2023.05.24.Szerző: fá #ingatlanvásárlás #ingatlanbefektetés #budapest

Mi, nyócker? - Nem mi, hanem tessék, és ideje kinyitni az ablakokat is, a rossz hír már a múlté!

Mi, nyócker? - Nem mi, hanem tessék, és ideje kinyitni az ablakokat is, a rossz hír már a múlté!

Az utolsó budapesti belső kerület is megkapta azt a figyelmet és törődést, ami kijárt már neki. Hatalmas változáson ment keresztül a rapdalokban sokszor megénekelt környék, és már bárki megtalálhatja a számításait, ha ott választ ingatlant.


Valószínűleg egyetlen más kerületen sem hagyta rajta a nyomát annyira a formálódó magyar rapzene, mint Budapest VIII. kerületén. A kerület neve (“a Nyolc,” “Nyolcker”) tulajdonképpen Ganxsta Zolee és Dopeman első szárnypróbálgatásai óta egyet jelent a bűnnel, gettózással, alvilággal és hasonló, de nem túl lélekemelő szavakkal. Ez persze nem véletlen: a rendszerváltást már jóval megelőzően a kétezres évekig komoly problémák voltak a kerület közbiztonságával. Ilyenkor azt érdemes hozzátenni, hogy az “ősnyolcasok” akkor is jóval nagyobbnak tartották körülötte a misztikumot, mint a valódi életveszélyt.

Minden jel szerint a régi beidegződések a múltté lettek, és a kerület nagy része már kifejezetten népszerű lakóhelynek számít, és annak ellenére meg tudta tartani a sokszínűségét, hogy a sok új építkezés miatt sokan az eredeti arculat elvesztéséért aggódtak.

A végeredmény: a VIII. kerület ma már szinte fenszi helynek számít, ahol tiszta és decens lakóparkokat éppen úgy ki lehet fogni, mint a Népszínház utca elsőrangú hentesét, vagy a szintén Népszínház utcában lévő kiváló afgán éttermet.

Biztonság és patina a Palotanegyedben

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-palotanegyed-91720305-t6.webp

Ezzel a hirdetéssel arra utaltam, hogy miért érdemes gondolni egy merészet, és bevállalni a kerületet: mert nyüzsgő, izgalmas, egy kőhajításnyira van a belvárostól.

Egyszerre kerül a közelbe a Palotanegyed Andrássy-, Esterházy-, Károlyi- és Wenckheim-palotával és ott a Szabó Ervin Könyvtár is. Már-már felháborítóan sok a jó étterem, kávézó és kocsma. Csak, hogy példát is mondjak: a kerületben található a Madame Pho, ami az egyik legjobb vietnami étterme a városnak, ihatunk pár fröccsöt a Lumenben vagy a Macskában, vagy esetleg kávézhatunk a Nem adom fel kávézóban, ami Magyarország első olyan kávézója, ahol kizárólag fogyatékkal élő személyek, főleg értelmi sérültek, Down-szindrómával és autizmussal élők dolgoznak: hát mennyire menő már!

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-jozsefvaros-90732566-t6.webp

Fiatalok, figyelem: eladó garzon a Józsefvárosban!

Már elég sokan tisztában vannak vele, hogy a Nyolckerben lakni jó buli, emiatt felesleges arra várni, hogy a belváros többi részénél majd sokkal olcsóbban élhetünk itt, de ez nem azt jelenti, hogy nagyjából 20 millióból ne tudnánk megvenni egy garzont valahol Józsefvárosban, miközben a Corvin negyednél ugyanezért már inkább 30 milliót kérnének.

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-corvin-negyed-89374464-t6.webp

Ha már Corvin negyed: itt aztán a határ tényleg a csillagos ég, hiszen például egy tetőtéri ötszobás luxuslakást 235,9 millió forintért is találni itt, ami már nemcsak kerületi szinten komoly ár, hanem jól jelzi azt is, hogy ez a része a kerületnek már rég elhagyta a “vacak, de legalább olcsó” vonalat is, és átadta a helyét az elitnek.

Hirdetés a Magdolnanegyedből

Ettől függetlenül annak sem kell aggódnia, ha valaki kifejezetten a hagyományos nyolcker-életérzést keresi, már a szó pozitív értelmében. A Magdolnanegyedben lehet találni 45 milliós egyszobás lakáshirdetést is.

elado-teglalakas-budapest-viii-kerulet-magdolnanegyed-91679005-k6.webp

Ettől függetlenül befektetésnek is jó lehet bevásárolni magunkat a kerületbe: miután a Corvin negyed közvetlen környéke prominens hely lett, a környező utcák lakói is bízhatnak abban, hogy szép lassan oda is megérkezik a fellendülés, bár a hagyományos gangos házak lakóinak most sincs oka panaszra. “A közeg jó, az épületeknek története van, a lakások nagyrésze pedig szerintem jobban meg van belülről csinálva már, hogy eszedbe nem jutna, hogy ez itt egy rossz hírű környék” - mondta a Magdolna utcában lakó Attila.

