2024.08.06.Szerző: Cs. Z. #eladóház #ingatlaneladás

Feri tehet róla, hogy Béla kínálja a fővárosban a legolcsóbb házakat

Feri tehet róla, hogy Béla kínálja a fővárosban a legolcsóbb házakat

Az egykori ferihegyi repülőtér városhoz legközelebbi része egy nagy erdős terület, amelynek a másik oldalán a XVIII. kerület és Bélatelep bukkan elő. Hogy milyen ingatlanokat találni ott, azt ebben a cikkben megmutatjuk.


A Tünde utcától, a Csévéző utcán át, a Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalig tartó városrészt Bélatelepnek hívjuk. A mostani XVIII. kerületi terület eredetileg, az akkor még községnek számító Rákoskeresztúrhoz tartozott, majd Nagy-Budapest kialakításakor a XVIII. kerülethez csatolták. A terület száz éve gróf Vigyázó Béla birtokához tartozott, így ő lett a névadója.

Budapesten kiválóan lehet tömegközlekedni, így onnan is hamar beérni a városközpontba, ha muszáj: közelben található a Kőbánya-Kispest-metróvégállomás, a Ferihegyi gyorsforgalmi út és a Gyömrői út pedig a gépkocsiknak teszi gyorsan elérhetővé a környéket. Persze a reptér közelségének nem csak előnyei vannak, ennek eredményeképpen az itteni ingatlanárak is alacsonyabbak a fővárosi, átlagos 864 ezer forintos négyzetméterárnál: a kerületben 764 ezer forint, a Bélatepelen pedig ennél is olcsóbbak a házak.

1938-ban épült családi ház

Bélatelep, Tartsay Vilmos utca: egy 1938-ban épült családi házat hirdetnek egy 699 négyzetméteres telken. Az ingatlant azóta bővítették, jelenleg kétszobás, 74 négyzetméteres, és noha masszív a szerkezete, ráfér egy műszaki és esztétikai felújítás is, főleg, hogy jelenleg nem lakják.

A fűtés gázkonvektoros, a használati meleg víz-ellátást gáz átfolyós vízmelegítő biztosítja. A ház mellett garázs, a telek végében egy fedett tároló kapott helyet. A konyhabútor a vételár részét képezi.

elado-csaladi-haz-budapest-xviii-kerulet-104626563-t6.webp

Ikerház, négy szoba

A Frangepán utcában hirdetik ezt a több generáció együttélésére is alkalmas, jó állapotú és folyamatosan karbantartott, 122 négyzetméteres, négy szobás, két fürdőszobás ikerházfélt. Az ingatlan egy 365 négyzetméteres telken található, a fűtése gáz cirkóval történik. A nyílászárókat cserélték, a házhoz egy 12 négyzetméteres terasz és egy 3 négyzetméteres erkély is tartozik.

A szuterénszinten található egy garázs, amely akár lakássá is alakítható.

2_elado-ikerhaz-budapest-xviii-kerulet-belatelep-104699662-t6.webp

Három szobás családi ház a városrészben

A kiváló árértékarányra jó példa az alábbi kétszintes családi ház, aminek az alsó szintje eladó 45 millió forintnál is kevesebbért. Ez egy három szobás, 85 négyzetméteres lakás, amelyhez egy 683 négyzetméteres, összközműves telekből 218 négyzetméteres rész tartozik. A három szoba külön nyíló, egy 6 négyzetméteres terasz is tartozik hozzá, így a nappali kertkapcsolatos. A mérőórák, a kert és az épület teljesen szeparált.

Az ingatlanrész teljesen felújítandó, a fűtés eddig árammal működött, a gáz erre a részre nem lett bevezetve. A nyílászárókat cserélték.

elado-csaladi-haz-budapest-xviii-kerulet-belatelep-103267590-t6.webp

2010-ben épült családi ház

Tehát egy újszerű ingatlanról van szó, ami teljesen körbejárható. A lakórész 120 négyzetméteres, ahol négy szobát alakítottak ki. A telek 540 négyzetméteres. Az ingatlanhoz tartozik egy garázs és egy fedett terasz is. A fűtést gázkazán biztosítja, padlófűtés lett kialakítva, a nyílászárók műanyagból készültek, és redőnnyel felszereltek.

elado-csaladi-haz-budapest-xviii-kerulet-104301184-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
2024.05.11. #ingatlaneladás #lakberendezés
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
Szívesen nézegeted, hogy más országokban milyen körülmények között élnek az emberek? Az eltérő lehetőségek miatt különböző hagyományok alakultak ki a világon, és sokszor nemcsak az építészetben, hanem a belsők kialakításában is eltérnek a stílusok. Ki mit szeret a világban? Nemzetközi stílusú otthonok az Otpotthon.hu-n.
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
2024.04.21. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés #tippektrükkök
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
A következőkben abban nyújtunk segítséget, hogyan rakj össze egy ingatlanhirdetést, hogy az elérje a célját és meggyőző legyen a potenciális érdeklődőidnek. Tarts velünk!
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
2024.04.01. #ingatlaneladás #lakberendezés
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
Hogyan válik egy ingatlan bohókássá, vagy elegánssá, esetleg olyanná, ami már szinte pszichedelikus hatást eredményez? Számos lakberendezési stílus geometriai formákkal teszi izgalmasabbá vagy éppen a letisztulttá az enteriőrt. A geometria óriási hatással van az építészetre, a belsőépítészetre és a lakberendezésre is. Nem hiszed? Itt a bizonyíték.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hogyan hirdess jól ingatlant?
2023.09.30. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés
Hogyan hirdess jól ingatlant?
Ha gyorsan és megfelelő áron szeretnénk ingatlant eladni, akkor egy jól megírt hirdetés és hozzá az ingatlant reálisan bemutató képek nagyon fontosak. Mai cikkünkben hoztunk pár tippet, hogy mivel tehető érdekessé és informatívvá a szöveg és mi kell ahhoz, hogy a képek felkeltsék az érdeklődők figyelmét.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Panelből új építésűbe költöznél? Abszolút lehetséges!
2023.09.11. #ingatlaneladás #újépítésű
Panelből új építésűbe költöznél? Abszolút lehetséges!
Néhány éve a panellakások befektetési szempontból még zsákutcának tűntek, és bár azóta sem energiahatékonyabb a panel, az értékük mégis nőtt. Ha tízemeletesben laksz, de inkább a zöldbe vágynál, akkor most itt a lehetőség, hogy elcseréld új építésűre.