A tervezők és színszakértők szerint egyáltalán nem mindegy, milyen színekben játszik az ágyad, ugyanis a helytelenül megválasztott árnyalatok nyugtalan álmokat és átvirrasztott éjszakákat hozhatnak. Ez a cikk ebben a színkavalkádban tesz rendet.
Legtöbbször az ágy áll a helyiség középpontjában, tulajdonképpen ez a hálószoba fókuszpontja, éppen ezért döntő fontosságú a tökéletesen kiválasztott lepedő, ágynemű és ágytakaró színe. Vásárlás előtt mindenképpen tedd fel magadnak azt a kérdést, mit hoz elő belőled az adott szín, és hogyan hat rád érzelmileg! Ahogyan a hálószoba falainak, bútorainak színe befolyásolja az alvás minőségét, úgy az ágyneműké is, ezért eláruljuk, melyek azok a színek, amelyekkel nagyon melléfoghatsz.
Piros
Ez a szín nagyon erős energiákat közvetít, hiszen serkenti az izmokat tápláló véráramlást. A mélyvörös és a narancssárga is a fizikai mozgásra ösztönöz, amelyektől éjjel sokat forgolódhatsz. Ez egy erőteljes pigment, legtöbbször a szenvedélyt és indulatot hozza ki az emberekből, ezért a hálóban kimondottan tolakodó lehet. Ha szereted a pirosat, akkor fontolj meg inkább egy világosabb árnyalatot – például egy halvány rózsaszínt, ami mélyvörös párnákkal még jól is mutat.
Fekete
Bár a benne rejlő sötétség valóban az éjszakára emlékeztet, a színpszichológia szerint a feketéhez olyan negatív konnotációk és érzelmek kapcsolódnak – leginkább szomorúság és félelem –, amelyeket szeretnénk távol tartani a hálószobától. Amennyiben el sem tudnál képzelni egy világos szettet a hálószobába, akkor szerezz be olyan tompított színt, mint a tópszín, ami a szürke és a barna között mozog. Ez sokkal nyugodtabb, meghittebb hangulatot kölcsönöz a hálódnak, mint a fekete.
Szürke
A szürke gyakran hidegnek hat, pedig a megfelelő árnyalatokkal kiegészítve kifejezetten meleg és kifinomult lehet. A sötétszürke textileket érdemes összepasszintani mély zsályával, de a mustárságával is rendkívül mutatósak. Viszont soha ne válassz háromnál több színt, és tartsd be a 60-30-10-es szabályt az arányokra vonatkozóan! Például legyen 60 százalékban szürke, 30 százalékban kék és 10 százalékban mustársárga az ágyadon, és máris kihoztad a legtöbbet a szürkéből!
Sötétbarna
A gazdag sötétbarna egy szintén nehéz szín lehet. Bírod ez a színt? Próbáld meg a sötétbarnát ugyanabból a családból származó árnyalatokkal rétegezni. Gondolj a világosabb bézsre, a karamellre vagy a homokszínű árnyalatokra, hogy minél könnyedebb érzést kölcsönözz a térnek!
Sárga
Bár ez egy kifejezetten pozitív, vidám szín, mégsem kedvez a pihentető alvásnak, és finoman szólva túlságosan sok energiát sugároz egy olyan térnek, amelynek a nyugalom és a pihenés a célja. A sárga és az arany köztudottan ösztönzi a szellemi éberséget, így ezek az ágyneműk és lepedők nagyobb valószínűséggel okoznak rossz, nyugtalan álmokat. Ha a szíved a sárga színt választja, próbáld meg tompítani és párosítsd össze egy sötétebb, hangulatosabb árnyalattal, például okkersárgával vagy terrakottával.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között