2024.09.07.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #újépítésű

Kicsi és kevesen lakják, de ezek az új építkezések egyensúlyt hozhatnak a térségben

Kicsi és kevesen lakják, de ezek az új építkezések egyensúlyt hozhatnak a térségben

A vármegyék rangsorában több szempontból is a sereghajtók közé tartozik Zala, a negyedik legkevesebb lakos, a hatodik legkisebb terület, az ötödik legalacsonyabb népsűrűség mellett is a vármegye népszerű célpontja a lakáskeresőknek. Akik új ingatlan iránt érdeklődnek, ebben a cikkben találhatnak kedvükre valót.


Az, hogy Zalában viszonylag kicsi a népsűrűség, egyáltalán nem probléma, ráadásul a különleges településszerkezetnek köszönhető, hiszen aprófalvak találhatók szinte mindenhol a megyében. Olyannyira, hogy településszámot nézve Zala inkább élbolyban helyezkedik el, itt található ugyanis a harmadik legtöbb település az országban. Közülük a megyeszékhely, Zalaegerszeg, a legnépesebb.

A megyeszékhelyről az utóbbi időben többen kiköltöztek a város vonzáskörzetébe. A városban eközben új építésű lakásokkal, házakkal igyekeznek maradásra bírni a családokat. A városban átlagosan 530 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik a használt lakásokat, az újépítésűeknek pedig 790 ezer forint az átlaga.

Élet a Belvárosban

30 prémium minőségű lakást hirdetnek a Kerámia utca 34. alatt, ez a közkedvelt Kerámia Lakópark III. üteme, amit 2025-ben fejeznek be. Nemcsak a kiváló lokáció miatt népszerű, hiszen a belvárosban épül, így a mindennapi teendők könnyen elintézhetők, közel élelmiszerboltok, bevásárlóközpontok és szolgáltatók találhatók, hanem közben nyugodt, zöld környezetet biztosít, mivel a lakópark épületei egymástól kellő távolságra helyezkednek el, biztosítva az intim teret. A lakóparkban 2-4 szobás, 49-107 négyzetméteres lakásokat hirdetnek.

Az épületek között közös tetőterasz és tetőkert található, ami kellemes sétákat, kikapcsolódást tesz lehetővé.

1_elado-uj-epitesu-projekt-zalaegerszeg-belvaros-105613652-t6.webp

Központban a belváros

Ez a négyemeletes, új építésű társasház egy új városközpontot ígér az átadás után, hiszen 23 lakás, két földszinti üzlethelyiség, továbbá 32 férőhelyes mélygarázs, zárt garázsokkal, beállókkal és tárolókkal kerül kialakításra. A belvárosban a sMART27 Lakópark lakásai téglából, pillérvázas szerkezettel épülnek. A lakások 1-3 szobásak, 40-83 négyzetméteresek, nappalival, gardróbbal és terasszal rendelkeznek, és ultra alacsony energiaigényűek.

A teljes projektnél már a tervezési folyamattól fontos szempont volt a magas műszaki tartalom, a minőségi anyagok használata és az energiahatékonyság.

elado-teglalakas-zalaegerszeg-belvaros-103158219-t6.webp

Nagy családnak ideális

A belvárosi övezetbe sorolható ez a átadás előtt álló négy szintes, 9 lakásos társasház. A lakások borovi fenyő ablakokkal és erkélyajtókkal, motoros alumínium redőnyrendszerrel, klímával és padlófűtéssel vannak felszerelve.

A lakások klímaberendezéssel és modern termosztáttal vannak felszerelve, a villanyszerelés pedig lakásonként külön mérővel történik. A lakások négy szobásak és 93 négyzetméter alapterületűek. A földszinten tárolók és gépjárműbeállók találhatók.

elado-uj-epitesu-projekt-zalaegerszeg-100798786-t6.webp

Családi ház

És a cikk végére hoztunk egy, vagyis több családi házat is Zalaegerszegről. Az újépítésű házak 3-5 szobásig vásárolhatók: 92-136 négyzetméter között. Prémium minőségben, előre gyártott elemekből készülnek, energiahatékony szempontoknak megfelelve.

