Mindannyiunknak vannak olyan csecsebecséi a polcon, ami jelentős eszmei értékkel bír. Az ilyen kapott vagy örökölt tárgyak különleges helyet foglalnak el a szívünkben és a lakásban is, ezért egyáltalán nem vagy csak nehezen megy a megválás tőlük. Amíg a többségünk ezt a folyamatot helyén tudja kezelni, addig 100 emberből 2 kényszeresen gyűjtöget. Ez egy valós betegség, ami súlyossá fajulhat, ráadásul az érintett a saját lakásában is alig tud közlekedni a felhalmozott lomtól. Akik csak nem tudják a dolgaikat elrendezni, azoknak mutatunk néhány ötletet.
A szakirodalom szerint a gyűjtögetés teljesen normális tevékenység addig a pontig, amíg az egyén kordában tudja tartani. Aki szalvétát, bélyeget vagy képregényt gyűjt, az általában valamilyen módszer szerint rendezgeti a gyűjteményét, esetleg katalogizálja, kategorizálja, de mindenképpen átláthatóan teszi.
Ezzel szemben a kényszeres gyűjtögetők nem rendszereznek, inkább halmoznak. Jellemzően reklámújságokat, magazinokat őriznek meg, és mivel a gyűjtőszenvedély nem jár együtt azzal, hogy az őt körülvevő tárgyak reális értékét fel tudja becsülni, jellemzően túlértékeli őket. Ez gyakran egy korábbi veszteség miatt van így, de előfordulhat szimplán attól, hogy zsúfolt otthonban nőtt fel valaki és nem tanult meg szortírozni. A gyűjtögető általában észre sem veszi a saját magatartását, viszont a környezetével emiatt könnyen konfliktusba keveredhet.
A különleges alkalomra szóló teás- és kávéskészletek megszokottak voltak
Ki ne hallotta volna már ezt a mondatot? Mindenki pontosan tudja, hogy soha nem lesz jó semmire, és az illető arra sem fog senki emlékezni, hogy van a kamra mélyen egy ilyen. Mégsem dobja ki, hanem őrizgeti, nem baj, ha már nem aktuális, ha lejárt a szavatossága. Ez a hozzáállás a kényszeres gyűjtögetés melegágya.
A legtöbb háztartásban időről-időre eljön az a pont, amikor valaki megunja, hogy minden egyes alaklommal, amikor kivesz valamit onnan, a nyakába zúdul a fél kamra, és alapos tisztogatásba kezd. Az ilyen pillanatok drasztikus változásokat képesek hozni, amikor szembesülünk vele, hogy tényleg mennyi kacatot őriz az ember.
A sötét színek nyomasztóak, illetve a helység több funkciója zsúfoltság érzetét kelti
A rumli stresszt okoz, a rend békét hoz
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a környezetünk állapota mennyire befolyásolja a lelkiállapotunkat. És fordítva. Hiszen sokszor éppen azért hanyagoljuk el a környezetünket, mert lelkileg rosszabb passzban vagyunk. Ezért javasolják a takarítás első lépéseként a szortírozást, de ez minden nagyobb változásnál segítséget jelenthet.
A kényszeres gyűjtögetők kerülik a szociális kapcsolatokat, olyan dolgokat is halogatnak, mint a számlák befizetése, ami súlyos következményekkel is járhat. Ezért a családnak rendkívül fontos szerepe van abban, hogy segítse az érintetett megfelelő szakemberhez irányítani és asszisztálni a gyógyulás útján.
Egy kényszeres gyűjtögető otthonában nincs ilyen rend
Címlapkép: Freepik
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 154 499 ingatlanhirdetés között