Amerikában elterjedt módszer a próba ottalvás, ami akár a hazai ingatlanpiacra is begyűrűzhet, hiszen a cipőt, a nadrágot, kabátot is felpróbálhatjuk, mielőtt megvesszük. Sőt, olyan termékek esetében is van lehetőség a kipróbálásra, amik komolyabb kiadást jelentenek, például fürdőkád, ágymatrac esetén, akkor miért pont az életünk színhelyéről kellene egy 15-30 perces látogatás után dönteni? Nézd meg az alábbiakat és gondold végig, kipróbálnád?
"Jó lenne, ha nem figyelnék minden rezdülésemet árgus szemmel"
Sokan gondolják azt, hogy egy potenciális vevő előtt hajbókolni kell és csak szépet és jót szabad megmutatni. De nem szabad túlzásba esni. A lehetséges vásárló is élt már valahol, ment látogatóba másokhoz és ő is hallott már rémisztő lakásos sztorikat, és bár érthető, ha az eladó azt szeretné, hogy a látogató beleszeressen a lakásába, de ha egyfolytában vizslatjuk és nem adunk rá lehetőséget, hogy megérezze a lakás energiáját, pont a fordítottja sülhet el.
Ezért tanácsos, átmenni a másik szobába, és a vásárlójelöltet addig magára lehet hagyni, nézelődni kicsit. Ennyi bizalmat meg kell szavazni a leendő vevőnek, elvégre több tízmilliós üzletet fogtok kötni. A grimasz lehet, hogy nem nemtetsző grimasz, hanem ő már előrébb jár fejben és a felújítást tervezi. Ha nincs lehetősége elkalandozni, elképzelni itt a következő évtizedeit, akkor elveszed tőle az esélyt, hogy beleszeressen a lakásba.
Amennyire vonzó a Déli pályaudvar és a Mom park közelsége, pont annyira lehet riasztó az Alkotás utca forgalma
Szokták mondani, amikor fiatalok összeköltöznek. De valójában akkor ismerünk, tapasztalunk meg dolgokat igazából, ha kipróbáljuk azokat. Addig nem tudod, milyen egy elektromos, hátsókerék-maghajtásos vagy automata váltós autót vezetni, amíg nem próbáltad. Lehet, hogy elsőre idegen, de a tesztkör végére megtetszik. Persze az is lehet, hogy rájössz: ez nem neked való.
Amikor új otthont vásárolsz, akkor egy kész közösségbe kerülsz be, ami olyan, amilyen. Bár megteheted, hogy elmész többször is a kinézett ingatlan címére és bekopogsz a szomszédokhoz, azonban a lakóközösségek sem nagyon ismerik egymást – kivéve, ha eljárnak lakógyűlésre. Mindenesetre, lehet, hogy akihez bekopogsz, például azt fogja mondani, hogy itt borzasztóak a kutyás szomszédok, ami neked más tapasztalat lehetne.
Kipróbálhatod, milyen a gázkonvektoros fűtés
Egy szó, mint száz: már egy ott eltöltött éjszaka után is sok kérdés tisztázódhat a vevő fejében.
Az eddig bevett gyakorlat a vevőnek volt nagy rizikó. Szinte mindig utólag derül ki, hogy csak szépen el vannak fedve a kókány megoldások. Például, hogy olyan rendszer lett a WC-ben kiépítve, ami nem ad elég víznyomást.
Egy jól kigondolt előszerződéssel azok a komoly érdeklődők, akik erre nyitottak, foglaló befizetése után, előre egyeztetett számú éjszakát eltölthetnének az ingatlanban. Így elkerülhető lenne, hogy túl sokáig gondolkodjanak a szerződéskötésen, attól félve, hogy megbánják a vásárlást.
A Gellérthegy gyönyörű kirándulóhely, a tapasztalat pedig elbírálja, hogy lakóhelynek is fantasztikus-e
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között