Összességében tehát egy javaslatunk van: dobja el mindenki a régi rapdalokból tanult hülyeségeit, és vesse bele magát Budapest talán legigazibb kerületébe!


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 162 614 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
2024.10.28. #eladóház #ingatlanbefektetés
Ezek a legolcsóbb balatoni ingatlanok most, a helyi átlagárak töredékéért
Somogy vármegye a turizmus egyik fellegvára, északról a Balaton, délről Horvátországgal határos. Akik pedig nem csak nyáron szeretnének ide ellátogatni, azokat jelentős számú termál- és gyógyfürdő várja. A helyi lakásárak éppen ezért az országos átlagtól magasabbak, de ebben a cikkben az olcsóbb eladó ingatlanokat válogattuk össze.
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
2024.10.24. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Hány lakást lehet vásárolni a lottónyereményből?
Néhány napja megütötte a közel 6,5 milliárd forintos főnyereményt az ötös lottóban valaki. Hogyan érdemes befektetni, hány lakás vásárolható belőle, mekkora az elérhető hozam – ezeket a kérdéseket járta körül az OTP ingatlanügynökségi hálózata. 2020-ban a hasonló nagyságrendű lottóötösből 236 átlagos lakást vehetett, addig a mostani nyereményből már csak 144 hasonló otthonra telik.
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
2024.10.23. #ingatlanpiac #ingatlanbefektetés
Máris érezhető a piacon terézvárosi Airbnb-tiltás hatása
Mit keresnek ma a befektetők a fővárosi ingatlanpiacon? Ezt a kérdést járta körbe a Duna House ingatlanhálózat, miután a Terézvárosban betiltották a rövidtávú ingatlankiadást.
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
2024.10.18. #ingatlantörténelem #ingatlanbefektetés
Ez volt az idén a külföldek egyik kedvenc térsége, és ezek a házak megmutatják, miért
Hogy a gyulai kolbász vagy a várfürdő csalogatta-e inkább a külföldieket Gyulára, azt nem tudni, de az biztos, hogy a térségben nyáron 14 százalékkal emelkedett a külföldiek száma 2023-hoz képest. Ezúttal külföldi szemmel néztük meg az ottani ingatlankínálatot.
Te leszel az alcsútdobozi mesék főhőse?
2024.09.30. #eladóház #ingatlanbefektetés
Te leszel az alcsútdobozi mesék főhőse?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyi család, amelynek az egyik tagja -József nádor - kétszáz évvel ezelőtt beleszeretett a Vál-völgy vidékébe. Annyira, hogy messzi osztrák kastélyát lecserélte, és magyar földön építtetett magának egyet, amelynek romjai a mai napig megtekinthetőek az Alcsútdobozi Arborétumban. Az alábbi, eladósorba kerülő házat az egykori tulajdonos, a nádor, katolikus fiúiskolának építtette és gondoskodott az üzemeltetéséről. A környék még őrzi a Habsburg család törekvéseit, amivel Alcsútdobozt felvirágoztatták, miközben megőrizte bájos, vidéki jellegét.
Amikor a Makovecz-terek összeolvadnak az ország legszebb környezetével
2024.09.26. #ingatlanvásárlás #ingatlanbefektetés
Amikor a Makovecz-terek összeolvadnak az ország legszebb környezetével
Szarvaskő egy festői település Észak-Magyarország két legérdekesebb települése, Eger és Szilvásvárad között. Ebből is kikövetkeztethető, hogy csodálatos környezetben járunk, a Bükki Nemzeti Park nyugati szélén, egy közkedvelt kirándulóhelyen, ahol számos természeti csoda, látnivaló vonzza az embereket az ország minden tájáról. És ebben a különleges régióban magasodik a település fölé egy Makovecz-tervezésű villa.
Ezek a legolcsóbb lakások Magyarországon
2024.09.06. #ingatlanbefektetés #ingatlanpiac
Ezek a legolcsóbb lakások Magyarországon
A lakótelepek viszonylag jól viselték a lakáspiaci megtorpanást, írja közleményben az OTP Ingatlanpont a KSH és a NAV legfrissebb adataira hivatkozva. A piacra visszaszállingózó régi befektetők mellett hamarosan újak is növelhetik a jó adottságú lakótelepi otthonok iránti keresletet.
A Bánki-tó, ahogy még nem láthattad
2024.08.24. #ingatlanbefektetés #vízpart
A Bánki-tó, ahogy még nem láthattad
Bánk mintha maga lenne a csoda, élénk, lüktető környezetben, a Börzsöny és a Cserhát elragadóan bájos dombos-völgyes határán, Budapesttől mindössze 60 kilométerre, északra. A településsel összenőtt tó messze földön híres, és most a partján eladóvá vált a település legizgalmasabb családi háza.
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.