A túrázás nemcsak szórakoztató, hanem nagyon hasznos időtöltés is. Bemutattuk a legnépszerűbb magyar túraútvonal első három szakaszát, most egy majdnem 30 kilométeres távot, a Keszthelyről Tapolcáig tartó szakaszt és a környék varázslatos ingatlanjait mutatjuk be.
Magyarország legnépszerűbb túraútvonala több mint ezer kilométeren hálózza be az országot, most a Balaton-felvidéken, a tanúhegyek közelében mutatunk egy 30 kilométeres szakaszt. Erre a részre szélsőséges körülmények jellemzők, nyáron nyüzsgő forgatag, télen kihalt vízparti sávvá változik. A két évszakban szinte más és más terepet lehet bejárni.
Keszthelyt elhagyva Vállust érintjük, Lesenceistvánd következik, mielőtt beérünk Tapolcára, ahol sok más mellett a tavasbarlang nyújt felejthetetlen élményt. Lesenceistvándnál szőlősorok között lehet barangolni. Emellett Pazar látvány nyílik a vulkáni tanúhegyekre a Kő orra elnevezésű magaslatról. Mostani részben Vállus, Lesenceistvánd és a nagyváros, Tapolca ingatlanai következnek.
A keszthelyi hegység ölelésében fekvő kis faluban, Válluson eladó ez a 1966-ban épült, szépen rendbehozott, 160 négyzetméteres, 6+1 szobás családi birtok. A telken összesen három lakóépület található: egy 3 szobás és egy 2,5 szobás, felújítás alatt álló ház, valamint egy apartman.
A házakhoz 12 négyzetméteres erkély és 8 négyzetméteres terasz is tartozik. A kertben gyümölcsfákat és szőlőt telepítettek. Keszthely, Hévíz, Tapolca és Sümeg is a közelben fekszik.
Felújítandó családi ház Lesenceistvándon
Jelenlegi formájában éppen épül-szépül ez az 1990-ben épült lesenceistvándoni ház. A tulajdonosok a felújítás közben adnának túl rajta. A ház 80 négyzetméteres, három szobás, a telek 1982 négyzetméteres.
A felújítás során a belső terek új aljzatbetont kaptak, kicserélték a víz- és villanyvezetékeket, modern nyílászárókat építettek be. A ház fűtését és hűtését 3 új 3,5 KW-os klíma biztosítja, de meghagyták a kandallós és gázkazános fűtés kiépítésének lehetőségét is. A Lesence-patak partján fekvő falu mindössze 10 percre van Tapolcától és a Balatontól is.
883 négyzetméteres telken fekszik ez az ingatlan, rajta két családi házzal. A nagyobbik 58 négyzetméteres, kétszobás, a kisebbik 38 négyzetméteres, egyszobás, mindkét házban van fürdőszoba és WC, továbbá mindkét házhoz tartozik tárolóhelyiség. A közművek egymástól függetlenek.
700 négyzetméteres telken fekszik ez a 280 négyzetméteres, duplakomfortos, öt szobás családi ház. A két szinten négy fürdőszoba található, az egyik szint gyakorlatilag egy elkülönített lakrész, továbbá az ingatlan része a 30 négyzetméteres terasz, valamint egy 10 négyzetméteres erkély is.
A karbantartott kertben még egy 25 négyzetméteres hobbihelyiség is található, továbbá egy 20 négyzetméteres tároló és 15 négyzetméteres medence.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között