A Dunakanyar egyik legjobb részének a saját adottságai is nagyszerűek, de azt sem érdemes elfelejteni, hogy tömegközlekedéssel is nagyon közel van a főváros.
Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy Vác több szempontból is az ország egyik legjobb helye: önálló identitással rendelkezik, a belvárosa, különösen természetesen a főtere országos szinten is izgalmas látnivaló, nagyon jókat lehet sétálni a Duna mellett, kiváló szolgáltatóipara van az ország egyik legjobb hamburgerével például, miközben vonattal 25 perc Budapest úgy, hogy még a vasútállomás is központi részen található. A közeljövőben még egy autópálya-felhajtó is épül a városhoz, így már nincs is más hátra, mint hogy ajánljunk pár ingatlant Vácon.
Családi idill
Ez a 156 négyzetméteres ház még panorámát is kínál Vácra és a Dunakanyarra. Ehhez egy ezer négyzetméteres telek is jár, és mivel az ingatlan délnyugati tájolású, ráadásul világos is, a tervezésnél pedig kifejezetten figyeltek rá, hogy a zajosabb részek (nappali, étkező, konyha, terasz) messze legyenek a hálószobáktól.
Ez utóbbiból négy is van, plusz két fürdőszoba, és gardróbszoba is. A fűtési rendszert 2022-ben újították fel, és napelem is került a tetőre. Ha valaki családi házat képzel el, nagyjából ez a kép születik meg a fejében.
100 négyzetméter Deákváron
A lehető legtermészetesebb hangulatú ez az 1984-ban épült téglaház, ami teljesen önálló és körbe is sétálható. Gáz-cirkó fűtéssel dolgozik, de beüzemelhető a fatüzelésű kandalló is.
Ami ezeknél is fontosabb, hogy már az alsó szinten is kialakítottak egy külön lakrészt az étkező, a konyha, a kamra, a fürdőszoba és egy vécé mellé, az emeleten pedig ott van még három hálószoba, amikből az egyikhez erkély is jár. Természetesen ezen az emeleten is külön fürdő és WC található. A telken ráadásul ott van még egy 29 négyzetméteres kis ház saját fürdőszobával és laminált burkolattal.
Tárasházi lakás a belvárosban
Túl nagy varázslatra nem kell gondolni, de ez a valamivel kevesebb, mint 40 millió forintért megvásárolható kétszobás téglalakás a Dunától nem messze nagyon sokat adhat abból a Vácból, amiért a turisták is szeretnek oda járni.
48 négyzetméteren már kényelmesen élhet egy kisebb család is ebben a földszinti ingatlanban, ami a Rév felé vezető sétálóutcától pár lépésre fekszik, és lesz hozzá egy hat négyzetméteres terasz is jár.
Két szoba 53 négyzetméteren
Maradva a belvárosi lakásoknál, itt ez az 53 négyzetméteres, kétszobás ingatlan, beépített szekrénysorral, masszázskáddal, klímával, tükrös tolóajtóval, amerikai konyhával és tulajdonképpen mindennel, ami egy nem túl hivalkodó, viszont fiataloknak több, mint megfelelő otthonhoz kell.
Többek közt persze a mosogatógép is, ami rengeteg családi problémát tehet semmissé. Érdemes kiemelni, hogy a lépcsőház előtt parkolási lehetőség is biztosítva van.
Zöldterület 59,9 millióért
Sokan nem szeretik a modern lakóparkokat, de ránézve a képekre, itt igazán nincs miért fanyalogni: belül kétszintes, saját kertkapcsolatos lakásról van szó a város egyik legzöldebb részén. A 2019-ben épült, tágas nappaliból, konyha+étkezőből, két hálószobából álló lakáshoz hatalmas terasz és kert is tartozik.
A konyhába készíttetett, törtfehér, egyedi kialakítású konyhabútor és a hozzátartozó beépített elemek is a vételár részét képezik. A hűtő, a mikrohullámú sütő, az előszoba bútor, a csodás, kényelmes, ággyá nyitható kanapé mind újszerű állapotú, azonban nincsenek benne az árban, de a tulajdonossal való megegyezés alapján akár maradhatnak is az ingatlanban.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között