2024.08.08.Szerző: OTP Otthon #eladólakás #ingatlanpiac

2024-ben visszatért az igazi árdrágulás a magyar ingatlanpiacon

2024-ben visszatért az igazi árdrágulás a magyar ingatlanpiacon

Noha az Eurostat és KSH friss elemzései szerint 2024 első negyedére ismét emelkedő pályára állt az uniós lakásárindex, a tagországok piacai között már nyoma sincs a korábbi összhangnak. A visszaesésből éppen kilábalni kezdő magyar lakáspiac az erősebben drágulók közé tartozik.


Az Eurostat adatai szerint 2022 július-szeptemberéig tartott az európai lakáspiac legutóbbi aranykora, majd az unió összevont lakáspiaci árindexe egy évvel ezelőtt már a legrosszabb képet mutatta: 1,1 százalékos árcsökkenést az előző év azonos időszakához képest. E mélypontról indult a visszapattanás, amit a múlt év utolsó negyedében éves alapon 0,2 százalékos, az idei elsőben pedig 1,3 százalékos drágulás jelzett, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.

Mindössze három olyan ország van, a már említett svéd, finn és német, amelynek árindexe folyamatosan csökkenést jelzett az utolsó másfél évben. Hét másikban az éves visszatekintések negyedévente vegyesen mutattak esést, illetve növekedést, ez volt a helyzet Csehországban, Dániában, Franciaországban, Luxemburgban, Hollandiában, Ausztriában és Szlovákiában. A többi tagországban – közöttük Magyarországon a KSH legfrissebb, 2024. I. negyedéves adatai szerint – még ebben a nehéz időszakban is nominálisan töretlenül nőttek a lakásárak.

elado-panellakas-budapest-x-kerulet-ujhegy-104806410-t6.webp Az átlagos fővárosi panelárakhoz képest olcsóbban kínálják ezt az első emeleti, három szobás lakást a X. kerületben, Újhegyen, egy panelprogramon átesett társasházban.

2024 első negyedében a drágulás hazai üteme egy év alatt 9,1 százalékos volt, ami Horvátországgal holtversenyben a negyedik legmagasabb érték a tagországok mezőnyében. A drágulási versenyt Lengyelország vezette 18 százalékkal, szorosan a nyomában Bulgária következett 16 százalékkal, majd Litvánia következik 9,9 százalékkal.

Ez év első negyedében előfordult még jelentősebb áresés is (Luxemburg, -10,9 százalék), de a második legnagyobb már a 6 százalékot sem érte el (Németország, -5,7 százalék). A 9,1 százalékos magyarországi drágulás kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azt mondta, hogy a KSH szerint márciusban az éves infláció mindössze 3,6 százalék volt, azaz mostanra a reáldrágulás is visszatérhetett a hazai lakáspiacra.

elado-teglalakas-budapest-xiii-kerulet-104830466-t6.webp A főváros legkedveltebb kerülete a XIII., ahol ezt a kétszobás téglalakást hirdetik egy 2008-as építésű házban, erkéllyel.

Magyarországon az új lakások drágulása mintegy kétszer olyan gyors volt, mint a használtaké. 2024 első negyedében az új otthonok ára Magyarországon átlagosan 14,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ennél nagyobb árnövekedést csak a bolgár és a lengyel piacról jelentettek (19,3-19,5 százalék), az átlagos uniós drágulás pedig 6,4 százalék volt az új lakásoknál. Finnország, Franciaország, Németország, Luxemburg, Szlovákia és Svédország azok, ahol az új lakások ára tovább csökkent.

A használt otthonok hazai forgalmában 8,2 százalékos drágulást jelzett az árindex. A legnagyobb drágulás Észtországban, Bulgáriában és Lengyelországban volt (10,4-16,4 százalék), árcsökkenés pedig Svédországban, Szlovákiában, Ausztriában, Franciaországban, Finnországban, Németországban és Luxemburgban volt 2024 elején (-0,7-13,5 százalék).


