Budapest 203 városrésze közül ebben a cikkben a mesés nevű Csillaghegy ingatlanpiacáról válogattunk, ami akkora, hogy a Dunától Budapest határáig tart a III. kerületben.
A budai oldal hegyekkel, völgyekkel tarkított és a végeláthatatlan útjaival keresztezett részeit nehéz felmérni, amire kitűnő példa Csillaghegy. Az egykori Jézus domb 1950. január 1-én került a fővároshoz, korábban Békásmegyer része volt, majd a Fővárosi Közgyűlés 2009-ben átszabta a határait, és így most meglehetősen hosszú lenne felsorolni a közigazgatási határait, de a lényeg, hogy a III. kerületben a Duna és Budapest közigazgatási határa között terül el. Legismertebb része a 238 méter magas Péter-hegy keleti lejtőjén üzemelő, a legnagyobb kánikulában is kifejezetten hűvösnek számító strandfürdő, ami 105 éve áll a publikum rendelkezésére, ezzel a főváros egyik legrégebbi fürdője, ami több mint 9 hektáron terül el.
Csillaghegy több mint tízezres népessége egy kisebb vagyonon csücsül, mivel a hirdetések alapján a kerületben a négyzetméterárak átlagosan megközelítik az 1,2 millió forintot. Sőt a környéken luxusházak, új építésű lakóparkok igencsak felfelé húzzák az árakat, amiből logikusan következik, hogy akár egymillió alatti árakkal is lehet találkozni az ingatlan állapotának függvényében.
Csillaghegy Duna felőli oldalán hirdetik ezt az öt szobás, napelemes házat. Az ingatlan karbantartott, belsőépítész segítségével újították fel. Az ingatlanban két fürdőszoba található, emeletenként egy-egy. A 618 négyzetméteres kert igazi gyöngyszem, kerttervezők alakították ki.
Az ingatlan tágas fedett és nyitott teraszokkal, kertkapcsolatos nappalival rendelkezik. A házban jakuzzi, borospince is található, padlófűtéses.
Ehhez a 70 négyzetméteres, három szobás tégla lakáshoz egy 20,47 négyzetméteres utcafronti üzlethelyiség is tartozik, ami jelenleg is fix havi bevételt hoz a konyhára. A lakás fa parkettás szobákkal, világos, ablakos konyhával, kamrával és étkezővel felszerelt. A fürdőszoba is ablakos és káddal rendelkezik. Az üzlethelyiség utcafronti kirakata redőnyös, linóleum padlózattal, beépített bútorokkal felszerelt. A lakás fűtését és melegvíz-ellátását gáz cirkó biztosítja.
Négy szobás családi ház a hegy felőli oldalon
Csillaghegy hegy felőli oldalán hirdetik az alábbi, négy szobás, 120 négyzetméteres házat. A nappaliban egy remek cserépkályha található, az étkezős konyhához kamra is tartozik. A kertben egy különálló, kétszintes vendégház is áll, amely irodaként vagy kis lakásként is használható. Az ingatlant folyamatosan karbantartották, beleértve a kazán, kémények, ablakok és bejárati ajtó cseréjét.
Három emelet, 270 négyzetméter
Ez az elegáns, 270 négyzetméteres családi ház kiváló állapotban van. Az ingatlan földszintjén tágas nappali, konyha, étkező, fürdőszoba és háztartási helyiség található, az emeleten három hálószoba, nagy fürdőszoba és nappali kapott helyet. Minőségű burkolatok és szaniterek jellemzik, valamint luxus csillárokkal van felszerelve. Az ingatlan teljes bútorzata a vételár részét képezi, ami jelentős értéket képvisel. A 740 négyzetméteres telken automata öntözőrendszer, vakondháló és geotextil is található.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 153 426 ingatlanhirdetés között