2024.08.07.Szerző: OTP Otthon #ingatlaneladás #ingatlantörténelem

Ahova visszatért a legendás 100 ezer forintos négyzetméterár

Ahova visszatért a legendás 100 ezer forintos négyzetméterár

Egy hozzátartozó elvesztése során a fájdalom és veszteség feldolgozásán túl az ügyintézés és az adminisztratív teendők terhe is a családtagokra hárul, amivel szintén nem könnyű megküzdeni. Amennyiben az ingóságok mellett ingatlan is szerepel a hagyatékban, úgy mindenképpen érdemes jogi- és ingatlanszakértő útmutatását kérni.


A Duna House júniusi adatai szerint már nemcsak a vidéki, hanem a fővárosban található, öröklés útján birtokukba került ingatlanoktól is egyre nagyobb arányban válnak meg a tulajdonosok. Míg korábban nagyobb arányban volt jellemző ez a vidéki örökségeknél, addig júniusban már azonos, 27-27 százalékos arányban bocsátották áruba örökségüket, valamint korábbi ingatlanbefektetésüket a tulajdonosok.

A fővároson kívül átlagosan 28,7 millió forintért keltek el az ebből az okból meghirdetett házak és lakások. Ennek az összegnek több mint a dupláját, budapesti viszonylatban is rekordnak számító összeget, átlagosan 58 millió forintot kaptak azonban azok az eladók, akik fővárosi örökségüktől váltak meg.

elado-csaladi-haz-tarnok-100898432-t6.webp Ez a bájos parasztház Tárnokon található csodás környezetben.

Bár a fővárosi albérletpiac rendíthetetlenül szárnyal, egy örökölt lakás felújítása és modernizálása, valamint a bérlővel történő kapcsolattartás és ügyintézés teherként szakadhat a tulajdonosokra. A júniusban eladott, örökölt otthonokért kapott összeg láttán érthető, ha a korábbi évek trendjével ellentétben – a 2024-es évben felerősödő ingatlanvásárlási kedvet és a kereslet növekedésének köszönhetően az árak további emelkedését kihasználva – egyre többen döntenek budapesti örökségük eladása mellett. Az örökölt ingatlan értékesítése az előző évi átlagnál (23 százalék) is 3 százalékponttal jelentősebb, 26 százalékos arányban a második legfőbb eladási motiváció volt a fővárosban – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A korábbi évek trendje szerint a fővárosi lakásokat inkább megtartották az örökösök, ahova vagy maguk költöztek be, vagy bérbe adták azokat. A vidéki örökség eladási aránya jellemzően magasabb, hiszen nehezebben adható ki például egy kisebb, vidéki településen található családi ház, mint egy fővárosi lakás.

Akárhol is legyen, az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvétel érdekében. A korábbi birtokos halála után ideiglenesen tulajdonos nélkül marad az ingatlan, egészen a hagyatéki eljárás lezárásáig, amikor adó- és értékbizonyítvány birtokában az új tulajdonos bejegyeztetheti magát a földhivatalnál. Amint széljegyre kerül a tulajdoni lapon az örökös, előszerződéskötéssel elkezdhető az ingatlan értékesítése.

Az örökösödési és a földhivatali procedúrán túl a 2024-es, gyorsuló ingatlanpiacon ingatlantípustól, állapottól és lokációtól függően 1, nagyon rossz esetben 1,5 évre is szükség lehet, mire lezárulhat az örökölt lakás, ház értékesítése. Az eladás folyamatát segítheti, ha az ingatlan tehermentes, a hozzátartozók gondoskodtak a kiürítéséről, a közüzemi szolgáltatások és a társasházi közös költség terén sincs elmaradás.

elado-csaladi-haz-szarvas-104235837-k6.webp Mindössze 116 ezer forintos négyzetméteráron kínálják megvételre ezt a házat az igen népszerű Szarvason, ahol gazdag kulturális örökséggel találkozhatsz nap mint nap.

