2023.09.17.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás #vízpart

Kávé vagy tea gőzölög a csészédben? Ezért megy nehezen az ébredés

Kávé vagy tea gőzölög a csészédben? Ezért megy nehezen az ébredés

A kávé jótékony hatásairól szóló híreket hol megerősítik az orvosok és kutatók, hol pedig erősen cáfolják. Ilyenkor mindig előkerül a másik népszerű reggeli italunk, a tea is, hiszen a teafajták többsége szintén rendelkezik koffeintartalommal. Szavazás indítása helyett lélegzetelállító válogatást mutatunk neked.


Élénkítő koffein, ha nehezen indul a nap

Minden reggel megiszol egy csésze feketét? Vagy inkább hagysz időt az elmélyülős reggelikre és teázásra? Lehet, hogy az első étkezést elképzelni sem tudod kávé vagy tea nélkül, azonban a dietetikusok szerint érdemes kivárni a megfelelő időpontot a fogyasztásukkal. Ami az angolok szokásával ellentétben nem délután 5 órára esik, hanem az ébredést követő 3-4 órában jön el.

Ilyenkorra csökken a normális szintre a szervezet kortizol szintje, ami alvás után megemelkedik. A kortizolt a köznyelvben stresszhormonként is emlegetik, ami a koffein hatására éberség helyett zaklatottság érzését keltheti.

Rituálék

Mind a kávézáshoz, mind a teázáshoz rituálék köthetők. Nemcsak a japánok és a britek kötik össze ceremóniával a teázást. Nem ilyen kötött módon, de mindkét folyadék alkalmas a közösségi, társasági kapcsolatok mélyítésére a mai napig.

Egy üzleti megbeszélés elképzelhetetlen kávé nélkül, de ugyanilyen jól működik teával vagy éppen a magánéletben is. A kiadós beszélgetésekhez jár a finom meleg ital, ami az ellazulásban, megnyílásban segíthet.

Szemet gyönyörködtető látvány a budapesti Hárshegyre elado-egyeb-lakas-budapest-ii-kerulet-harshegy-96538605-t6.webp

Kávé mint gyorssegély

Általánosságban azzal lehet számolni, hogy egy csésze fekete 80-115 milligramm koffeint tartalmaz még akkor is, ha tejjel hígítod. A kávét sokan csak felhörpintik, mások lassabban ugyan, de 10-15 percen belül megisszák. Ahogy a fogyasztását, úgy a koffein érezhető hatását is egy szóval lehet jellemezni: gyors.

Sokan ezért is esnek bele abba a csapdába, hogy naponta több csészével is felhajtanak belőle. Rövid idő alatt felpörget, viszont az élénkség ugyanilyen hamar el is múlik.

Órákig bele lehet merülni a Balaton figyelésébe elado-teglalakas-keszthely-89759957-t6.webp

Tea, a hosszantartó figyelemért

Teázni nem lehet gyorsan. Már csak azért sem, mert a legtöbb teafüvet lobogó vízzel kell nyakon önteni. Kevesen tudnak az égetően forró folyadékból kortyolni, másrészt a mennyiség is nagyobb. Teából minimum 2 decilitert iszol, de nem ritkák a fél literes bögrék sem, míg az eszpresszó egy kortynyi mennyiség.

A Börzsöny és a Morgó-patak ölelésében még élvezetesebb a kávé vagy tea elado-ikerhaz-kismaros-borzsonyliget-91784794-t6.webp

A fekete teák, zöld teák, maté teák nagyjából fele annyi koffeint juttatnak a szervezetbe, mint egy adag kávé. Ez a szám meglehetősen hozzávetőleges, hiszen befolyásolja a pontos típus, a csersavtartalom, hogy mekkora lesz a koncentrációt fejlesztő anyag. A teából felszívódó koffein lassabban fejti hatását, ellenben tovább is tart. Kifejezetten ajánlott egy hosszú napot kiadós reggelivel és teázással indítani, hogy a munkában már érezd a hatását.

Egyik kutya, másik eb

Egyáltalán nem baj, ha elköteleződtél az egyik vagy a másik csoportba, hiszen így vagy úgy mindkét kedvenc felrázza az elméd. Ráadásul nem csak ebben hasonlóak. Mindkét növényből készült főzet antioxidáns, tehát segíthetnek megelőzni a betegségeket.

