Magyarország legnyugatibb vármegyéje a környéken található gyepvasérc-lelőhelyek után kaphatta a nevét, sőt mi több, természetföldrajzát tekintve az ország egyik legváltozatosabb megyéje. Megnéztük, milyenek az ottani városok és milyen az ingatlanpiac Vas vármegyében.
Vas vármegyében hét járást és kilenc kistérséget és összesen 13 várost tartanak nyilván. Ezek közül a két legnagyobbról, Szombathelyről és Sárvárról már külön szó volt, főképpen az utóbbiról azért, mert a vármegye termálfürdőkben gazdag, és az ország legjelentősebb gyógyvizes települései közül több is ide tartozik.
A többiek között is sok az ismerős település: Kőszeg, Körmend, Celldömölk, Szentgotthárd, Vasvár, Bük, Vép, Csepreg, Répcelak, Jánosháza és Őriszentpéter. Most az előbbi négy ingatlanpiacát néztük át. Az elmúlt időszakra jellemző volt, hogy a Vas vármegyében hirdetett ingatlanoknál engedtek a legkisebb arányban az eladási árból.
Családi ház Kőszeg belvárosában
Kőszeg az osztrák határ közelében található, ezért ausztriai ingázáshoz ideális a lokáció, ráadásul a település masszív történelmi múlttal rendelkezik, és számos műemlékkel büszkélkedhet. A város 1328-ban kapott királyi városi rangot. 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány védte meg a töröktől, és ezekből már feltételezhető, hogy a település három nagy kultúrának ad helyet: a magyarnak, a németnek és a horvátnak. A Kőszegi-hegység rengeteg kirándulási és túrázási lehetőséget kínál. A városban 11 723-an laknak, hat oktatási intézmény található itt, amelyekből három középiskola. Vas vármegyében a családi házak átlagos négyzetméterára 459 ezer forint, Kőszegen a hivatalos adatok szerint 4883 ingatlan található, átlagosan 590 ezer forint a négyzetméterár a zenga.hu-n található hirdetések alapján.
Az alábbi ingatlan pedig még a megyei átlagárnál is olcsóbb, hiszen 323,6 ezer forint négyzetméterre jön ki az ára. Ráadásul mindez a belvárosi Fő-tértől mindössze kétszáz méterre található. A négyszobás ház, két fürdőszobával rendelkezik és még egy télikertet is kialakítottak benne. A tető nagy részét felújították, és aki hozzányúl, az egy újabb konyhával is számolhat, amelyet már részben kialakítottak, és úgy akár két generáció együttélésére is alkalmas az ingatlan annak minden előnyével. A melegről gázkonvektor gondoskodik. Parkolni az udvarban és a kapualjban lehetséges.
A sportéletéről is jól ismert Körmend a Rába bal partján terül el, a Pinka torkolatánál, a nyugati országhatár közelében. Történelme szorosan kapcsolódik a Rábához és a városon áthaladó utakhoz, amelyek már a római időkben is fontosak voltak. Egyik fő nevezetessége a 17. századi Körmendi várkastély, amelynek főépületében a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum található.
A településen 10 255-en laknak, öt oktatási intézmény működik, és 5051 ingatlan található itt. Az itteni családi házak átlagosan 361 ezer forintba kerülnek négyzetméterenként 2024 első negyedévében.
A Kádár-kockák sosem tartoztak a drágább ingatlanok közé, de jó szigeteléssel igényes és komfortos otthon alakítható ki belőlük. Ezt a 80 négyzetméteres, kétszobás családi házat Körmend egyik csendes utcájában is bőven az átlagár alatt hirdetik.
Az 581 négyzetméteres telken álló házban az összes közmű megtalálható, a fűtés gázkonvektoros, de mindkét szobában található cserépkályha is. A ház felújításra szorul.
Kétgenerációs családi ház a Ság-hegy lábánál
Celldömölk a 8-as főút jánosházai leágazásától északra, a megyeszékhely Szombathelytől 42 kilométerre fekszik. A város 1903-ban, Kiscell és Nemesdömölk egyesüléséből jött létre, és 1978-ban kapott városi rangot. Ismertebb a Szűz Mária-kegytemplom, amely 1748-ban épült, és a kegyszobor miatt később jelentős zarándokhely lett. A gyógyfürdő miatt is sokan keresik fel a várost, mivel az 1245 méterről feltörő nátrium-hidrogén-karbonátos, kloridos lágy víz jelentős fluorid tartalommal bír, és főképpen mozgásszervi panaszok enyhítésére szolgál.
A 9860 fő lakosú városban 4754 ingatlant tartanak nyilván. A családi házak négyzetméterára átlagosan 385 ezer forint. Az átlagár feléért hirdetik az alábbi, többgenerációs, 4+2 szobás, 160 négyzetméteres családi házat egy 633 négyzetméteres telken.
A ház 1980-ban épült, két bejárattal rendelkezik. Központi fűtés, radiátoros hőleadással működő gáz-cirkó és vegyes tüzelésű kazán, valamint kandalló is bevethető a téli hidegben.
Öt szobás családi ház Szentgotthárdon
Magyarország legnyugatabbra fekvő városa, Szentgotthárd, 1983-ban kapott városi rangot. Hozzá már nem csupán az osztrák, hanem a szlovén határ is közel található. A Rába és a Lapincs összefolyásánál fekszik. Már az ősidőktől lakott helynek számított. A 10-11. században még a bajorországi Passau egyházmegyéhez tartozott, a ciszteri apátság pedig ma is látványos. Színház is működik a városban, ami a szentgotthárdi gimnáziumban érettségiző Csákányi László nevét viseli.
A 8285 fős városban 3331 ingatlant tartanak nyilván. Az itteni családi házak átlagos négyzetméterára 484 ezer forint. Ennél olcsóbban hirdetik az alábbi, kétszintes, 168 négyzetméteres, ötszobás családi házat egy 823 négyzeteres telken a város frekventált részén. Mindkét szinten található konyha, így akár két generációnak is súrlódásmentes otthonlétet biztosít. A fűtés lehet gáz, vegyestüzelésű kazán, illetve szintenként egy-egy cserépkályha is bevethető. A telken egy különálló épület jelenleg garázsként funkcionál, és egy fűthető műhely lett még kialakítva. A kertben gyümölcsfák is találhatók.
Címlapkép: Kőszeg, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között