Tudod, hogy melyek Győr-Moson-Sopron vármegye legdrágább utcái? Most megtudhatod, és azt is, hogy miért éppen azok.
Az ár mellett szinte ugyanolyan fontos a lakásvásárlóknak a lokáció, azaz, hogy hol található a kinézett ingatlan. Egy városon belül is nagyon eltérőek lehet a kínálat, a nem helyiek pedig a hirdetésekből, illetve a Központi Statisztikai Hivatal adataiból azt is megtudhatják, hogy mely utcák, városrészek a legjobbak vagy éppen a kerülendők. Ezek a részek egy-két év alatt is sokat tudnak változni, mi most a KSH 2022-es adatai alapján azt néztük meg, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében melyek a legvonzóbb utcák.
A győri Víztükör utcában már két éve is átlagosan egymillió forint fölött volt az eladó ingatlanok négyzetméterára, és további hat olyan utca volt még, ahol meghaladták a 900 ezer forintos négyzetméterárat az ingatlanok az eladások alapján: a Zsigmond király utca, az Amadé László utca, a Vidra utca, a Kiss Ernő utca, a Kemény Ferenc sétány és a Szellő utca. Sopronban a Gyepű utca volt a legdrágább, utánuk a Faller Jenő utca és a Tárczy-Hornoch Antal utca következett. Az első húsz legdrágábba 19 győri és egy soproni utcarész fért fel. A idén a harmadik negyedévben a megyében átlagosan 620 ezer forint volt az ingatlanok hirdetési négyzetméterára, Győrben 738 ezer (ház: 707 ezer), Sopronban pedig 735 ezer (ház: 770 ezer) forint a zenga.hu hirdetései szerint.
Győr-Sopron vármegye három legdrágább ingatlana Győrben található, de egy nyúli családi ház, egy jánossomorjai és egy pusztacsaládi villa, Rábasebesen egy kastély, továbbá fertőszentmiklósi, mosonmagyaróvári és ásványrárói ingatlan is bekerült ebbe a listába. Következzen Győr, Nyúl, Jánossomorja és Pusztacsalád prémium ingatlanpiaca!
Lovarda, panzió és étterem Győr mellett
Győrtől csak néhány percnyire, a Fertő-Lajta Hansági Nemzeti Parkban hirdetik ezt a 10 hektáros, működő gazdasági egységet, amely lovardát, panziót és éttermet tartalmaz, a hirdetési ára pedig kétmillió euró (804 millió forint), amivel az ingatlan megnyerte ezt drágasági versenyt. Az ingatlan napelemes rendszerrel, napkollektorokkal, légkondicionálóval és biztonsági rendszerrel rendelkezik. A kertben 40 autó számára bekamerázott parkolót alakítottak ki, a többi részén szépen ápolt park található.
A főépület 884 négyzetméteres, többek között egy 213 négyzetméteres étteremmel, 54 négyzetméteres apartmannal és 357 négyzetméteres főistállóval bír. A panzió 20 fő befogadására alkalmas, légkondicionált szobákkal. A telken takarmánytárolók, szénatároló, mobilkarám és személyzeti lakrész is található. A fedeles lovarda és a versenypályák automata öntözőrendszerrel ellátottak, a vizet egy 72 méterre lefúrt kút biztosítja.
Nyúl sincs messze Győrtől, itt hirdetnek egy többgenerációs családi birtokot. Csendes, nyugodt környezetben modern luxus és fenntarthatóságra törekvő ingatlan: a 30 KW-os napelemrendszer teljes mértékben fedezi az energiaigényeket. Az épület hőszivattyús rendszerrel, padló- és falfűtéssel, valamint hűtéssel van felszerelve, így egész évben kellemes hőmérsékletet biztosít.
A ház alsó szintjén tágas nappali amerikai konyhával, négy hálószoba, két fürdőszoba, külön WC, mosókonyha, szaunás wellness részleg és beltéri medencetér kapott helyet. Az emeleten két hálószoba, fürdőszoba és egy 40 négyzetméteres atelier található, amelyből egy 58 négyzetméteres teraszra lehet kilépni. A pincében kapott helyet a fűtési rendszer, a medence gépháza és egy különálló borospince. Az ingatlanhoz tartozik egy ápolt kert, kerti tó, öntözőrendszer és több tárolóhelyiség. Az ingatlant 722,6 millió forintért hirdetik.
12 szobás kastély Jánossomorján
Jánossomorján, az osztrák határ közelében fekszik, ahol egy 2007-ben épült barokkos jellegű kastélyt hirdetnek 638,64 millió forintért. Az ingatlan nettó 405 négyzetméteres, benne öt lakosztályt alakítottak ki, külön fürdőszobákkal. A telek , és egy 1464 négyzetméteres, parkosított, és opcionálisan vásárolható hozzá egy 720 négyzetméteres építési telek is. A belső tér minőségi olasz és spanyol bútorokkal van berendezve, az amerikai konyha két sütővel, két mosogatógéppel és két mosogatóval felszerelt. Az ingatlan teljes berendezéssel eladó.
Az egykori Széchenyi-kastély eladó Pusztacsaládon
Ez az 1890-ben épült, egykor a Széchenyi család tulajdonába tartozó kastély Pusztacsaládon, a Fertő-tó közelében kiváló lehetőséget tartogat csoportok és társaságok számára. Például esküvők, születésnapok és csapatépítők számára ideális helyszín. 20 szobában 46 fő elszállásolására vannak berendezkedve, a közösségi terek ideálisak rendezvényekhez, a nagyterem 50-60 fő befogadására képes. Az önellátó nagy konyha jól felszerelt.
Az ingatlan 600 millió forintba kerül, amiért 1000 négyzetméteres, tágas, kényelmes terekkel rendelkező épület és egy 9000 négyzetméteres ősfás park jár.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 675 ingatlanhirdetés között