Szeged északi városrészét, a Tarjántelepet elsősorban lakótelepéről ismerjük, bár az ötvenes évek vége felé még családi házas területté akarták alakítani, de győzött a tömeg és a szükség. Bemutatjuk a városrészt és az ingatlanjait.
Az egész országban vad tervezgetés folyt, hogy hogyan válhatna Magyarország egy munkásparadicsommá. Szegeden a 60-as években erre a célra egy a nagyobb részt szántókból és gyümölcsökből álló területet jelöltek ki, ahova egy hatalmas lakótelepet álmodtak meg, 6000 ezer lakással. A lakótelepnek kiszemelt területen a munka először a földalatti feladatokkal kezdődött, hiszen közmű nélküli, mély fekvésű térség volt, így a költségek már a kezdetekben elszálltak.
Az első lakók 1968. november 21-én költöztek be az új lakónegyedbe, ahol az év végéig 350 család talált új otthonra. A kínzó lakáshiány azonban újabb igényeket támasztott, így fokozatosan növelték a megépítendő lakások számát. Az építkezés befejezését eredetileg 1975-re tervezték, végül, az utolsó három tízemeletes a Makkosházi körút és a József Attila sugárút sarkán 1987-ben készült el. Összesen 7593 lakás épült meg a Tarján-negyedben, ami 30 ezer embernek adott otthont. 2011-ben viszont már csak 13 499-en laktak a városrészben.
Szegeden, átlagosan 861 ezer forint a használt lakások négyzetméterára, a panelekért 793 ezer forintot kérnek. Ennek tökrében a következő lakásokat ajánljuk a figyelmedbe.
Bőven az átlagár alatt hirdetik ezt a negyedik emeleti, három szobás, 60 négyzetméteres panellakást a Sólyom utcában egy olyan ötemeletes házban, ami túl van a panelprogram korszerűsítésein. A három szoba külön bejáratú. A klímás lakásban az ablakokon szúnyoghálók védik a vérszívóktól a bentieket. Biztonsági ajtót és új radiátorokat is kapott a lakás, aminek a közös költsége 10 300 forint.
Nem csak panel-, de téglalakások is találhatók a Tarján városrészében. Ilyen ez az első emeleti, 2+1 szobás, 77 négyzetméteres ingatlan is, ami az átlagár alatt vásárolható meg. A lakáshoz két erkély tartozik, ami nagyban növeli az értékét és a komfortérzetet is. A négyszintes épület 1969-ben épült.
Most akkor jöjjön egy tipikus, 10 emeletes ház, aminek a legtetején található ez a 2+1 félszobás, 60 négyzetméteres lakás. Műanyag nyílászárókat és redőnyt kapott.
A parkolás az utcán ingyenes. Ahogy a Tarjában szinte minden környék, ez is a boltok és a tömegközlekedés szempontjából kiváló helyen fekszik.
Földszinti, 41 négyzetméteres panellakás
Ez a lakás a városrész egyik közkedvelt helyén, a Zápor-tó mellett található. A négy emeletes ház földszintjén, a 41 négyzetméteres, 1+1 fél szobás lakásban az elektromos hálózatot kicserélték, a fűtés konvektoros. A nagyobb szobában a nyílászárót műanyagra cserélték.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között