Alaposan felkészül a disztópikus világra a Meta közösségi oldal vezetője, a projekt 270 millió dollárjába kerül.
Lehet, hogy Mark Zuckerberg megnézte a Netflixen futó Távol a világtól című thrillert, preppernek állt és kedvet kapott a bunkerépítéshez? Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy a Meta vezérigazgatója ezúttal sem kispályázik. A Facebookból a világ legnagyobb közösségi médiáját létrehozó 39 éves Zuckerberg Hawaii legrégebbi szigetének északkeleti partján kezdett gigantikus építkezésbe. A birtok – más épületek mellett - két kúriát, valamint egy kosárlabdapályánál is nagyobb földalatti bunkert rejt magában.
Alagút köti össze a kúriákat a bunkerrel
Amint arról a Wired beszámolt, a projekt összesen 270 millió dollárra rúg – ami tartalmazza a 170 millió dolláros telekvásárlást és 100 millió dolláros építési költséget. Úgy tűnik, ez lesz minden idők egyik legnagyobb magánjellegű építkezése. A Wired birtokába jutott dokumentumok szerint a két épület összesen 5300 négyzetmétert tesz ki: 30 hálószobát, 30 fürdőszobát, konferenciatermeket, ipari konyhát és több liftet is rejtenek majd.
Az épületeket 465 négyzetméteres alagút köti össze az óvóhellyel, amibe tervezett egy luxuslakóteret és egy könyvtárat is az idő kellemesebb eltöltésére. Természetesen vészkijáratot is terveztek bele. Az egész búvóhelyet hangszigetelt falak védik, az ajtók fémből, illetve betonból készülnek, mint egy páncélteremben. Zuckerbergnek sem kell majd innen vásárolni kimozdulni, hiszen az egész birtok önellátó lesz élelem és víz tekintetében is.
Medence, medence hátán
A majd 567 hektáros területen elterülő projekt vendégházakkal, edzőteremmel, szaunával, több úszómedencével, pezsgőfürdővel, hidegmerülő-medencével, valamint teniszpályával várja a lakókat. De ha még mindig nem találnának valakinek megfelelő alvóhelyet, 11 faház is rendelkezésre áll, amelyek között kötélhidak vannak arra az esetre, ha tanácsosabb nem a földön járni.
Egyébként a faházakat építő vállalkozó tavaly beperelte Zuckerberget egy állítólagos 133 726 dollárnyi tartozás miatt.
Zuckerberg nem kívánt nyilatkozni az új befektetésről és dolgozókkal is szigorú titoktartási nyilatkozatot íratott alá. A titokzatosságot az is növeli, hogy az ingatlant egy két méter magas fal veszi körül. Ez talán a bámészkodókat távol tartja, de hogy a természet erőivel szemben mire lesz képes, az majd kiderül.
Borítókép: Shutterstock: Kapalua, Maui, Hawaii
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között