Nyugat-Dunántúl ingatlanjainak kedvezőbb ára miatt több pénzed maradhat másra, utazásra például, és mivel onnan nem is kell sokat utaznod, hogy külföldre juss, ez is lényegesen gazdaságosabb programnak bizonyulhat. Ebben a cikkben Vas megye ingatlanajánlataiból mutatunk meg párat.
Két déli úti cél egy órára Körmendtől
Szlovénia és Horvátország nagyjából egy órányi autóútra fekszik Körmendtől. Akár egy hosszúhétvégére is kilátogathatsz a két ország bármelyikébe, ha kedved tartja. Sőt, bevállalósabbak akár bringán is megtehetik a távolságot. A határt pár óra alatt el lehet érni, majd a túraútvonalad mentén minden éjjelre kereshetsz másik szállást.
Bár az is érthető, ha annyira a szívedhez nő ez a körmendi lakás, hogy nem szívesen hagyod üresen. A lakás 2002 óta létezik, amikor egy 1980-ban felhúzott társasház tetőterét, a negyedik emeletet beépítették, illetve kialakították. Az 52 négyzetméteres otthon azóta szerves része az ingatlannak. Az idők során új külső hőszigetelést kapott és a tetőt is renoválták.
A lakáson belül is igényes burkolatok, nyílászárók, beépített eszközök emelik a komfortérzetet. A lakásba belépve pedig az előtér mennyezetébe épített apró LED égők a csillagos égboltra emlékeztetnek, ha felkapcsolod őket.
Exkluzív hatást kelt belépéskor a különleges mennyezet
Ha unod a sárvári fürdőket, irány a hegyek!
Vas vármegye második legnagyobb településének, Sárvárnak, három nyelven is létezik elnevezése. Németül Rotenturm an der Raabnak, latinul Bassianának, szlovénul pedig Mala Selának hívják. Ha pedig már a helyi arborétumot és a településen áthaladó Országos Kéktúra útvonalat is úgy ismered, mint a tenyeredet, akkor ruccanj át kikapcsolódni a szomszédos Szlovéniába.
És ahonnan útra kelhetsz: egy hatlakásos társasház földszinti lakását árulják. A 49 négyzetméteres otthon gépészetileg felújított, az esztétikai újítások utolsó simításai 2024 februárjában érnek véget. A konyha-étkező-nappalin kívül egy gardróbos hálószoba, egy zuhanyzóval egybenyitott WC és egy terasz kapott helyet. Az ingatlanhoz saját parkolóhely is tartozik.
A burkolatot még kiválaszthatja a leendő vevő
Kőhajtásnyira az osztrák határtól
Kőszeg belvárosa elképesztően hangulatos a macskaköves utcáival, műemlék jellegű, zsalus házaival. Az egyik ilyen épületben található az a háromszobás lakás, ami teljesen felújítva várja új tulajdonosát. Az amerikai konyhás nappali mellett két, gardróbos hálószobát alakítottak ki. Igény esetén az egyik gardrób megszüntethető, amiből esetleg dolgozósarok alakítható ki.
Ausztria télen-nyáron kikapcsolódási célpont. Akár az osztrák tavakhoz mennél, akár síelni, akár vidámparkozni vagy kastélynézőbe, a közelben is találsz látnivalót. Sőt, a külföldi munkavállalás is egyszerűbben megoldható innen.
Olyan gyakran járhatsz át innen az osztrákokhoz, mintha tényleg a sógorodat látogatnád
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között