 félszobás, első emeleti panellakás egy négy emeletes, távfűtéses házban található. Az ingatlant részben felújították, a tömbház panelprogramos, így szigetelt házról van szó. A lakásért 29,7 millió forintot kér a tulajdonos, így az ingatlan valamivel a 700 ezer forintos négyzetméterár fölött eladó.

1_elado-panellakas-paks-97435298-k6.webp

Kétszobás panellakás

Paks egyik leghangulatosabb utcájában, a Táncsicsban található a következő ingatlan. A lakás a negyedik emeleten található, 59 négyzetméteres, tágas, világos szobákkal.

A lakásban cserélték a villany- és vízvezetékeket, valamint modern konyhabútort építettek be. Fűtése elektromos panelekkel történik, a fürdőszobában törölközőszárítós radiátor található. Az ingatlan műanyag nyílászárókkal, rovarhálóval és redőnnyel felszerelt, a ház szigetelt, a tetőt felújították. A lakáshoz saját tároló is tartozik.

elado-teglalakas-paks-109217415-t6.webp

Három szobás panellakás

Az Újtemplom utcában található a következő, kitűnő állapotú lakás, a negyedik emeleten. A 65 négyzetméteres lakás tágas nappali-erkéllyel, napfényes étkező-konyhával és két külön bejáratú hálószobával rendelkezik, amelyek közül az egyikhez gardrób is tartozik.

A lakás az elmúlt években teljes felújításon esett át, a villanyvezetéket rézre cserélték, valamint felújították a víz- és szennyvízvezetéket. A külső nyílászárók műanyagból készültek, redőnnyel és rovarhálóval felszerelve, a belső ajtók MDF lapból készültek. A fűtést távhő biztosítja lapradiátorokon keresztül, valamint inverteres klíma is rendelkezésre áll. Az ingatlanhoz saját tároló is tartozik.

3_elado-panellakas-paks-lakotelep-104821331-t6.webp

Három szobás lakás

Ez a 75 négyzetméteres három szobás lakás, konyha-étkezővel és két WC-vel is rendelkezik. A lakás teljesen felújított vízvezetékekkel büszkélkedhet, továbbá új műanyag hőszigetelt bejárati ajtóval és nyílászárókkal lett felszerelve. Az ingatlan szigetelt. Ez a lakás modern és jól karbantartott, így ideális választás lehet azok számára, akik egy azonnal beköltözhető otthont keresnek.

4_elado-teglalakas-paks-103066048-t6.webp

Címlapkép: Paks, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Elérhető árú teniszpályás, medencés ingatlanok idősebb évekre, illetve újrakezdőknek
2025.01.04. #eladóház #ingatlanpiac
Elérhető árú teniszpályás, medencés ingatlanok idősebb évekre, illetve újrakezdőknek
Szabolcs-Szatmár vármegye Magyarország rejtett kincse: megfizethető ingatlanok, csendes, barátságos települések, és az agrárgazdaságtól az ipari központokig terjedő munkalehetőségek várják az ideköltözőket. Most négy kisváros ingatlanpiacát vettük szemügyre, következzen Nyírmada, Baktalórántháza, Vaja, Nyírbogát!
Egy zöld oázis a panelrengetegben – az egyik legolcsóbb város rejtett gyöngyszeme
2024.12.31. #eladólakás #ingatlanpiac
Egy zöld oázis a panelrengetegben – az egyik legolcsóbb város rejtett gyöngyszeme
A József Attila-lakótelep, vagy más néven Lencsési lakótelep, Békéscsaba legnagyobb lakótelepe, 19 000 ember él itt. A lakótelepen négy- és tízemeletes házak találhatók, de az összeképet sorházak és családi házak is alakítják. Ebből a városrészből válogattunk eladó ingatlanokat.
Vonzó ingatlanok azoknak, akik fél lábbal már külföldön, és megfizethető, vidéki nyugalomra vágynak
2024.12.31. #eladóház #ingatlanpiac
Vonzó ingatlanok azoknak, akik fél lábbal már külföldön, és megfizethető, vidéki nyugalomra vágynak
Vas vármegyében hét járásban összesen 216 település van, ezekből 12 városi jogú, ebben a cikkben Celldömölk járásból válogattunk eladó ingatlanokat, amelyek közös jellemzője, hogy felújítandók, ezért olcsóbbak.
Elragadó környezetben bújnak meg ezek a zsáktelepülések, ahol álomotthonokat hirdetnek
2024.12.30. #eladóház #ingatlanpiac
Elragadó környezetben bújnak meg ezek a zsáktelepülések, ahol álomotthonokat hirdetnek
Nem a világ végét nevezik zsákfalunak, csupán azért hívják így ezeket a településeket, mert általában csak egyetlen úttal kapcsolódnak az országos közúthálózathoz. Magyarországon 507 zsáktelepülés létezik, és mindegyiknek megvan a maga varázsa. Ebben a cikkben Vörs, Baks, Köveskál és Kistótfalu eladó ingatlanjaiból válogattunk.
Otthon szeretnél vidéken? Ehhez minimum ennyi pénzre van szükség
2024.12.28. #ingatlanpiac #felújítás
Otthon szeretnél vidéken? Ehhez minimum ennyi pénzre van szükség
Az idén 15 százalékkal több ingatlant adtak el vidéken, mint tavaly. Közben az otthonteremtés ára közel 5 millió forinttal a fővároson kívüli területek adatai alapján. A főváros mellett vidéken is egyre több panellakásért fizetnek millió feletti árat négyzetméterenként a vevők, írja közleményében a Duna House.
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
2024.12.27. #ingatlanárak #ingatlanpiac
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
Az ingatlanok várható áremelkedésére csak apró vigasz az alku esélye. Egyesek szerint alkudni kötelező, hiszen belekalkulálják az árba, mások - főleg eladói oldalon - szinte kikérik maguknak. Mindenesetre vannak olyan körülmények, amik a vevőt alkupozícióba helyezik, érdemes ezekre felkészülni és reálisan kezelni.
Bemelegített az ingatlanpiac a jövő évi bummra
2024.12.19. #ingatlanpiac #gazdaság
Bemelegített az ingatlanpiac a jövő évi bummra
Folytatódott ősszel az ingatlanárak emelkedése, decemberben 2,5 százalékkal drágultak az ingatlanok az előző hónaphoz képest – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. Leginkább az új építésű lakások és házak drágultak. Úgy tűnik, az eladók már beárazták a jövő évi lakáspiacra ható intézkedéseket.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Ezek voltak az év ingatlaneladásai a 300 éves kastélytól a milliárdos luxusvilláig
2024.12.12. #ingatlanvásárlás #ingatlanpiac
Ezek voltak az év ingatlaneladásai a 300 éves kastélytól a milliárdos luxusvilláig
2024-ban az ingatlanpiacon szélsőségekben sem volt hiány, írja a Duna House, amely országos ingatlanközvetítő hálózata segítségével összegyűjtötte a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat.