2023.10.24.Szerző: Bohus Péter #finanszírozás #ingatlanvásárlás

Sokként hatottak a lakáshitelek magas kamatai az ingatlanvásárlókra

Sokként hatottak a lakáshitelek magas kamatai az ingatlanvásárlókra

A magas hitelkamatok erősen visszafogták az ingatlanpiacot az elmúlt egy évben, de a Balla ingatlanügynökségi-hálózat szerint most némi enyhülés következhet be az önkéntes kamatplafon hatására. Persze a szakértők szerint a 7 százalék környéki kamatszintek még messze vannak az ideális állapottól.


Az idei év első nyolc hónapjában több mint 60 százalékkal kevesebb hitelt folyósítottak a bankok, mint 2022-ben ugyanebben az időszakban. Utoljára 10 éve volt ilyen alacsony a lakáshitelszerződések száma. Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan egyik kerületi vezetője szerint annyira megemelkedtek a lakáshitelek kamatai, hogy sokkolta az ügyfeleket, és a magasra kúszó ingatlanárak mellett ezek hatására teljesen ledermedt az ingatlanpiac.

Hogy miképpen tud megváltozni a környezet arra jó példa, hogy korábban úgy vettek meg egy drágább ingatlant, hogy hitelt vettek fel, a mostani magas kamatkörnyezetben a hitelfelvétel minimálisra csökkent - mondta Nagy Csaba régiós vezető.

elado-panellakas-budapest-xxi-kerulet-97521468-t6.webp Ezt a XXI. kerületi, 10. emeleti panellakást mindössze 712,5 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik.

Hovatovább vannak olyan ingatlanosok, akik szerint most kizárólag készpénzes tranzakciók vannak a piacon. Jellemző módon, ha volt is olyan, aki hitellel vett volna lakást, de a hitelkérelme eleve reménytelen volt, és olyan is akad, aki eltűnt, miután a hitelfelvételi lehetőségek iránt érdeklődött.

Balla Frigyes felhívta a figyelmet, hogy közel duplájára emelkedtek a törlesztőrészletek, így nemcsak a hitelfelvételek száma, hanem az átlagos hitelösszeg is nagyot csökkent: a korábbi 20 milliós átlag helyett inkább csak 10-15 millió forintos hitelekről beszélhettünk.

Új építésű ingatlanok esetében lehetett inkább kisebb mértékű csökkenéssel találkozni, itt az átlag 20-25 millió forint között alakult - mondja Balla Frigyes.

elado-uj-epitesu-projekt-budapest-xiv-kerulet-alsorakos-93367359-t6.webp Új építésű lakásokat kínálnak megvételre Zuglóban.

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője is úgy vélekedett, hogy az elmúlt évben tapasztalható ingatlanpiaci visszaesés oka elsősorban a magas infláció és kamatszint volt, mely érintette a lakáshiteleket is. Ő úgy tapasztalta, hogy míg korábban egy lakásvásárlás összegének akár 60-70 százalékát is hitelből finanszírozták a vevők, ez az arány 30-50 százalék közé esett vissza.