Senkitől nem várható el, hogy egy érzelmileg terhelt időszakban megfontolt döntést hozzon, mégis érdemes átgondolni a lehetőségeket. Több örökös esetén az esetleges viták, meg nem oldott kérdések tisztázása érdekében megfontolandó jogi- és ingatlanszakértő segítségét kérni, aki az értékbecsléstől az eladási folyamat végéig hozzáértőként támaszt nyújt a tulajdonosok számára. Nem mindegy az sem, hogy mikor válik meg az örökös újdonsült tulajdonától. 5 éven belüli nyereséges értékesítés esetén ugyanis nem csak a – lakástulajdon esetében – 9 százalékos illeték, hanem jövedelemadó fizetésére is kötelezett az eladó. Az aktuális szabályozás szerint közeli hozzátartozók (szülő, házastárs, gyermek) közötti öröklés esetén nem kell illetéket fizetni, valamint bizonyos esetekben illetékkedvezmény is igényelhető. A tulajdonba kerülés évétől számított 5. évtől az eladás jövedelemadó mentessé válik.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Így alapozd meg otthonod biztonságát! - Riasztó gondolatok
2024.09.07. #ingatlantörténelem #finanszírozás
Így alapozd meg otthonod biztonságát! - Riasztó gondolatok
Tudtad, hogy a hívatlan látogatók elleni harc egyik fontos állomása volt, amikor az ajtókhoz csengettyűt szereltek fel, hogy az ajtónyitódást ilyen hangok jelezzék? Ennek mintájára fejlesztették ki a mai riasztórendszereket, amelyek ma már azt is lehetővé teszik, hogy vezeték nélkül, illetve távvezérléssel védd meg az otthonodat. Ezzel a cikkel segítünk a megfelelő riasztó kiválasztásában.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Miközben gyűlölték, iszonyatosan sokat segítettek Magyarországnak
2024.06.14. #ingatlantörténelem #albérlet
Miközben gyűlölték, iszonyatosan sokat segítettek Magyarországnak
Sokszor szeretjük a lakótelepeket valami természeti csúfságként kezelni, pedig felfoghatatlanul nagy szolgálatot tettek, tesznek a mai napig. Lakóteleptörténelem.
Azt hiszed, láttál már ronda házakat? Biztosan tudunk ebben is újat mutatni
2024.05.26. #dekor #ingatlantörténelem
Azt hiszed, láttál már ronda házakat? Biztosan tudunk ebben is újat mutatni
Belgium legendásan csúnya épületeket termel ki, így már külön rajongói oldala is van ezeknek a leírhatatlan stílusú műremekeknek. Ezekre, és az ellenkezőjére is mutatunk példákat az otpotthon.hu portálon található ingatlanhirdetések közül.
Tudtad, hogy Siófok egykor csak Fok volt?
2024.05.24. #eladólakás #vízpart #ingatlantörténelem
Tudtad, hogy Siófok egykor csak Fok volt?
A Sió-csatorna közelsége alapvetően meghatározta a Balaton fővárosának életét. Olyannyira, hogy a csatorna egyben megyehatár is volt, így a város két eltérő megyében feküdt 1950-ig. Ingatlanokat mutatunk innen és onnan.
Pest határában - amit Széchenyi után a második legnagyobb adakozónak köszöntek meg
2024.05.21. #budapest #ingatlantörténelem
Pest határában - amit Széchenyi után a második legnagyobb adakozónak köszöntek meg
Budapest több mint kétszáz városrésze közül a XVII. kerületben található Akadémiaújtelep gróf Vigyázó Sándor és Podmaniczky Zsuzsanna házassága révén került a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába. A városrész különlegessége, ahogy központjában lévő teret és utcáit kialakították.
Életmódkísérlet Budafokról - tudod, hogy miért lett szemétledobó a társasházakban?
2024.05.16. #eladólakás #budapest #ingatlantörténelem
Életmódkísérlet Budafokról - tudod, hogy miért lett szemétledobó a társasházakban?
Már a neve is izgalmas a budafoki lakótelepnek, hiszen a kísérletről többnyire valami szokatlan dolog juthat az ember eszébe. A budafoki kísérleti lakótelep több újdonságot vezetett be, amiknek egy része ma már alapvetés. Ebben a cikkben ezekről az újdonságokról lesz szó néhány környékbeli ingatlanon keresztül bemutatva.
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
2024.05.11. #ingatlaneladás #lakberendezés
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
Szívesen nézegeted, hogy más országokban milyen körülmények között élnek az emberek? Az eltérő lehetőségek miatt különböző hagyományok alakultak ki a világon, és sokszor nemcsak az építészetben, hanem a belsők kialakításában is eltérnek a stílusok. Ki mit szeret a világban? Nemzetközi stílusú otthonok az Otpotthon.hu-n.