Felmérésekkel bizonyították, hogy egy átforgolódott éjszaka után a kávé és a tea kombó a legeredményesebb az agyunk felfrissítésére.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 153 426 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A belföldi turizmus új sztárja lehet, ahol a vízparti üdülők a balatoni tizedébe kerülnek
2025.01.14. #vízpart #eladóház
A belföldi turizmus új sztárja lehet, ahol a vízparti üdülők a balatoni tizedébe kerülnek
Egy hétvégi ház vagy üdülő remek lehetőség arra, hogy kiszakadj a hétköznapokból és csendes, természetesebb környezetben töltődj fel. Ez a saját menedék nemcsak a családdal és barátokkal töltött idő helyszíne lehet, hanem befektetésként is szolgálhat, hiszen akár ki is adhatod, amikor épp nincs használatban. A cikkben Békés vármegye varázslatos vidékeiről válogattunk össze néhány ingatlant.
Így készülődnek a szezonra a balatoni nagyberuházók
2025.01.12. #újépítésű #vízpart
Így készülődnek a szezonra a balatoni nagyberuházók
A magyar tenger a pihenés és kikapcsolódás ideális helyszíne. A többségnek persze csak a nyáron. Habár a melegre még várnunk kell, az alábbi cikkben bemutatjuk azokat a balatoni lakóparkfejlesztéseket, amik mind befektetés, mind magán célra is kitűnő vételnek tűnnek. A Balaton északi vagy a déli partját kedvelőkre gondolva, ebben a cikkben Keszthely, Balatonfűzfő és Balatonlelle legújabb projektjeit mutatjuk be.
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
2025.01.10. #eladóház #vízpart
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legkeletibb része Magyarország legelmaradottabb térségei közé tartozik, ahol egészen olcsón lehet ingatlanokhoz jutni. Cigándot és környékét érdemes felkeresni, hiszen a tájat a Bodrogköz sík vidéke határozza meg, ami a maga gazdag vízi élővilágával és ártéri erdeivel izgalmas programokat ígér.
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
2024.12.23. #eladóház #vízpart
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
Egy hétvégi ház lehetőséget kínál arra, hogy kiszakadj a mindennapok rutinjából, és nyugodt, természetközeli környezetben pihenj. Sokan itt barátokkal és a családdal töltik a szabadidőt, távol a város zajától. Van, akinek pedig az ilyen ingatlan befektetésként szolgál, és kiadja, amikor nem használják. Ki szeretne egy saját menedéket?
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Insta élet real life módban- filter nélkül
2024.12.10. #vízpart #újépítésű
Insta élet real life módban- filter nélkül
Már egészen fiatal korban megfogalmazódik a cél, hogy az ember elköltözzön otthonról. Ilyenkor azonban még nem realizálódik a távozás minden részlete, csak a szabadságvágy hajtja a fiatalt, aki - ha eljátszik a gondolattal, hogy milyen helyen szeretne mindennap felébredni - biztos, hogy nem egy lepukkant lakás képét látja maga előtt, hanem egy modern, mindenhez közeli, menőn felszerelt otthont. Mint amilyen a River Life lakópark lakásai(https://riverlife.hu/hu?utm_source=telex+cikk&utm_medium=emial&utm_campaign=Zenga2024&utm_id=2024_River+Life+t%C3%A9l&utm_term=River+Life&utm_content=River+Life "Otthon a Duna-parton - ENERGIATAKARÉKOS MEGOLDÁSOK ÉS MODERN KIVITEL _blank") is.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
2024.11.13. #vízpart #újépítésű
Nívós nemzetközi díjat nyert a Waterside Residence
Rangos nemzetközi elismeréssel díjazták az Intergal Group első magyarországi prémium lakóingatlan beruházását, a Waterside Residence lakóparkot. A Duna-parti ingatlanfejlesztés lakás és társasház kategóriában nyerte el a londoni International Property Awardsot, a leendő lakók így egy globálisan elismert építészeti díjjal jutalmazott, esztétikus épületben találhatnak otthonra.
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
2024.11.09. #vízpart #ingatlanárak
Drágábban lehet nyaralót vásárolni most, mint a szezonban
Csalódottak lehetnek azok, akik a hidegebb idő beköszöntével szeretnének olcsóbban nyaralóhoz jutni. Ahogy rákapcsolt a lakóingatlanpiac, úgy mozogtak az üdülők árai is. A zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál adatai szerint nemcsak a nyaralóhirdetések száma nőtt októberben, hanem 6,7 százalékkal drágultak is egyetlen hónap alatt.