Éppen új lakóhelyet keresel? Elmenekülnél a belváros zajától, de azért Budapesten maradnál? Akkor a XI. kerületet neked találták ki! A következőkben mutatunk is pár ingatlant, amiket nem érdemes kihagynod!
Budapest XI. kerülete a főváros legnépesebb kerülete. Változatos domborzatú és arculatú városrész, mely egykoron az I. kerülethez tartozott és jobbára mezőgazdasági jellegű terület volt, majd a 19. század végétől kezdve rohamosan növekedett a népesség, így 1930-ban rendelet született az új kerület létrehozásáról. A korábban Szentimreváros névre hallgató, de 2005-ben Újbudára keresztelt terület a jelenlegi méretét a 1950-ben, a Nagy-Budapest létrehozásakor érte el, miután hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet. A kerület népessége az 1960-as években megkezdett lakótelepépítések nyomán kiugró mértékben gyarapodott. De vajon a kerületbe költözéskor mely ingatlanok azok, amiket nem szabad kihagyni, hiszen alkalmi vételnek tekinthetők? Mutatjuk!
Összesen 39,9 millió forintot kér jelenlegi tulajdonosa azért az ingatlanért, mely a Kelenföldi autóbuszgarázs közelében található. A lakás 2018-ban lett felújítva, ennek során az 56 négyzetméteres lakás eredeti nyílászáróit műanyagra cserélték, melyeket szúnyoghálóval láttak el. Az ingatlan fűtése elektromos radiátorokkal történik. A hirdetés szerint a lakás egy 1940-es években épített lakóparkban található, melynek kertjében játszótér is helyet foglal. A kertben emellett 2 darab, a lakáshoz tartozó parkolóhely is kialakításra került, melyet jutányos áron lehet bérelni. Az ingatlan párok számára kiváló lehetőséget jelenthet!
Madárhegy rendezett utcájában, tömegközlekedés közelében, nagyon jó állapotban lévő ingatlan keresi új tulajdonosát. Az 1996-ban épült, azóta gondosan karbantartott önálló családi ház ára bár elsőre elég borsosnak hangzik (340 millió forint), ugyanakkor alkalmi vételnek tekinthető. Hogy miért? Az ingatlan ikerszerűen lett kialakítva, azaz két egymástól elszeparált lakás található benne. A lakások 3 szintesek, emeletenként hasonló elrendezéssel: mindkét lakásban található egy nappali, 3 hálószoba és 2 fürdőszoba. Az ingatlanhoz emellett garázsok és egyéb kiszolgáló helyiségek tartoznak. A két ingatlan riasztórendszerrel ellátott, ezen felül klimatizáltak, a fűtésük pedig gázkazánról történik. A hirdetése szerint összenyitható ingatlan alkalmas lehet nagycsaládok, illetve több generáció együttélésére is.
Spanyolrét városrészen, csendes zöldövezetben vált eladóvá az az 1395 négyzetméteres telken elérhető ingatlan, melyet 99,9 millió forintért árulnak a tulajdonosai. Az 1980-as évek elején épült, 2018-ban műszakilag és esztétikailag felújított, 115 négyzetméteres családi ház a hirdetése szerint kivételes panorámával rendelkezik. A családiház 2018-as felújítása során a teljes víz- és villanyvezeték rendszerét felújították, a megtartott vegyes tüzelésű kazánon felül pedig egy korszerű kondenzációs gázkazánt is beépítettek, ezzel lehetővé téve az alternatív fűtési lehetőségeket. Emellett a tulajdonosok az esztétikumra is kiemelt figyelmet fordítottak. Az ingatlantól autóval 3-4 percen belül minden fontos, napi életvitelhez szükséges szolgáltatás elérhető, emellett a közlekedésre sem lehet panasza majd az új tulajdonosnak, hiszen az M0-s és az M7-es autópálya is a környékről könnyedén elérhető. A ház kiváló választás lehet többgyermekes családok és párok számára, illetve mindenkinek, aki zöldövezetben, kertes házban, mégis a fővároshoz közel szeretne élni.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között