Túl kicsi az előtered? Mindannyian tudjuk, milyen fontos az első benyomás, otthon sincs ez másként. Az előszobád hangulata betekintést ad a teljes lakás atmoszférájába, ezért érdemes ezt a teret is átgondoltan és ízlésesen kialakítani. Ehhez adunk ötleteket.
Valljuk be, az előszoba, ha egyáltalán van, általában pici és ablak nélküli és sokszor túlzsúfolt. Ha pedig nem szeretnénk, hogy egy lim-lommal teli, sötét valami legyen, akkor érdemes pár dologra odafigyelni.
Egy túl kicsi előszobában több probléma is felmerül:
Cipők tárolóban
Az egyik leghatékonyabb megoldás, ha a cipőket cipőtárolóban tartod. A keskeny, falra szerelhető szekrények nem vesznek el sok helyet, viszont sok cipő fér beléjük. Ez a helyiség elsősorban nem a dekorálásról szól, hanem az okos térkihasználásról.
Szabadulj meg mindentől, ami nem alkalmas tárolásra, vagy túl nagy az előszoba méretéhez képest! Ebben az eladó, XII. kerületben található lakásban is tökéletesen megvalósították a kevesebb több elvét, csupán egy pad került be cipőtárolókkal és néhány akasztóval.
Érdemes csak az aktuális szezon cipőit itt tárolni, a gyakran használt darabokat. Az alkalmi vagy más évszakban használt cipők kerüljenek máshová, persze csak ha megoldható. A kényelmes cipőfelvételhez, elég egy szék vagy egy puff, nem kell túl nagy ülőalkalmatosságot bezsúfolni.
Szekrények, polcok, előszobafal
Az előszoba mérete és formája figyelembevételével igyekezz olyan bútorokat elhelyezni, ami a legtöbb holmit elnyeli! Egy beépített szekrény az előszobában rengeteg ruhát tud elnyelni. Minél kevesebb dolog van szabadon, annál rendezettebb benyomást tesz az otthonod, és könnyebb lesz rendet is tartani, ha mindennek van helye.
Ebben a debreceni téglalakásban például az előtérben egy beépített szekrény kapott helyet, nagyon praktikus és rendezett az összhatás.
Tükrök kérdése
A falon elhelyezett tükör az előszobában szinte elengedhetetlen. Egyrészt indulás előtt még ellenőrizheted, hogy minden a helyén van e rajtad, a másik, ami miatt érdemes elhelyezni egy tükröt, hogy nagyítja a teret és megsokszorozza a fényt is.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 155 115 ingatlanhirdetés között