A hitelfelvétel ugyanis ilyen kamatok mellett nagyon “keserves”- fogalmazott Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. Aki vásárol, sokszor kénytelen most is hitelt felvenni - már ha tud -, sőt ő azt tapasztalta, hogy előfordulnak azért jelentős összegű hitelfelvételek is. Amennyiben persze az ügyfél a szigorú feltételeknek megfelel - tette hozzá. Balla Frigyes várakozásai szerint fellendülés az optimista várakozások szerint is legfeljebb csak 2024 második negyedévében várható.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
2025.01.07. #finanszírozás #babaváró
Babaváró hitel árnyoldalai – azaz, kinek, mikor és mennyi büntetést kell fizetni
A babavárós Facebook-csoportomban naponta több tucat kérdés érkezik, hogy mikor és mennyi büntetést kell fizetni, ha nem teljesülnek a babaváró hitel feltételei, illetve, mit lehet csinálni, ha szeretnénk elkerülni, mérsékelni a büntetést.
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
2024.11.03. #finanszírozás #ingatlanbefektetés
Ami a fővárosban alig, az vidéken akár két lakás vásárlására is elég lehet
A fővárosban átlagosan 56 millió forint feletti az az összeg, amiért egy lakást lehet vásárolni, míg a vidéki vármegyeszékhelyeken ennek a fele is elegendő lehet ehhez. A vidéki befektetési arány egyelőre kevéssel, de elmarad a tavalyi éves átlagtól, a vizsgált vármegyék központjaiban zárult adásvételek negyede kötettett befektetési céllal 2024-ben.
Ha kapnál egymillió forintot, ideköltöznél? - Az önkormányzat így várja az igennel válaszolókat
2024.10.16. #eladólakás #finanszírozás
Ha kapnál egymillió forintot, ideköltöznél? - Az önkormányzat így várja az igennel válaszolókat
Eperjes községben elegük lett település vezetőinek abból, hogy drasztikusan lecsökkent a népesség, ezért vissza nem térítendő támogatással várják az odaköltöző fiatal családokat. A kezdeményezés nem példanélküli – itthon is vannak jó példák, remélhetőleg ebben az esetben is egymásra talál a kínálat és a kereslet.
Éppen felível és jövőre még tovább erősödhet a lakáspiac
2024.10.15. #finanszírozás #ingatlanpiac
Éppen felível és jövőre még tovább erősödhet a lakáspiac
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a hazai lakáspiac idei éve, állapították meg a szakértők az OTP Csoport ingatlanpiaci háttérbeszélgetésén. A tavalyi mélypont után a forgalom egyértelműen növekedett, amit éves szinten várhatóan 5-10 százalékos áremelkedés követhet. A szakértők abban is egyetértettek, hogy 2025-ben tovább erősödhet a lakáspiac, azonban a korábbról ismert szárnyalás visszatérésére nem számítanak.
Falusi CSOK igénylése ingatlan oldaláról nézve
2024.10.09. #finanszírozás #csok
Falusi CSOK igénylése ingatlan oldaláról nézve
2024 január elsejével a Falusi CSOK feltételei számos tekintetben megváltoztak. Jelen írásommal nem a teljes témát szeretném összefoglalni, mert annak terjedelme nagyon hosszú lenne. Inkább annak egy fontos részére, a megvásárlandó ingatlanra fókuszálok. Számos írás foglalkozik azzal, milyen dokumentumokat kell beszereznünk, milyen nyomtatványokat kell kitöltenünk, hogyan változtak a négyzetméter elvárások, mennyi a kapható maximális hitelösszeg és még sorolhatnám. Azzal viszont kevés cikk foglalkozik, hogy a valóságban milyen fontos az adott településen található ingatlan hitelezhetősége, akár maga a település miatt, vagy a meglévő gyerekek, vagy vállalt gyermekek számától függően.
Egy vadonatúj lakást nyerhetsz ingatlanokról készült képek nézegetésével
2024.09.16. #újépítésű #finanszírozás
Egy vadonatúj lakást nyerhetsz ingatlanokról készült képek nézegetésével
Szenzációs nyereményjátékot indít a megújult ingatlankereső portál, a zenga.hu. A több mint 2000 azonnali nyeremény mellett a résztvevők között november 21-én kisorsolnak egy új építésű lakást a Parkville Residences lakóparkban az Intergal Grouptól.
Így alapozd meg otthonod biztonságát! - Riasztó gondolatok
2024.09.07. #ingatlantörténelem #finanszírozás
Így alapozd meg otthonod biztonságát! - Riasztó gondolatok
Tudtad, hogy a hívatlan látogatók elleni harc egyik fontos állomása volt, amikor az ajtókhoz csengettyűt szereltek fel, hogy az ajtónyitódást ilyen hangok jelezzék? Ennek mintájára fejlesztették ki a mai riasztórendszereket, amelyek ma már azt is lehetővé teszik, hogy vezeték nélkül, illetve távvezérléssel védd meg az otthonodat. Ezzel a cikkel segítünk a megfelelő riasztó kiválasztásában.
Gőzerővel indult és vezető szerepre tör a fizz.hu, az OTP Csoport online piactere
2024.06.27. #építőanyag #finanszírozás
Gőzerővel indult és vezető szerepre tör a fizz.hu, az OTP Csoport online piactere
Néhány hónappal a piacralépését követően a fizz.hu újabb szolgáltatásokról adott hírt, többek között saját, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és OTP-s áruhitelt kínál a magyar vásárlóknak és kereskedőpartnereiknek. Céljuk, hogy néhány éven belül a hazai e-kereskedelem egyik meghatározó piacterévé váljanak.
Felkészültél már a házad korszerűsítésére? Start előtt egymillió ház
2024.06.06. #finanszírozás #lakáshitel
Felkészültél már a házad korszerűsítésére? Start előtt egymillió ház
A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy éljenek a lehetőséggel, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható az európai uniós forrású támogatás. Az új lehetőség sok szempontból eltér az előzőtől, ezért is érdemes még az indulása előtt felkészülni, tájékozódni és beszerezni a szükséges információkat.