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Így küzdöttek a sivárság ellen a kiemelt beruházás helyszínén - mik a Tulipános Házak?
2025.01.08. #eladólakás #ingatlanpiac
Így küzdöttek a sivárság ellen a kiemelt beruházás helyszínén - mik a Tulipános Házak?
A paksi atomerőmű építéséhez 1971-ben álltak neki. Mivel az ideérkező munkaerőnek lakhatást is kellett biztosítani, ezért 1973-ban egy lakótelepet is építeni kezdtek, mivel az éppen akkori ötéves tervben úgy számoltak, hogy a város lakossága 22-23 ezer főre nő majd. De mi volt az állami legfelsőbb vezetés feltétele, hogyan létesültek a tulipános házak? Mit tartogat Paks 2025-ben az ingatlankeresőknek?
Elérhető árú teniszpályás, medencés ingatlanok idősebb évekre, illetve újrakezdőknek
2025.01.04. #eladóház #ingatlanpiac
Elérhető árú teniszpályás, medencés ingatlanok idősebb évekre, illetve újrakezdőknek
Szabolcs-Szatmár vármegye Magyarország rejtett kincse: megfizethető ingatlanok, csendes, barátságos települések, és az agrárgazdaságtól az ipari központokig terjedő munkalehetőségek várják az ideköltözőket. Most négy kisváros ingatlanpiacát vettük szemügyre, következzen Nyírmada, Baktalórántháza, Vaja, Nyírbogát!
Egy zöld oázis a panelrengetegben – az egyik legolcsóbb város rejtett gyöngyszeme
2024.12.31. #eladólakás #ingatlanpiac
Egy zöld oázis a panelrengetegben – az egyik legolcsóbb város rejtett gyöngyszeme
A József Attila-lakótelep, vagy más néven Lencsési lakótelep, Békéscsaba legnagyobb lakótelepe, 19 000 ember él itt. A lakótelepen négy- és tízemeletes házak találhatók, de az összeképet sorházak és családi házak is alakítják. Ebből a városrészből válogattunk eladó ingatlanokat.
Vonzó ingatlanok azoknak, akik fél lábbal már külföldön, és megfizethető, vidéki nyugalomra vágynak
2024.12.31. #eladóház #ingatlanpiac
Vonzó ingatlanok azoknak, akik fél lábbal már külföldön, és megfizethető, vidéki nyugalomra vágynak
Vas vármegyében hét járásban összesen 216 település van, ezekből 12 városi jogú, ebben a cikkben Celldömölk járásból válogattunk eladó ingatlanokat, amelyek közös jellemzője, hogy felújítandók, ezért olcsóbbak.
Elragadó környezetben bújnak meg ezek a zsáktelepülések, ahol álomotthonokat hirdetnek
2024.12.30. #eladóház #ingatlanpiac
Elragadó környezetben bújnak meg ezek a zsáktelepülések, ahol álomotthonokat hirdetnek
Nem a világ végét nevezik zsákfalunak, csupán azért hívják így ezeket a településeket, mert általában csak egyetlen úttal kapcsolódnak az országos közúthálózathoz. Magyarországon 507 zsáktelepülés létezik, és mindegyiknek megvan a maga varázsa. Ebben a cikkben Vörs, Baks, Köveskál és Kistótfalu eladó ingatlanjaiból válogattunk.
Otthon szeretnél vidéken? Ehhez minimum ennyi pénzre van szükség
2024.12.28. #ingatlanpiac #felújítás
Otthon szeretnél vidéken? Ehhez minimum ennyi pénzre van szükség
Az idén 15 százalékkal több ingatlant adtak el vidéken, mint tavaly. Közben az otthonteremtés ára közel 5 millió forinttal a fővároson kívüli területek adatai alapján. A főváros mellett vidéken is egyre több panellakásért fizetnek millió feletti árat négyzetméterenként a vevők, írja közleményében a Duna House.
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
2024.12.27. #ingatlanárak #ingatlanpiac
Alkudj úgy, mint egy profi ingatlanos!
Az ingatlanok várható áremelkedésére csak apró vigasz az alku esélye. Egyesek szerint alkudni kötelező, hiszen belekalkulálják az árba, mások - főleg eladói oldalon - szinte kikérik maguknak. Mindenesetre vannak olyan körülmények, amik a vevőt alkupozícióba helyezik, érdemes ezekre felkészülni és reálisan kezelni.
Bemelegített az ingatlanpiac a jövő évi bummra
2024.12.19. #ingatlanpiac #gazdaság
Bemelegített az ingatlanpiac a jövő évi bummra
Folytatódott ősszel az ingatlanárak emelkedése, decemberben 2,5 százalékkal drágultak az ingatlanok az előző hónaphoz képest – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. Leginkább az új építésű lakások és házak drágultak. Úgy tűnik, az eladók már beárazták a jövő évi lakáspiacra ható intézkedéseket.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.