Irodákat építeni évtizedekig egyet jelentett a prosperitással, minél nagyobb és csillogóbb irodák emelkedtek a magasba, ezzel megmutatva, hogy milyen a helyi gazdasági és pénzügyi helyzet. Aztán a pandémia és a home office-ozás tömegessé válása ezt a piacot is teljesen átalakította. Vagy mégsem teljesen?
Az irodaházak továbbra is az egyik legbiztosabb ingatlanformáknak számítanak: még a legjobb irodának használt tér is meglepően igénytelen ahhoz a szinthez képest, amit egy lakóháztól elvárnánk. Kevesebb csatornázás, vékonyabb falak, kevesebb vesződés. Az építtetőnek tulajdonképpen csak nagy terekre és megfelelő szellőztetésre van szüksége. Így állt elő az a - a lakáspiac szempontjából amúgy nem annyira kedvező - helyzet, hogy egy irodaházat már 60 százalékos kihasználtsággal is nyereségesen lehet üzemeltetni. A nagy verseny miatt viszont nem mindegy, mit tud nyújtani szolgáltatás terén.
Közben megváltozott a feltételek elfogadása is: egyre kevesebben mennek bele hosszútávú bérlésbe, miközben értelemszerűen többen keresnek rövidtávú bérletet. Ez persze nem csak az otthoni munkavégzés miatt van, hanem azért is, mert jelenleg az ország gazdasági helyzete sem annyira biztos, hogy egy friss cég magabiztosan kösse oda magát akár öt évre is egy irodaépülethez. De energiahordozók árának kiszámíthatatlansága is erős tényező, hiszen jóval nehezebb megtervezni a várható költségeket.
Nemcsak építeni lehet, hanem eladó irodaházakat is találni, mint ez a 2000 négyzetméternyi, hatemeletes Kőbányán.
Emiatt a bérlők egyik legfontosabb szempontja tehát most a rugalmasság, de ezen túl léteznek szükségletek is.
Bármilyen elcsépeltnek hangzik, egy irodának mostanra egyszerre kell munkahelyként és közösségi térként is funkcionálnia, hiszen az irodai munka fő előnye eleve az, hogy személyes kapcsolatot tarthatunk a kollégáinkkal. Előny, ha a régi kockásterítős menzák helyett pedig szép és hangulatos kávézók várják az irodák népét, ahol bátran lehet az ügyfelekkel is találkozni akár.
Az irodáknak kiadott helyiségeket is ehhez a gondolathoz érdemes igazítani: a legfontosabb, hogy variálható legyen, aminek az alapja a lehető legnagyobb beépítetlen tér. A cégek sokfélék persze, tehát az igények is sokfélék: vannak, ahol a jól rendezett asztalokban hisznek, máshol az össze-vissza dobált babzsákokban, de a lényeg mégiscsak az a kiadó oldaláról, hogy akár a falakat a bérlő is variálhassa.
Egyre jellemzőbb, hogy a cégek egy-egy irodával a maguk arculatát is ki akarják fejezni: egy építészirodának kifejezetten jót tud tenni például a csupasz téglafal, de persze az sem akkora meglepetés talán, hogy a fenntarthatóság is nagy szerepet kap ideális esetben.
Az irodakiadás is működőképes tevékenység, ez az I. kerületi, 41 négyzetméteres iroda a Pálya utca és a Mészáros utca között található, havi 187 ezerért.
Az iroda otthonossá tétele azért fontos, mert a home office-szal szembeni legerősebb érvet hangsúlyozhatja ki: azt, hogy valójában nem feltétlenül egészséges az, ha a saját lakásunkat használjuk irodának. Mentálisan ugyanis nehezebb kikapcsolni a munka végén, ha tulajdonképpen annyiról van szó, hogy lezárjuk a laptopunkat, ezért egy otthonos hangulatú iroda jó alternatívát képes nyújtani, és segíthet a munka kint hagyásában.
Vannak persze praktikus szempontok is: bármilyen dizájnos íróasztalokat szeretnénk, a legfontosabb mindig az, hogy a dolgozónak megfelelő mennyiségű helye legyen, és közben gondolni kell az introvertált dolgozókra is, akik nagyon nem szeretnének a figyelem és a zaj közepében ülni.
Az vitás kérdés, hogy hússzútávon egyáltalán versenyképes lehetne-e az iroda a home office-hoz képest: a kibérelhető közösségi terek és az internet lassan minden funkciót el tudnak látni, a cégek pedig jelentős mennyiségű pénzt spórolhatnak rajta. Ugyanakkor ez is olyan kicsit, mint a nyomtatott sajtó: mindenki tudja, hogy kicsit elavult, mégis presztízst sugároz, ahogy egy fizikailag meglévő és dolgozókkal teli iroda. Hiszen ha ügyfélként ellátogatunk valakihez, akkor a partner úgy tűnik komolynak, hitelesnek, ha egy irodában fogad mondjuk egy kávézó helyett.
Borítókép: Pixabay
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között