2024.02.02.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #ingatlaneladás

Budapest panelmennyországában a legdrágábbak a lakások

Budapest panelmennyországában a legdrágábbak a lakások

Az elmúlt évben reálértékben csökkentek a lakásárak, és míg korábban a felújított panelek reneszánszukat élték, 2023-ban némileg visszaesett a panelek forgalma. Most megmutatjuk, hogy hol kell a legtöbbet fizetni a panellakásokért.


Tavaly a panellakásokért átlagosan 665,5 ezer forintot kellett fizetni a zenga.hu adatai szerint, de nagy szórást lehet látni ebben a lakástípusban lokáció alapján. És bár a budapesti panellakások átlagáraiban a korábbi 32 százalékos növekedés után tavaly 3 százalékos mérséklődés következett be, de itt jelenleg is 800 ezer forint fölött van a panelek átlagára. És persze sok esetben sikerült elérni és átlépni az egymillió forintos négyzetméterárat. Például a XI. kerületben, a Fehérvári úti lakótelepen, vagy éppen a Gazdagréti lakótelepen. Ide sorolható még a XIII. kerület is, ahol nem ritka az egymillió forintért hirdetett panel és Zugló néhány része.

A legolcsóbbak Budapesten a XVIII. kerületi panelek, ahol átlagosan 577 ezer forint a négyzetméterár. A 12 lakótelep közül ötnél az árak 3-20 százalék között estek, négy területen stagnáltak, három esetben további áremelést lehetett tapasztalni. Most a négy legdrágább területen mutatunk panellakásokat.

Felújítandó, Kelenföldön

A XI. kerület, újkori nevén, Újbudán, annak is a déli részén eladó ez a II. emeleti, három szobás, loggiás, 65 négyzetméteres felújítandó panellakás. A lakás kiváló elrendezésű, észak-déli tájolási, nagy belső terekkel rendelkezik, a nagy ablakinak köszönhetően világos is.

Mivel a közüzemi díjak egyedi mérőórák alapján kerülnek elszámolásra, így a rezsiköltség alacsony lehet. A nyílászárókat műanyag ablakokra és biztonsági ajtóra cserélték valamint a társasház külső szigetelése, felújítása megtörtént.

kelenfold.jpg

Örökpanoráma Gazdagréten

Gazdagréten, a Törökugrató utcában eladó egy hét emeletes társasház legfelső szintjén egy kétszobás, 45 négyzetméteres panellakás, amelyhez öt négyzetméter erkély is tartozik, ahonnan csodálatos panoráma nyílik. Az előszobából nyílik a lakás összes helyisége, a konyha előtt egy négy fős ebédlő lett kialakítva.

Reluxával felszerelt műanyag nyílászárók találhatók a lakásban. A fürdőszobát felújították, a WC külön helyiségben található. Biztonságibejárati ajtó lett felszerelve, a társasház rendezett, a lakás rezsije is kedvező.

gazdagret.jpg

Három szobás panellakás a Duna-parttól 300 méterre

A Vizafogó-lakótelepen található ez az 58 négyzetméteres, 1+2 félszobás, klímákkal felszerelt panellakás, amely mindössze 300 méterre található a Duna-parttól. A lakás a társasház földszintjén található. A fűtőtesteket, a közlekedő burkolatát, valamint az ajtókat pár évvel ezelőtt cserélték ki. Biztonsági bejárati ajtót, műanyag nyílászárókat szereltek fel.

A lakás elrendezése: nappali, külön konyha, étkezőhelyiség, amiből a két félszoba nyílik, a fürdőszoba, és a WC pedig külön helyiségben van.

vizafogo.jpg

68 négyzetméter a Füredi úti lakótelepen

A Füredi úti lakótelepen található társasház hetedik emeletén található ez a három szobás, 68 négyzetméteres panellakás, amely beépített erkéllyel rendelkezik. A lakás teljes felújításon esett át. 2015-ben a teljes vezetékcsere megtörtént, majd hét évvel később a konyhát is átalakították. Az ingatlanhoz egy 6 négyzetméteres tároló is tartozik.

A közelben található Örs vezér térről gyorsan el lehet jutni a belvárosba és bevásárlás szempontjából minden megoldható a környéken, ahol iskolák, óvodák, orvosi rendelők, gyógyszertárak sora is rendelkezésre áll.

furedi.jpg


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
2024.05.11. #ingatlaneladás #lakberendezés
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
Szívesen nézegeted, hogy más országokban milyen körülmények között élnek az emberek? Az eltérő lehetőségek miatt különböző hagyományok alakultak ki a világon, és sokszor nemcsak az építészetben, hanem a belsők kialakításában is eltérnek a stílusok. Ki mit szeret a világban? Nemzetközi stílusú otthonok az Otpotthon.hu-n.
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
2024.04.21. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés #tippektrükkök
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
A következőkben abban nyújtunk segítséget, hogyan rakj össze egy ingatlanhirdetést, hogy az elérje a célját és meggyőző legyen a potenciális érdeklődőidnek. Tarts velünk!
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
2024.04.01. #ingatlaneladás #lakberendezés
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
Hogyan válik egy ingatlan bohókássá, vagy elegánssá, esetleg olyanná, ami már szinte pszichedelikus hatást eredményez? Számos lakberendezési stílus geometriai formákkal teszi izgalmasabbá vagy éppen a letisztulttá az enteriőrt. A geometria óriási hatással van az építészetre, a belsőépítészetre és a lakberendezésre is. Nem hiszed? Itt a bizonyíték.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.