2023.10.25.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház #családiház #budapest

Hátborzongatóan jó ajánlatok - nem csak Halloweenre

Hátborzongatóan jó ajánlatok - nem csak Halloweenre

Az elnéptelenedett települések mellett hatalmas rajongótábora van az elhagyatott ingatlanoknak is. Vannak, akik egész évben járják az országot és népszerűsítik az urbex turizmust, azaz mutatnak be lakatlanná vált falvakat, épületeket. Bár furcsának tűnhet ez a fajta hobbi, a végeredmény legtöbbször elképesztő. Már amennyiben képes vagy meglátni egy lepusztult házban rejlő lehetőségeket.


Multikulti község Baranya megyében

Geresdlak egy nem tipikus község a Baranyai-dombságban, hiszen kiváló infrastruktúrával rendelkezik, és nemcsak az úttest, hanem a járdák is aszfaltozottak. Igaz, a településen fellelhető 400 ház közül nem sok lakatlan akad, vélhetően az egykor német nemzetiségű lakosság miatt most is jelentős számban itt élő német továbbá holland és finn tulajdonosoknak.

Már csak ezért is érdemes elgondolkodni azon, hogy mindössze 7,8 millió forintot megéri-e költeni erre a 3 éve lakatlan családi házra. A község apró mivolta ellenére takaros, élhető településnek tűnik, amely nemcsak figyeli az innovációkat, hanem lakói sokat tesznek érte, hogy a részesei is legyenek.

A három szobás családi ház teljes felújítást igényel, viszont ez magában hordozza azt a remek lehetőséget is, hogy teljesen a saját igényeid szerint alakíthasd. A telken van garázs, illetve több melléképület is, amik hasznodra lehetnek, ha állattenyésztésbe, növénytermesztésbe kezdenél.

Még lakatlan ez a ház Geresdlakon, de biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan rátalál egy fantáziadús, vállalkozókedvű tulajdonos elado-csaladi-haz-geresdlak-97644908-t6.webp

Elhagyatott uradalmi kastély

Évtizedek óta az enyészet birtokolja az alsórajki Koller uradalmi kastélyt. A település központjában fekvő épület még ebben a kísérteties, csupasz mivoltában is őrzi a múlt század hangulatos építészeti elemeit. Hatalmas belmagasság, eredeti tölgyfa parketta és fazekas zöld cserépkályha dobogtathatja meg a szíved.

A 620 négyzetméteren 8 szobát alakítottak ki, így ha nem a családdal költöznél a Zalai-dombság völgyébe, akkor ideális lehet vendégháznak, erdei iskolának az épület. A vételár is meglehetősen kedvező: 68 millió forintért a főváros belső kerületeiben két, maximum két és fél szobásat kínálnak.

Persze megvenni egy dolog, a felújításra is „vastagon” kell gondolni ebben az esetben.

Ha belevágsz, talán jövőre már idilli, ősfás környezetben várhatod a következő Halloweenkor a jelmezes csokigyűjtőket.

Befektetéshez vagy újrakezdéshez is ideális helyszín az egykori uradalmi kastély elado-villa-kastely-alsorajk-91263424-t6.webp

Különleges családi fészek Budapesten

Megfizethető áron lakást is körülményes találni a fővárosban, nemhogy családi házat. Ez a pesterzsébeti ingatlan olyan kivételes adottságokkal rendelkezik, ami sokak számára figyelemfelkeltő lehet. Jó a közlekedés, csendes, kertvárosias környéken található.

A szebb napokat is látott ingatlan téglából épült, és a jelenlegi elrendezés szerint 3 szobával, konyhával, fürdőszobával rendelkezik. A falak kivehetőségét, valamint a padlástér beépíthetőségét illetően érdemes statikus véleményét kikérni.

Egyedi arculatot ad a háznak a betonlépcső, ami a bejárati ajtóhoz vezet, a kertben pedig különleges pihenő helyet alakíthatsz ki.

Minden álmodat megvalósíthatod ebben a pesterzsébeti családi házban elado-csaladi-haz-budapest-xx-kerulet-pacsirtatelep-85920690-t1.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Ugorj fejest a medencekínálatba!
2024.05.04. #luxusingatlan #családiház #kertészet
Ugorj fejest a medencekínálatba!
Tudod már, hogy hol töltöd a nyarat? Az előrelátók már tavaly lefoglalták a legjobb nyaralóhelyeket. Ha te még nem tetted meg, akkor vedd elő a naptárat, és tervezd meg a szabadságod. Az sem gond, ha nem utazol, hanem a nyár nagy részét otthon töltöd, főleg, ha kertes házad van. Például el tudod képzelni, hogy a forró nyári délutánok után mártózol egyet a medencében? Vagy a teraszon lévő jakuzziban? Az áruházakban most indul a kerti szezon; ismerkedj a medence típusokkal, hogy azonnal lecsaphass egy észbontó ajánlatra. Ebben segít ez a cikk.
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
2023.12.09. #ingatlantörténelem #budapest
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
A köznyelvben már régóta egyszerűen csak Westend, holott 2019-ig hivatalosan WestEnd City Center néven futott Budapest legemblematikusabb bevásárlóközpontja. Nem azért emblematikus, mert sokkal többet tudna, mint a többi hasonló bevásárlóközpont, hanem azért, mert 1999-es felépülése óta ezt tartjuk A Bevásárlóközpontnak. Évtizedekig a városból szinte mindenki ide járt plázázni, a Nyugati-pályaudvar közelsége miatt pedig a vidékiek is első számú célpontja volt, ha Budapestre jöttek venni valamit.
Állandóan a házad elé parkol a szomszéd? Mit tehetsz ellene?
2023.12.04. #családiház #budapest #lakópark
Állandóan a házad elé parkol a szomszéd? Mit tehetsz ellene?
A személyes megoldáson túl meglepően kevés lehetőség van kikényszeríteni, hogy mások ne állandóan a kerted elé parkolják le az autójukat. Azért van, amit meg lehet próbálni.
Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
2023.11.26. #ingatlaneladás #budapest
Budapesti körséta: V. kerületi ingatlanok
A belvárosi lét mindig is különleges érzéssel tölti el az ott lakókat. Ez Budapest közepe, a főváros legdrágább kerülete, ahol meg kell fizetni a lakhatást. De van olyan, amikor le lehet csapni néhány különleges ajánlatra. Mutatunk pár, az átlagár alatt meghirdetett lakást.