Az ősi pesti városmag, amelyet a 19. századig még városfal vett körül, a mostani V. kerület déli részén található. Persze a legtöbben a pesti belvárost jóval tágabban értelmezik, ez a Nagykörút által közrefogott rész, ahol a bevásárló központok, a szórakozóhelyek, a bankok tucatjai találhatók. De így a terület már a VI. és a VII. kerület egyes részeit is magába foglalja, ám mielőtt 1950-ben kialakították a Nagy-Budapestet, a Belváros még önálló kerület volt.
Mi is számít pontosan a Belvárosnak? Ha közigazgatásilag nézzük, a Vigadó tér déli oldalától a Deák Ferenc utca, Deák Ferenc tér déli oldala, a Károly körút, Múzeum körút, Vámház körút, azaz a Kiskörút a Dunáig, végül pedig a Duna a Vigadó tér déli oldaláig. Ez Magyarország legdrágább része, ahol az ingatlanok négyzetméterára gyakran a 3 millió forintot is eléri. Cserébe dunai panorámát, a nyüzsgő belvárost, minőségi ingatlanokat kapunk, ahol kiváló az infrastruktúra is. Innen válogattunk.
Elegáns nagypolgári lakás a Belgrád-rakparton
Ez a Belgrád rakparton található, jó állapotú, elegáns és fiatalos, három szobás lakás egy 1900-as évek elején épült, felújított, ötszintes, liftes társasházban található. Az elegáns, esztétikailag kifogástalan, klasszicista épület már a megjelenésével is tiszteletet parancsol, ahogy hatalmasodik a Duna-parton.
A lakás a második emeleten található, 74 négyzetméteres, de galériás, ami még egy kisszobányi területtel megtoldja a területet. Az erkélyről impozáns látványban lehet részed.
A nappali és a hálószoba délnyugati tájolású, így nagyon világos. A lakás nagy része laminált parkettás, a konyha, fürdőszoba és WC járólappal burkolt. A nyílászárók hő- és hangszigeteltek. A lakást 10 éve felújították.
Felújított lakás a Ferenciek terén
A Ferenciek terén egy 1901-ben épült, négyszintes, liftes téglaépületben található az alábbi 1+1-es lakás, amit két éve teljesen felújítottak, így esztétikailag és műszakilag is kiváló állapotban van. A lakás a legfelső szinten található, belső építész tervezte át, jó elrendezésű, világos, és egy dupla erkéllyel is rendelkezik, ezzel egyedülálló az egész házban.
A lakás nagy része laminált parkettás, a konyha, fürdőszoba és WC járólappal burkolt. A nyílászárók hő- és hangszigeteltek, megtartva a hagyományőrző ablakokat. A lakásban hűtő-fűtő klíma található.
A belváros szívében eladó ez a tágas, csendes, kényelmes nagypolgári lakás, amely az elmúlt években irodaként funkcionált, de átalakítással csodás belvárosi otthonná varázsolható. Az épület és udvara felújított, a lépcsőházban az eredeti kovácsoltvas korlátokat és burkolatokat helyreállították, századeleji miliőt teremtve. A lakás egy nagyméretű előszobával rendelkezik, tölgyfából készült beépített szekrényekkel. Innen nyílik a konyha, amely ablakkal a belső udvarra néz, valamint egy zuhanyzós fürdőszoba. A lakásban két nagyméretű szoba található, amelyek ablakai egy csendes, autóforgalomtól elzárt utcára néznek. Az ingatlan közel van a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez, az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez és a Budapest Corvinus Egyetemhez is. Az Airbnb is engedélyezett a társasházban.
Luxuslakás a Bazilikához közel
Az V. kerület közkedvelt részén, a Bazilikához közel található ez a hatalmas, (175 négyzetméter), 5+1 szobás, második emeleti téglalakás. A nagy belmagasság mellett további előnyei, hogy napfényes, padlófűtéses, klímás, akadálymentesített, felújított és újonnan berendezett. Az ingatlan modern, de megőrizte eredeti stílusjegyeit.
A szobák mellett két fürdőszoba, vendégmosdó, házimozi szoba, szalon, gépesített olasz konyha, ebédlő, városra néző erkély és nagyméretű, belső téli terasz található benne. A távvezérléssel működtethető világítás, padlófűtés, az árnyékolók, a légkondicionáló és házimozi rendszer.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között