2023.11.09.Szerző: OTP Otthon

A tavasz sem törte meg a pangást, csak lassan érik a fordulat

A tavasz sem törte meg a pangást, csak lassan érik a fordulat

Vannak országrészek, városok, ahol nemcsak nem nőttek a lakásárak, hanem csökkentek. De hol lehet most jól ingatlant vásárolni? A rideg összkép mögül előtűnő részletek között találni olyanokat, amelyek optimista kapaszkodót nyújthatnak az eladóknak és a reménybeli vevőknek.


Az ingatlanpiacon a KSH legfrissebb jelentése szerint a 2022-re jellemző forgalom-visszaesés 2023-ban is folytatódik, és a második negyedévben új lakásból 32,7 százalékkal, míg használtból 19,8 százalékkal kevesebbet adtak el, mint egy esztendővel korábban. Ebből optimizmusra mindössze az adhat okot, hogy egy negyedévvel korábban még ennél is jelentősebb visszaesés – az újaknál 37,4%, a használtaknál pedig 35,7% – mutatkozott.

elado-csaladi-haz-domsod-87968312-t6.webp Ilyen pompás eladó házra bukkanhat, mint ez, aki az zenga.hu ingatlankeresőjét használja.

A forgalom visszaesését az árak az év első felében némi hullámzással, s részpiaconként igen eltérően követték. A használt lakások ára az első negyedévben még nőtt 3,9 százalékkal, ám a következőben már megint csökkent 2,2 százalékkal.

Ezzel szemben az új otthonoknál továbbra is töretlen volt – 2,7 majd 7,6 százalékkal – a drágulás.

Így idén április-júniusra tovább nyílt az árolló a két kategória között: a használt lakások (a 2015-ös bázishoz viszonyítva) 259 százalékos, míg az újak 310 százalékos árfolyamon cseréltek gazdát.

elado-csaladi-haz-keszthely-92810014-t6.webp Hiába Nyugat-Magyarország, hiába a Balaton, ennek a keszthelyi családi háznak több millióval csökkentették az árát.

A teljes piacot tükröző (és ugyancsak 2015-höz viszonyító) reálárindex 2022. II. negyedében volt csúcson, s azóta, egy év alatt nagyot esett: 197 százalékról 168 százalékra. A csökkenés idénre már jelentősen lassult, szinte megállt. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont elemzője szerint "az infláció további mérséklődésével – és a forgalom beindulásával – belátható időn belül, optimális esetben akár már 2024 végére visszatérhet a lassú reálár-emelkedés is a lakáspiacra".

A Magyar Nemzeti Bank lakáspiaci összefoglalója szerint a községekben április-június között megállt a csökkenés, azonban éves alapon, nominálisan még így is átlagosan 8,1 százalékos áresést mutatnak a tranzakciók.

Ezzel szemben a vidéki városoknál az éves mérleg 1,1 százalékos, míg a fővárosnál 4,9 százalékos átlagos növekedést mutat.

A nyugat-dunántúli városokban az éves drágulás elérte az 5,1 százalékot. Negatív eredménye két régiónak volt: az Észak-Alföldnek (-0,3%) és a fővárost körülölelő Közép-Magyarországnak, azaz Pest vármegyének (-0,4%).

A KSH összefoglalója szerint a vármegyeszékhelyek forgalomesése – éves összevetésben – 31 százalékos volt (az I. negyedévben még 46 százalék), a városoké 27 százalék (34 százalék), míg a községeké 27 százalék (31 százalék).

A legnagyobb fordulatot a fővárosban regisztrálták: az I. negyedévi 32 százalékos visszaesést április-júniusban 18 százalékos forgalombővülés követte.

elado-teglalakas-budapest-vii-kerulet-nagykoruton-beluli-terulet-90865731-t6.webp Befektetésnek ideális ez a belvárosi, rövid távú kiadásra is alkalmas lakás, amiért 29,99 millió kér a tulajdonosa.

A KSH friss jelentése külön is kitér arra, hogy ismét jelentős a külföldi vevők érdeklődése a magyar lakáspiacon, vásárlásaik száma – melyek harmada a fővárosi piacot élénkítette – már tavaly is meghaladta a korábban csúcsnak számító, 2018-as szintet. A budapesti vásárlások idei növekedésének az is hajtóereje lehet, hogy a II. negyedévben indultak csökkenésnek az állampapírok kínálta kiemelkedő hozamok, ami a hosszabb távon kalkuláló befektetők egy részének figyelmét ismét az ingatlanok felé terelheti.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Legfrissebb cikkek

