Észrevetted, hogy a lakóparkoknak egytől egyig valamilyen hangzatos nevük van? Természetesen ez is a könnyebb eladhatóságot szolgálja, vagy ha úgy tetszik, akkor a marketing része. A jó marketing őszintén tükrözi, hogy az adott lakópark mitől lesz más, miben lesz egyedi a többihez képest. Persze az elnevezés még inkább csak sejtetni enged valamit abból az átlagon felüli kiváltságosságból, amire egy mai újépítésű társasházi lakástulajdonos szert tehet.
A biztonság mindenhol az első helyen szerepel
Egy olyan nagy értékű tulajdont, mint amilyen az ingatlan, érthető módon biztonságban szeretnénk tudni. Amellett, hogy körültekintően kötsz megfelelő lakásbiztosítást, gondosan választod ki a környéket, ahová költözni szeretnél további biztonsági elemekkel szerelheted fel otthonodat.
Utóbbiról egy lakóparki lakás esetében a kivitelező gondoskodik. Sok helyen működik 24 órás portaszolgálat, de ahol ez nincs, ott is alapvető a kamerás megfigyelőrendszer. Olyan épületegyüttessel is lehet találkozni a piacon, ahol kártyás vagy ujjlenyomat-olvasós beléptető rendszer működik, ezzel garantálva, hogy csak azok jussanak be, akiknek erre joguk van.
A Loft52 lakópark zárt udvarára csak a lakástulajdonosok juthatnak be
Az elérhető szolgáltatások nyújtotta kényelem
Elsőre talán nem is tűnik olyan fontosnak, hogy milyen szolgáltatásokat nyújthat egy lakópark. A tapasztalat viszont ennek az ellenkezőjét igazolja. A vásárlók kifejezetten értékelik, ha nem kell egy kilométert gyalogolniuk a friss reggeli pékáruért vagy a beteg gyerek mellől le tudnak szaladni az utcaszinten lévő patikába lázcsillapítóért.
A szolgáltatók is nagy örömmel veszik be magukat az ilyen helyekre: potenciális ügyfelek tömegei előtt válnak láthatóvá. Műkörmös, fodrász, szolárium mellett ideális helyszín lehet egy lakóparki üzlet kávézóknak, pékségnek.
Ezen túlmenően egyes helyeken szobalány- boy szolgáltatás is elérhető, ami bevásárlást, takarítást foglal magában.
Festői környezet, jó infrastruktúra
A kivitelezők megspórolják neked a gondolkodást, már ami a tökéletes helyszín kiválasztását illeti. Több kerületben is húztak fel különböző ligeteket, resortokat, amik mind rendelkeznek valamilyen specialitással, egyben azért mégis közösek. Olyan helyen épültek, ahol lehetőség volt egy kisebb, zártabb közösséget kialakítani, amolyan város a városbant. Ugyanakkor az is lényeges, hogy még a külső kerületek lakóparkjaiból is egyszerűen be lehessen jutni a város egyik nagyobb csomópontjához.
Aszerint is válogathatsz a lakókertek lakásai között, hogy inkább a zöld területeket részesíted előnyben, a csodás Dunára néző panorámát vagy ha nincs saját sportpályája, edzőterme a létesítménynek, akkor milyen sportolási lehetőségek vannak a közelben.
Saját strandszakasz a Balatonon és privát medence a kertben
Környezettudatos és okos otthonok
A fenntarthatóság és a környezetvédelem egyre nagyobb szerepet kap az építőiparban is. Innovatív eljárásokkal igyekeznek csökkenteni az üvegházhatást és a fűtési technológiák közül is a jelenleg leginkább környezetkímélőnek tartott hőszivattyút választják. A kiváló energetikai besorolást a leendő tulajdonosok az alacsony rezsi költségek miatt tartják üdvösnek.
Egy modern otthonból nem hiányozhat egy okosotthon rendszer, aminek a segítségével akár távoli vezérléssel is beállíthatod a hőmérsékletet, ellenőrizheted a készülő süteményt anélkül, hogy a konyhába kéne menned.
Nem csak modern, hanem minden szegletében luxus is ez a Kútvölgyi társasházi lakás
Borítókép: Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között