Lehet, hogy eddig úgy tekintettél a beltéri lépcsőre, mint szükséges, de térpazarló elemre, pedig egy kis kreativitással sokoldalúan kihasználhatod. Például tárolhatsz itt könyveket, létrehozhatsz egy kényelmes pihenőhelyet, vagy beépíthetsz alá egy kredencet, szekrényt, de még egy mini konyha is beférhet ide. Ehhez adunk néhány ötletet.
Ha akarod, élénk színekkel, érdekes tárgyakkal, fényáteresztő korláttal még szebb design-térré alakíthatod a két emelet közötti részt.
Beépített szekrény a lépcső alatt
A leggyakoribb hasznosítás – különösen a galériákra felvezető lépcsők alatt – a beépített szekrény. Ez tényleg jó ötlet, de nem mindegy, hogyan integrálod az alsó térbe a bútort. Ha például egy konyha van ott, célszerű a konyhai garnitúra meghosszabbításaként beépíteni a teret. Ügyesen beilleszthető egy hűtőgép, vagy akár egy kihúzható munkalap is.
A japán belsőépítészet, úgynevezett Tansu tárolószekrénye tökélyre fejlesztette ezt a technológiát. A lépcső alatti tér minden centiméterét úgy használja ki, hogy különböző funkciókkal látja el, belesimítva a térbe. Az első lépcsőfok meghosszabbítása végződhet egy kipárnázott padban vagy kanapéban, egy szinttel fölötte pedig lehet a tárolószekrény, a sarkon pedig egy lekerekített könyvespolc.
Tökéletesen belesimul a nappali enteriőrjébe a lépcső alatti beépítés ebben budapesti, felújított lakásban.
Könyvespolc
A galérialépcsők leggyakrabban fa szerkezetetek, ezért egy ilyen nagyszobai galériára felfutó lépcső alá szinte adja magát a könyvespolc lehetősége. Ebben az esetben fontos, hogy homogén egységet képezzen mind anyagban, mind színben a lépcső és a polcrendszer, így válhat önálló térelemmé az együttesük.
Több funkció is egyesül ebben a Corvin-negyedben található lakás galérialépcsőjében. Felbukkan a japán Tansu szekrény és egy önálló könyvespolc is a lépcső és a galéria alatt. Továbbá az is megfigyelhető, hogy milyen ügyesen használja ki a nyitott lépcső az alsó szinten található nagyméretű ablakok adottságát a galéria természetes megvilágítására.
Térelválasztó elemként
Kicsi, egyterű lakások esetében akár elválasztófal is lehet a lépcsőfeljárat – például elkülöníthet egy kis főzőfülkét falként, vagy egy kisméretű dolgozószobát, és máris két legyet ütöttél egy csapásra.
Ebben a fővárosi lakásban a galériára vezető lépcső egyik fala lehatárol egy kanapéval, dohányzóasztallal belakott kellemes pihenőhelyet, ami tökéletes beszélgetésre, olvasásra, vagy televíziózásra.
Igen, kisasztal!
Egy igazán pirinyó stúdióapartman esetén minden centimétert ki kell használni, hogy a mindennapok zökkenőmentesen működjenek. Ha nincsen helyed egy többfunkciós asztal elhelyezésére, akár két részre is bonthatod a galériára vezető lépcsőt. Amíg a felső rész egy derékmagasságú asztallapba torkollik, addig a mobil alsó rész funkcionálhat lépcső elemként, de akár székként is az asztalnál. Persze ezen az asztalon nem tárolhatsz állandóan dolgokat, de ha minden centi számít, úgyis állandóan rendnek kell lennie nálad, ha nem akarsz belefulladni a zsúfoltságba.
Áradjon a fény!
Manapság az építészek egyre kevésbé gondolkodnak a lakás belső terében zárt lépcsőházakban. Régen gyakran ajtókkal zárták le ezt a teret, pedig a világosabb szintről egy szabadon nyitott lépcsőfeljárón keresztül fény és levegő érkezhet a másik szinten lévő szobába. Ha kicsik még a gyerekek, korlát mindenképpen szükséges, gondolkodhatsz acélkorlátban, elegáns és megfelelően fényáteresztő.
Használd ki a falat!
Ha mindenképpen önálló tér kell legyen a lépcsőfeljáró, mert lehatárol két külön lakrészt, akkor adj neki önálló életet! Rendezd be itt a kis galériádat, olyan képekből, tárgyakból, amik fontosak számodra, így létrejöhet egy újabb intim tér!
Lehet a nappalid üde színfoltja
Egy visszafogott színárnyalatokkal kombináló nappali gyújtópontjává is válhat egy élénk színűre festett csigalépcső, mely a felső galériára vezet. Legyen piros, vagy élénk sárga, és máris adtál valami pluszt a nappalinak egy önálló térszobrászati elemmel, amely üde design része lehet a szobádnak.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 150 946 ingatlanhirdetés között