A történelmi és a bulinegyed csúcstalálkozója, ahonnan csak kilépni kell a nyüzsgéshez
2025.01.11. #családiház #eladóház
A történelmi és a bulinegyed csúcstalálkozója, ahonnan csak kilépni kell a nyüzsgéshez
Budapest 203 városrészéből több is Erzsébet nevét viseli. Erzsébetliget, Erzsébettelek, Erzsébetváros is a tragikus sorsú Sisi királynénak, Wittelsbach Erzsébetnek állít emléket. Ebben a cikkben a VII. kerületi lakáspiacról válogattunk jó állapotú ingatlanokat.
A fővárosi agglomeráció határán egy nagyváros kínál elragadó ingatlanokat
2025.01.11. #eladóház #eladólakás
A fővárosi agglomeráció határán egy nagyváros kínál elragadó ingatlanokat
Budapest agglomerációjának jelentős része Pest vármegye 52 városát is érinti. Ez az ország legnagyobb lélekszámú közigazgatású területe. Cegléd a negyedik legnépesebb település, a Duna–Tisza közében, Budapesttől 74 kilométerre található. Hogy innen megéri-e az ingázás, az a helyi ingatlanárak függvénye. Ezt a piacot mértük fel a cikkben.
Kiszárad a bőröd és a torkod otthon? Akkor párásíts!
2025.01.11. #tippektrükkök #okosotthon
Kiszárad a bőröd és a torkod otthon? Akkor párásíts!
Egy sor betegség és számos háztartási probléma forrása lehet a száraz levegőjű lakás, ami ellen a párásítás nyújthat tartós megoldást.
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
2025.01.10. #eladóház #vízpart
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legkeletibb része Magyarország legelmaradottabb térségei közé tartozik, ahol egészen olcsón lehet ingatlanokhoz jutni. Cigándot és környékét érdemes felkeresni, hiszen a tájat a Bodrogköz sík vidéke határozza meg, ami a maga gazdag vízi élővilágával és ártéri erdeivel izgalmas programokat ígér.
Mitől annyira elegáns egy otthon?
2025.01.10. #dekor #eladóház
Mitől annyira elegáns egy otthon?
Habár az időjárás nem nevezhető éppen hidegnek, találtunk néhány lakáshirdetést a zenga.hu oldalon, amelyekről bátran kijelenthetjük, hogy hűvös eleganciával rendelkeznek. Mi lehet az elegancia titka? A színhasználat? Figyeltek az arányokra? A textúrák összeválogatása? Olvasd el a cikket, nézd végig a képeket, és alkalmazd a titkot a saját otthonodban is, ha elegánsabb hatásra törekszel!
Mindenki ide akar költözni Győrben – valóságos lakóparadicsomok
2025.01.10. #eladólakás #ingatlantörténelem
Mindenki ide akar költözni Győrben – valóságos lakóparadicsomok
Kisgyerekes letelepedők, karrierváltók, Ausztriában dolgozók körében egyaránt népszerű hely Győr. Nem csoda: a magas életszínvonal, természeti kincsek és a nyugat közelsége valóban csábítóak, ráadásul ez a hely egyben kínálja egy megyeszékhely fejlettségét, és a város bármely pontja – a reggeli csúcson kívül - maximum 15 perc alatt elérhető autóval. A cikkben ezt az izgalmas ingatlanpiacot jártuk körbe.
Élet a természet kapujában, a Bakony és a Balaton közelében
2025.01.09. #családiház #eladóház
Élet a természet kapujában, a Bakony és a Balaton közelében
Az ország egyik legnépszerűbb vármegyéje Veszprém. A megye egyik nagyvárosa, Ajka azonban nem feltétlenül tükrözi ezt a népszerűséget, legalábbis ami az ingatlanpiacot illeti, hiszen itt sokkal olcsóbbak a lakások. Holott a település a Bakony lábánál fekszik, gyönyörű természeti környezetben, ahol minden fontos szolgáltatás elérhető, a helyi cégek pedig számos munkalehetőséggel kecsegtetnek. Megnéztük Ajkát és vonzáskörzetét.
Milyen feladatokat követel meg egy ötven éves ház?
2025.01.09. #családiház #eladóház
Milyen feladatokat követel meg egy ötven éves ház?
A magyarországi ingatlanépítések aranykora lehetett a hatvanas-hetvenes évek, és elsősorban nem is a minőségük miatt, hanem a tömegesen létrehozott lakhatási lehetőségek miatt. Akkoriban két fő típus épült, Kádár-kockák épültek családi házaknak, valamint panelházakból lakótelepek. Ezek a technológiák azóta elavultak, viszont ezeknek az ingatlanoknak a korszerűsítése az elmúlt években lendületet vett. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy mik a legfontosabb feladatok, amiket egy ötven éves ingatlannál célszerű elvégezni.
3 egyszerű lépés, és máris tökéletesen tiszta lábtörlőd lesz
2025.01.09. #dekor #tippektrükkök
3 egyszerű lépés, és máris tökéletesen tiszta lábtörlőd lesz
Mivel a lábtörlő elsődleges feladata az, hogy megszabadítsa a cipőtalpakat a kosztól, időként ezt is meg kell tisztítani, hogy kellőképpen hatékony legyen. A cikkben a lábtörlő tisztításának módszereiről lesz szó.