Milyen az élet a legkeletibb megyénk központjában és annak környékén? Ilyenek az ingatlanlehetőségek egy sűrűn lakott régióban.
A magyarországi nagyvárosi településegyüttesek 23-as listáján Nyíregyháza és környéke 146 696 lakossal úgy a 9., hogy csak tíz település tartozik hozzá. Az előtte lévő vonzáskörzetek sokkal több településből állnak össze, Debrecent leszámítva. A 10 településből három város: Nyíregyháza mellett Kemecse és Nyírtelek. A szabolcsi megyeszékhely agglomerációjának 86,4 százaléka ebben a három városban él. A településegyüttest még Apagy, Kótaj, Napkor, Nyírpazony, Nyírtura, Sényő és Vasmegyer alkotja.
Ez itt az ország második legnagyobb tanyavilága is, amely a Nyíregyháza körül épült bokortelepülésekről híres. Ez a településszerkezet még a 18. században alakult ki, és jelentősen eltér az Alföld önálló tanyáinak rendszerétől. Az ilyen bokortelepülések kisebbek, mint egy falu, és az itt élők életmódja alakította őket, akik tavasztól őszig itt, télen viszont a városban laktak. Egy jelentős visszaesés után a múlt század végétől kezdve több életképes gazdaság, vállalkozás jött létre a bokortanyákon, ahova sokan csak a természeti környezet miatt költöznek ki. A városból kitelepülőket vonzza az olcsó telekár is, ezért a bokrok lassan lakóterületté alakulnak.
Nyíregyházán átlagban 539 ezer forint az ingatlanok átlagos négyzetméterára, ami az országos átlag ötödével olcsóbb. A megyeszékhely vonzáskörzetét választók számára fontos lehet, ennél olcsóbban juthassanak ingatlanhoz. A környék szélsőséges áraira jellemző, hogy a környéken, Napkoron egy félkész családi házat már 2,94 millió forintért is meg lehet vásárolni, ugyanakkor Nyírteleken találtunk egy 159 négyzetméteres családi házat 167 millió forintért.
Fejújított családi ház Napkoron
A Nyíregyházától 12 kilométerre található Napkoron 3607-en laknak. A település központjában hirdetik az alábbi, 687 négyzetméteres telken 1988-ban épült három szobás családi házat. A 140 négyzetméteres, szigetelt, szilikát falazatú ház Bramac tetőcseréppel rendelkezik. A földszinten tágas amerikai konyha, nappali, fürdőszoba és fedett terasz található, míg az emeleten két hálószoba és egy zuhanyzós fürdőszoba kapott helyet. A házat 2022-ben felújították, új vízvezetéket, szanitereket és nyílászárókat kapott. A fűtést gáz-cirkó és fa elgázosító kazán biztosítja, a nyári hűtést pedig klíma segíti. Az ingatlan négyzetméter ára 421 ezer forint.
Öt szobás családi ház Kemecsén
Nyíregyházától 17 kilométerre, Kemecse központjának közelében hirdetik az alábbi, 1000 négyzetméteres telken épült 160 négyzetméteres családi házat. A ház 2001-ben épült, tégla falazatú, 5 centiméter homlokzati szigeteléssel és Bramac tetőcseréppel. A földszinten két hálószoba, egy közel 60 négyzetméteres amerikai konyhás nappali, fürdőszoba és WC található, míg a tetőtérben további két hálószoba kapott helyet. A pincében kazánház, tároló és garázs található. Ennek az ingatlannak 249 ezer forint na négyzetméterára, a településen 2022-ben 4667-en voltak bejelentve.
A megyeszékhely vonzáskörzetében található Nyírtelek, a településen 6470-en laknak. Ez a 90 négyzetméteres, három szobás, szilikát falazatú családi ház egy 603 négyzetméteres telken épült. A házhoz egy 10 négyzetméteres terasz is tartozik.
Az ingatlan alatt pince található, ahol a kazánház is helyet kapott. A szomszédos telek is megvásárolható további 3,99 millió forintért. Az elsőként említett ingatlan 354 ezer forintba kerül négyzetméterenként.
Kétszobás családi ház Nyírturán
Nyírtura csendes utcájában eladó egy 63 négyzetméteres, tufa falazatú családi ház, amely 1500 négyzetméteres telken helyezkedik el. A házban közlekedő, két szoba, tágas konyha, étkező, kamra, valamint fürdőszoba található.
Fa nyílászárókkal és redőnyökkel felszerelt, járólap és PVC burkolatokkal rendelkezik, fűtését gázkonvektorok biztosítják. A vételár a teljes bútorzatot is tartalmazza. A községben 1768-an laknak. A kétszobás ingatlant 396 ezer forintos négyzetméteráron hirdetik.
Címlapkép: Nyíregyháza, Sóstó, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 160 560 ingatlanhirdetés között