Pest északi és déli része egyszerre fejlődik a Duna-mentén, de míg a XIII. kerületben egyre nagyobb a zsúfoltság, a IX. kerület inkább az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztésével jár elől. Az itt kiépülő minivárosban leginkább a kis lakásokat kínálnak fiataloknak, egyetemistáknak, ezért is számít különlegesnek az alábbi, egy családnak is ideális méretű otthon, ami egy privát kis szigetet alkot a beépülő városrészben.
Újraértelmezték, ezután dinamikusan fejlődésbe kezdett Budapest IX. kerülete az elmúlt években. Sikerült számos, ideális lokációval rendelkező, de meglehetősen elhanyagolt területet megmenteni az enyészettől, a szlömösödéstől, és újra élettel, budapesti hangulattal megölteni. Egymást érték és érik jelenleg is a fejlesztések, lakóparkok, irodaházak emelkednek szinte a semmiből, egy lepusztult városnegyed szomorú látványát feledtetve az utókorral.
Az új lakások, negyedek a környék szolgáltatásait és infrastruktúráját is azonnal beindítják, és ami korábban csak utazással, esetleg komoly logisztikával volt elérhető innen, az egy-kettőre itt termett, új lehetőségeket teremtve aszerint, ahogy a beköltözők igénye megkövetelte.
A változás nem teljes kicserélődést jelent, hiszen azok az adottságok, amik korábban is vonzóvá tették a környéket, megmaradtak. Ilyen például a Duna közelsége, a jó út- és közlekedési hálózat, a masszív építészeti emlékek, mint amilyen a főváros egykori legnagyobb vágóhídjának csodálatos épületei, kapuja is.
Itt, a Soroksári út és a Vágóhíd utca által határolt területen épült fel 2019-ben az Allure Residence, ahol most egy kitűnő állapotú, kényelmes, háromszobás lakást hirdetnek. A lakás első emeleti, ugyanakkor napfényes, és ami igazán különlegessé teszi, az az 53 négyzetméteres, délkeleti tájolású terasza, ami egész nap ragyogó napsütést kínál és kiváló programokra csábít. A terasz ideális baráti összejövetelekhez, kerti partikhoz, és onnan egyedülálló kilátás nyílik a környékre.
Ez a családiház városi alternatívája, és mindezt a város közepén kínálja, ugyanakkor képes az intimitásra is, hiszen a teraszra nem nyílnak máshonnan ablakok, a lakással szemben nincsenek más épületek, ahonnan beláthatnának a szomszédok. A ház ugyanis némileg eltolódva épült, a többi épülettől viszonylagos messzeségben.
Az ingatlant zöld kertes tetőrész öleli körbe. És hangsúlyozzuk, mindezt a város közepén. És a város közepét most akár szó szerint is értelmezhetjük, hiszen Ferencvárosnak ezen része tényleg egy új városközpontot jelent a városon belül, boltokkal, fodrászattal, kiszolgáló egységekkel.
A lakás viszonylag nagy alapterületű (89 négyzetméteres), ami azért is különleges, mert az új építésű lakásokat többnyire kisebb méretben építik, főleg egyetemista fiataloknak, ezért ritkaságszámba megy, amikor egy családnak is elég helyiség jut, és ez a lakás éppen ezt a méretet kínálja. Nagy nappali és két hálószoba áll rendelkezésre, de ennél is vonzóbb, hogy két fürdőszobával és külön mosdóval adják.
Ezért gyerekes családoknak ajánljuk, olyanoknak, akik egy budapesti bázist keresnek, akik szeretnének kerti partikat, és miközben maradnának a városban, a kertvárosi részt már távolinak gondolják. Itt majd nem zavar senki, és nem néznek rád a szomszédok.
Az extrák között az elektromos redőnyt és a biztonságot jelentő a videós kaputelefont említhetjük. A közelben sportpályák is rendelkezésre állnak, a gyereket sem kell messzire hordani, ha sportolni, futballozni vágyna éppen.
Itt kezdődhet egy élet és egy családi otthon kialakítása hosszú távra.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között