A generálkivitelezés során vállalják a szerkezetépítést és a kulcsrakész átadást is. Az ajánlat tartalmazza a szaniterek és burkolatok árát is.

elado-uj-epitesu-projekt-zalaegerszeg-99724789-t6.webp

Borítókép: Zalaegerszeg, Shutterstock


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron
2024.07.08. #eladólakás #újépítésű #lakópark
Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron
Győr-Sopron-Moson vármegye székhelyén nem áll le a fejlesztés, sorra épülnek a lakóparkok, egyre dinamikusabban fejlődik Győr.
Itt éltek, akiknek földjük sem volt, ma az egyik legkorszerűbb városrész alakul itt
2024.07.03. #eladólakás #újépítésű
Itt éltek, akiknek földjük sem volt, ma az egyik legkorszerűbb városrész alakul itt
1950 előtt önálló nagyközség volt, azóta Budapest XI. kerületének része. Rengeteg panel épült, de maradtak a régi házakból is, ma már főleg lakóparkok épülnek a főváros ezen a részén.
Így lett a városszéli gyümölcsösből karakteres kertváros
2024.06.28. #eladóház #újépítésű
Így lett a városszéli gyümölcsösből karakteres kertváros
Az Almáskert néhány évtizede még egy viszonylag értéktelen mezőgazdasági terület volt, amelyet a kárpótlás után az új tulajdonosok hosszas küzdelem után tudtak építési telkekké alakítani. De mi van ma a területen?
Minden nap nyaralás: ilyen is lehet az élet egy lakó- és üdülőparkban
2024.06.28. #vízpart #újépítésű
Minden nap nyaralás: ilyen is lehet az élet egy lakó- és üdülőparkban
Képzeld el, hogy egy fárasztó nap után kisétálsz a saját stégedre. Leülsz és lógatod a lábad a vízbe. Egy ideig nézed a hullámokat, aztán hátradőlsz és kék eget bámulod. A feszültség pedig szépen lassan megszűnik. Ilyen nagy szerepe van annak, hogy hol élsz, hogy van-e lehetőség lelassulni, kiszakadni a nyüzsgésből. Néha nem elég, hogy a négy fal között megteremted magadnak a béke szigetét. Pláne, ha az ablakod előtt zúg el a troli vagy döcög a villamos. A következő lakóparkban ezzel szemben megteremtik egy kisvárosi életforma miliőjét, vagy még annál is többet.
Kijevtől Németországig tízezrek elégedettek vele - Budapestre érkeztek ezek a kedvezményes lakások
2024.06.20. #újépítésű #energiahatékonyság
Kijevtől Németországig tízezrek elégedettek vele - Budapestre érkeztek ezek a kedvezményes lakások
Van, aki régóta kacérkodik azzal a gondolattal, hogy új otthont vásárolna egy jó környéken, esetleg befektetés céljából keres lakást, de nem érdemes sokáig habozni, mert azok a kelendő, modern ingatlanok, amelyek minden igényt kielégítenek, illetve amelyeket gyorsan és megfelelő áron bérbe is lehet adni, nagyon gyorsan gazdára találnak. Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a lakás vonzó környéken legyen, ami otthonos és idővel az értéke is növekszik.
Hamarosan költözhetnek az első lakók a City Pearlbe
2024.06.18. #budapest #újépítésű
Hamarosan költözhetnek az első lakók a City Pearlbe
A Soroksári úton megvalósuló City Pearl-beruházás fontos mérföldkőhöz érkezik: idén átadják azt az „A épület” szárnyat, amely 341 lakást és több üzlethelyiséget foglal magába. Vagyis 2024-ben az első bérlők és lakók már be is költözhetnek a Millennium-negyed új városközpontjába - az egykori Közvágóhíd helyén épülő ingatlankomplexumba.